Hol rontottam el? Önmagamtól kérdem,
hiszen nem volt, csak egyetlen hibám,
szerettem volna mindent neked adni,
de nem adta meg ez a gonosz világ.

Nem éreztem a lassan pergő percet,
amely úgy folyt át szívem érfalán,
mint a vér, amely ereimben árad
magába fojtva szívem dallamát.

Nem tudtam mondani mennyire szeretlek,
s nélküled nincs más, csak halott némaság,
elmondanám, de megrekedt a hangom,
hangszálam néma. Csak lelkem kiált.

Oly messze vagy, és nem látod arcom
s szemeimben a könnyes csillogást,
amelynek gyöngye temiattad csordul,
arcomon végig, mint egy forradás.

Hol rontottam el? Hisz annyira szeretlek!
Minden lélegzet teérted zihál,
amely oly mélyről felszakadva hallik,
mint a sóhaj, mely lelkemből kiált.

Hogy mondjam el, hogy nélküled minden
céltalan, néma önmarcangolás?
Te vagy mindenem! És ha nem jössz vissza,
belehalok. Már nem bírom tovább!

Már olyan nagyon metsző a hajnali hideg,
Még nincs itt, a vacogó fák ágain, remeg…
Várja az elmúlást két őszi levél…
Még nem, de már majdnem… csontig döf a tél.

Farkasordító hidegben egy közlámpa
Szétfagy… darabokban és kihuny a lángja,
Felrobbant hangosan, és mintegy szellemként,
Törötten semmi lesz, eltűnik álomként.

Hajnalban a sűrű köd, mintha sóhajtozna,
Olyan sűrű, és mintha engem mosolyogna…
Nappal még süvítő szél is fehér...
Erősen fúj, az egekig felér.

A nyári álmok már megfagytak a fák alatt,
A horgászok is pihennek, nem fognak halat.
Hajamba, juj, bele- belekap a szél
Incselkedve, nyári melegről regél…

Fák, bokrok ágai már teljesen kopárak,
Köztük a nap érzi magát birtokosának,
Ami csak önámítás, mert már integet a tél,
És ha ideér, akkor nagy jégről, fagyról mesél.

Ha itt lesz a Tél tábornok és majd irányít
Akkor lesz, hadd-el hadd, borzalom, nem csak ámít,
Hanem megmutatja, hol az erő.
Napnak mondja, hogy mehetsz, kimenő!

A tábornok még nem tudja, hogy mi ellene
Partizánok vagyunk, igen harcolunk vele
Nem akarjuk uralmát, kitörjük vasfogát…
Mi csalunk és jól, nagyon megrakjuk a kályhát.

Ott álmodozunk, hogy mikor lesz az új
Élet… jobb legyen, bíró telet lefúj.
Most kicsit azért élvezzük a hideget,
De bennünk van, várjuk mégis a meleget.

Vecsés, 2011. december 22. – Kustra Ferenc József

Maszkarátok bálban mi lesz?
Mondjátok, hát ki vele!
Bármi lehetsz hogyha akarsz,
itt a farsang ideje.

Égetünk el szalmabábot
elűzzük a zord telet,
olvadt nyomán megérkezik
a zöldellő kikelet.

Nem tudom, hová is lett az én vonatom,
A sínekem mellett magamat baktatom?
Azt látom, hogy a sínekemen, a távolban egy üres vonat jön,
És ha, arra felszállhatnék, boldogan el is múlna a lét-közöny?

Vonszolom magányosan
Sáros sorsom, mocskosan,
Ha kapnék még egy esélyt
Nem élnék magánosan.
*

Látom a vasúti pálya szélén, sok a kopasz ágú fa,
Közben elmélázok, miért, mitől lenne ez nap más, pont ma?
Hová lett az én élt létem,
Hol van a sok fa-levelem?

Elfújta az őszi szél,
Eltűnt a sok rőt levél.
Mint a csupasz fák, árva
Lelkem egyedül zenél.
*

Mondják, ki egyszer elvetemült lesz, az is marad,
Mosakodhat bármennyit, a lelke tán' úgy marad?
Én nem lettem elvetemült, így lelkem jó marad?

A sors, létem hiába
Vonta fekete gyászba,
Lelkem hófehér maradt,
Testtel harmóniába.
*

Hová lett a régi szép életem, mi nekem, nem is volt,
Hová lettek a vágyaim, ami nem volt magam koholt.
Hová lett a szeretet... mi kisfiúként begyakorolt?

Vecsés, 2017. november 17. ? Szabadka, 2018. február 17. - Kustra Ferenc ? A verset én írtam, a háromszor hét szótagos ?Zhuzchici? = ?bambuszliget? formát [Rímképlet a, a, x, a. (x = végtelen?)] szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe: ?Egyedül árván?

Reggelit kell vásárolnom
lemegyek a kisboltba,
Kell? Kérdi az eladó
nem is néz az arcomba.

Hogyne kéne, azért jöttem
mutatok a zsemlére,
húsz deka párizsit kérek
nem tasakost, kimérve.

Huszonnyolc maradhat? kérdi.
Maradhat. Nekem húsz kell.
Úgy néz rám, mint egy gyilkosra
tudom, hogy engem rühell.

Kettévágná a zsemlémet?
Kérdeztem óvatosan.
Otthon is van éles kése,
mondja ő cinikusan.

Otthagytam egy kisebb vagyont
és még szendvicsem sincsen,
ezt a kedvetlen eladót
áldja meg a Jóisten.

A bolt mellett kint a füvön
idős néni üldögél,
szegényes kis portékája
égő szükségről mesél.

Felmutat egy szép almát
rám mosolyog kedvesen,
száz forint kilója ára
az összes almát megveszem.

Hálásan néz rám a néni
eltöltött a szánalom,
melléteszem bolti árut
ajándékba ott hagyom.

Lassan táskájába rejti
látszik, szégyenli nagyon,
hálás szívvel mosolyog rám
túlmutatva szavakon.

Vidáman indulok haza
arcomat nap perzseli,
egy ilyen bevásárlás után
édesebb a reggeli.