„NE ÖLJ!”
Írta: Poór Edit

A születés Isten kegyelme,
Az élet az Úr ajándéka,
A halál bűn következménye,
Bukás, büntetés hozadéka.

Minden egyes nap az életben,
Lehetőség örökéletre,
Bővülhet a fogalom köre,
Itt tágulhat az ismerete.

Az élet ad megpróbáltatást,
És sokszor szolgáltat ütközést,
Ebből a lélek megtanulja,
A múlandót hogyan uralja.

„Ne ölj” ezt mondja Isten szava,
Az életet Ő ajándékozta,
Az Élet Szent, Istentől való,
Ám nem kell félni a haláltól.

Csak Ő nyújthat örökéletet,
Felcserélve múló életet,
Egyedüli joga a végzet,
Mert Ő minden lelket átvezet.

Körülötted minden viruló,
Az élő természet ragyogó,
Azért ki az élet ellen vét,
A teremtő Isten ellen vét.

Ne öld élet semmi formáját,
Hagyd, hozza maga alkotását,
Istennek célja van vele,
Ő ki készít, majd neki helyet.

Meg kell kötni szív indulatát,
A szemek villanó sugarát,
Mielőtt még az lesújtana,
Visszahat bűnös gondolatra.

Ami az öléshez elvezet,
Gőg, dac, bosszú, hiúság érzet,
De az Úr igazság törvénye,
Nem tűri, bűn, törvény sértése.

„Ki fegyvert fog, fegyver által vész el”
Semmi rosszat nem cselekedhet,
Anélkül, hogy önmaga ellen,
Mint emberi lélek vétkezzen.

Így hat a természet törvénye,
Mely nem ismer kíméletet se,
Az ok – okozat jut érvényre,
Élő, az igazság törvénye.

A lélek azon érzéseit,
Mely a szeretet törvényeit,
Nem követi, azt irtsátok ki,
Mert menny kapuja nem nyílik ki.

Szeretlek, én Istenem

Szavam kevés, hogy elmondjam,
Mily csodálatos vagy, jó Uram.
Az életemet megtagadom,
És szívemet neked adom.

Szívemből szól új énekem,
Téged dicsér, én Istenem.
Közelséged, oly jó nekem,
Szentlelkeddel, tölts be engem.

Szeretlek én, ó Istenem,
Szent kenettel, kenj fel engem.
A felhőkön hozzád szállok,
Szent trónod elé, leborulok.

Száraz panasz
1.
Állok

Állok.
Senki nem figyel
rám.
Rohanok.
Észrevesznek,
és én mosolygok,
mint alma a
fán.
2.
Mindegy

A hegyet völgy
veszi körül;
belül marad
a hegy,
s azt mondja:
mindegy.
3.
Bizalom
Kerestek.
Örvendek.
Nem hiányzom
nektek?
Pityergek,
és rátok bízom:
mit tesztek.
4.
Remény

'Robotol a remény'.
Még mindig?-
kérdezhetném.
De hiába;
a zászló leng,
de nincs már remény.
5.
Sóhaj

Kiürült a rét,
barna tenger
hullámzik,
eltűnt a sok
széna,
egy boglyába
rakták.
Keserű sóhajt
hallani:
sóhajt egy kis
szénaszál;
'Maradtam volna
a réten,
elegánsan,
zöld mentében.

Hosszú utamból, elindulván haza,
tűnődtem rajta,
hogyan köszöntsem az otthoniakat.

Mit mondjak majd nekik,
s kit köszöntsek előbb?
Kérdéseimre fény nem derült.

Hosszúnak tűnt az út,
bár mégis hamar eltelt,
ajtónkon belépve,
könnyes szemek lestek.

Észre sem vettem,
már vállamon voltak a karok,
ki egykor felnevet,
most újra magához szoríthatott.

Hullottak a könnyek,
mik az örömtől jöttek,
nem kellettek szavak,
mert tudtam, ez a haza.

Felnőtt ember lettem,
ki bátor, s rettenthetetlen,
mégis azok közt a karok közt,
éreztem magam védelemben.

Édes anyám szava,
elcsuklott s hangja nem maradt,
csak annyit tudott mondani :
jó hogy újra itthon vagy.

Part2

Nem kell már a szó, mi elmondja milyen, ha rad nézek tudom, mi vagy te nekem. Szemedben látom az egész életem, s ha tükörbe nézek, nem kell többet félnem. Melletted barmi álmom valóra válhat. Ha veled vagyok, semmi meg nem állíthat. A szerelem szót, elmagyarázni nem lehet. Ha rád nézek tudom, meg találtam mit jelent. Ez egy olyan dolog, mi szemmel nem látható, de kitártam szívem, s mar minden világos. Mar csak azért vagyok hogy neked éljek, s tudom ha elhagynál, számomra eljönne a végzet.