Part2

Nem kell már a szó, mi elmondja milyen, ha rad nézek tudom, mi vagy te nekem. Szemedben látom az egész életem, s ha tükörbe nézek, nem kell többet félnem. Melletted barmi álmom valóra válhat. Ha veled vagyok, semmi meg nem állíthat. A szerelem szót, elmagyarázni nem lehet. Ha rád nézek tudom, meg találtam mit jelent. Ez egy olyan dolog, mi szemmel nem látható, de kitártam szívem, s mar minden világos. Mar csak azért vagyok hogy neked éljek, s tudom ha elhagynál, számomra eljönne a végzet.

Addig menj haza, míg van ki haza várjon. Míg könnyes szemmel mondják, örülünk hogy látunk.addig menj haza, míg van kiért visszatérni,míg szerető karjukat, feled tárják ki. Számolj be mindenről, mi utad során történt, legyen az öröm, vagy bánat, remegő szemmel figyelik. Ne búslakodj ha újra el kell menned, de tudd az ördög mindig lesben figyel. Nem tudhatod hogy vissza varnak újra, mert az idő múlik, vele az élet is kialuszik. Nem lesz mindig nyitott ajtó előtted mint régen, nem lesz mar ugyan az a ház, hol életed élted. Addig menj haza, míg mosolyogva várnak, s nyitott szívvel fogadják, minden egyes vágyad. Féltve ölelő karjuk, tudom visszahúz, egy jobb élet reményeben, újra útnak indulsz. Vissza várnak, míg világ a világ, s tudjak jól, hogy haza húz a honvágy. Belepve újra az ajtón, érzed a megszokott illatot, könnybe lábadt szemmel, némán ölelnek a szerető karok. Csak érzed a törődést, nem szegyen a sírás, ki egykor a világra hozott, most újra vállára borulsz. Csak hullanak a könnyek, mert jól esik a viszont látás, nem lehet betelni az érzéssel, mi régen minden nap vart rad.

Rekviem egy téglagyárért

Hajnali
lánc ?csattogás
acélkék lórézuhogás
lónyerítés !
A színek alatt
húrral-szeletelt
vályogálmok
kábult folyosói !

Forgóról a csille
nekiszalad a felkelő napnak
s a sín mellé zuhan
nehéz visszatenni

A reggel ólmos,
az arcokon hűvös a harmat

A gépek, fogaskerekek ,
szíjtárcsák
újult erővel zakatolnak,
s ütemükre lassan
bejáródik a kéz, a láb
s megszokja újra
a csillék parancsát

Az ütközők lapossá verik
a szerelmet s az éjszakai álmot

Az égetők szenet
a kemencések forró
salakot köpnek
szívüket már félig
megette a gyár,
másik felükkel feleselnek

Ó,máglyák ! ti acélossá
tüzesedő földpiramisok
a kemencék boltívei alatt
ti mondjátok meg
mennyit érnek az új házak
s az új világ alapjai !

Fémpalló csörren
forró a tégla és a talicskák
súlya alatt
inog a kihordók lába !
testük párállik
s mire este lesz
verítékük sóként
szikesedik a téglák falára

Az igaz barát veled van,
Ha rontasz valamit ő ott marad,
Az igaz meghallgat,
Az igaz barát megnevetett,
Bármilyen rossz napod is lehet.

Az igaz barát a véleményét elmondja,
Lehet jó és rossz veled megosztja
Mindig kiáll melletted,
Ha senki se szeret ő ott van veled.
Aki nem azért a barátod mert adni tudsz
hanem azért hogy kapni tudj.
Aki nem bánt ha reggel kócos hajjal kelsz,
hanem ő is össze kócolja a haját,
És nem ő nevet rajtad ha nem ti egymással.

akinek a titkaidat elmondhatod,
Mert nincs előtte szégyellni valód,
Aki nem árul el,
Bármennyire is össze vesztek,
ő akkor is ott van melletted,
ha nem akarod hogy ott legyen veled.
(saját)

Fenn a magasban szárnyalva
Kőröz a magasból szégyenkezve nézi
Odalent van e még számára fészek?
Csak menhely vagy menybemenetel!
Lent talán már az sincs
Harcba nem a Hazáért menne
Lejjebb már nem is süllyedhetne

Emeld fel a fejedet és nézz
Nézz körül tenni mit lehetne
Ajkunkról a szó,hogy Haza
Már nem lesz ki meri,és kimondhatja
Csonka kis országból mind kilép
Odakint rabszolgának áll,itt nincs lét
Csak volt valamikor a magyar merész

Elfogytunk nincs ki a Hazáért
Tenne és tenni merni kész
Inkább megalkuszunk a szolgasággal
Mint itthon azonosuljunk a gazsággal
Lehet már lassan sírni sem merünk
Elhagyjuk a Hazát, inkább menekülünk
Adnánk utolsó csepp vérünk ha tudnánk
Préda a Haza, érte könnyeket hullatánk

Szegény Magyarország,rég szárnya szegett
Kormányunknak kinek ellene tenni kéne
Tesznek inkább érte, legyen elesett
Fent a Nagy Házban vannak nagy lázban
Mesterkednek azon, az országból semmi
Még csak híre se maradjon a Hazából
Megélnének ők jól még kevesebből
Nem vérezne a Haza, számtalan sebből

Nem a vérük, mert nekik már nincsen
Kilopták mi volt, Hazánknak kincse
Degeszre tömnék zsebüket ha lehetne
Marakodnak azon mi a miénk volt
Maguk között felosztanák ha még lenne
Mit tesznek ők a Magyar honért?
Számunkra oly nemes otthonért
Miért ontották vérüket apáink régen
Szabadságért,hazáért, hogy életünk jobb légyen

Majd lettünk a világon a legnagyobb szégyen
Volt és vagyunk kik vérünket adnánk cseppig
Az ő vérükben már nem magyar rejlik
Unokákat ha ültetnek az ölükbe
Hogy mertnek majd nézni a szemükbe?
Elmondani, hogy merik majd nekik
Jutott az ország , koldusbotra miattuk
Szégyen nélkül, hogy mondja el nékik
Szivárvány miattuk, nem Magyar az égen