Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fény még arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József

Élet-meditáció, tankában…

Virágzó, hazug
Szavak, öröm-hintáznak.
Ember használja!
Mért virul a hazugság?
Hová tűnt az igazság?
*
Gyötrő változás?
Könnyítő-e áldozás?
Bűnbánat... segít?
Minden érték elveszett,
A káosz csak kedvezett.
*
Vétkeinkkel, sok
Tragédiát okozunk.
Visszaút nincsen.
Bűn, bűnt követ. Mért teszed?
Elveszel… használd eszed!
*
Harag végtelen
És mindent letaroló.
Bocsánat... luxus?
Tudsz szítani haragot?
Akkor kérj bocsánatot!
*
Könnye is csorog
Életnek, mindenségnek!
Gyilkosa: ember!
Sárba tiport szeretet,
Könnyel tölti szemeket.
*
Generációk
Elszakadva, csak vannak!
Emberiség vég?
Szerte-hullt nemzedékek,
Itt a vég... Menedéknek…

Vecsés, 2017. augusztus 31. – Szabadka, 2017. szeptember 24. – Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe:”Minden érték elveszett”

Tanulmányféleség…

("Shiliuziling" 1,7,3,5 Rímképlet = aaxa - x = végtelen)
A
Pletyka… betegség maga!
Ez egy bűn.
A járvány maga!
*
Hit?
Pletyka… bizony elvakít!
Mérgező.
Be is sötétít!
*
A
Szennyesítés… szempontja!
Tévesztő.
Vad piszkossága…!
*
Légy
Csend, ami elhalkítja!
Félelem.
Logika harca!
*
Tedd
Talonba fecsegésed,
Tévedés.
Bízni kell! Léted?
*
Ha,
Pletyka… mindent pusztíta,
Mérgező!
Békét kurtítja!

***

(„vu-csüe” 4x5 Rímképlet: xaxa )
Hagyd a pusmogást,
Ne hallgass csúf szót,
Igazra figyelj!
Az neked tesz jót.
*
Az aljas pletyka
Csak kár okozó,
Elhallgass! Ne légy
Haszon hajszoló.
*
Ha hagyod magad!
Szolgája leszel,
Gyilkos betegség
Messze kerüld el.
*
Igazságban élj,
Akkor nincs veszély.
Éljen szívedben
Az, „igaz’’ erély.
*
Szeretetben bízz,
Légyél jótevő.
Lét rögös útján
Segít... Teremtő.
*
A fohászodban,
Adj mindig hálát.
Vár majd rád az Úr...
Szereti nyáját.

Vecsés, 2018. február 22. –Szabadka, 2018. február 26. – Kustra Ferenc – az első részt én írtam, a második részt, Jurisin Szőke Margit.
Dan Ibolya Csillag: „A pletyka” c. versének átirata, kínai versformában, a szerző engedélyével.

Versben és apevában meditált a szerzőpáros…

Esteledik, napi elmúlás közeledik
Lassan, az esti sötét is itt lesz, feldereng.
Még látszik, hogy a dombon a vár magasodik,
Nehéz nap után, megy és kicsit, elszendereg.

Nap
Korong
Alant jár.
Est sötétje
Közeledik már.

A dombról búcsút
Int ódon vár.
Lassan rá
Álom
Hull.
*
Percek felébrednek, hogy siessenek vagy sem,
Sötét lepel is készül, hogy leterítsen-e mindent.
Táj, sötétülő bíborvörösben... csak nézem.
De, a szín is elmegy aludni, itt is hagy majd, mindent.

Lesz
Álom,
Vagy mégsem?
Múló percek,
Majd elárulják.

Alomba merül
A táj. Sötét
Takaró
Mindent
Fed.
*
Sötétben ébred a szerelem is, majd ural mindent,
A vágyak is felkeltek, eljöttek, hogy tobzódjanak.
Reggelig tart az uraskodásuk, elérnek mindent,
A várfalak még vakolatra várva, álmodoznak.

Éj
Ébreszt
Szerelmet,
Vágy nő, szárnyal
Csillagos égig.

Ódon vár meg csak
Álmodozik,
Új ruhát
Venne
Már.

Vecsés, 2017. augusztus 1. – Szabadka, 2017. szeptember 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a versszakok alá az apeva párokat, szerző- és poéta társam Jurisin Szőke Margit.

Működésképtelen család voltunk.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.

Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.

Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.

A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.

Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.

- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.

Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.

Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.