Mindenki más és, másként érez,
másképp szövi az álmait,
mégis: mindenki szerelemről,
boldog jövőről álmodik.

Mindenki vágyik valami újra,
mely megszépíti az életét,
hallgatni, s néha megcsodálni,
mit a természet tár elé.

Mindenki vágyik nyugalomra,
csöndre, amelyik úgy beszél,
hogy szavak nélkül is meghall mindent,
s meggyötört lelke újra él.

Mindenki próbál boldog lenni
rendbe tenni az életét,
s mégis, mindenhol gátak vannak,
melyet a balsors tár elé.

És mégis: nem szabad félni,
haladni kell a cél felé,
újult erővel, izzó tűzzel,
s hinni kell azt, hogy van remény.

Annyit szeretnék csak e rút világtól
megkapni, ami jár nekem,
ami számomra minden lett volna,
de mégsem kaptam meg sosem.

Valami csöndes nyugalmat, békét,
amely a lelkemben terem,
valami kedves, féltő érzést,
amiből nem jutott sosem.

Kerestem én a lángszagú nyárban,
mely felajzotta a szívemet,,
de tűző hevével, vöröslő lánggal
felégette a bőrömet.

Kerestem volna az őszi napfényben,
amely az arcom cserzi meg,
de már hideg szél gyengítette,
s nem volt ereje semmi sem.

Már csak fagyos szél fújta az arcom,
és fáztam. Rázott a hideg.
Hideg szelével felkavart már
mindent, mi itt maradt nekem.

Most itt vagyok. Erősen, bátran,
s bárhogy is megtép, nem hiszem,
hogy meg tudna törni bárhogy, próbál,
hiszen csak edzettebb leszek.

Jöhet dér, vagy csikorgó szél is,
fagyos szelével hűtve le,
testem melege messze űzi,
s nem fogok tőle fázni sem.

Jöhet vihar, mely őrjöng, tombol,
nem riaszt vissza semmi sem,
majd megcsitul, ahogyan én is,
s nem tud kárt tenni semmiben.

Bár legyőztek, s próbálnak újra,
de mégis, azért is felkelek,
s össze rombolok minden gátat,
de mindent legyőzök, bármi lesz!

Ötvenen túl már másképpen látod
másképpen éled az életed,
sok minden van, mit másképpen tennél,
sok mindent bánsz, hogy vége lett.
Másképpen érzed a szíved dobbanását,
másképpen látod a színeket,
másképpen csendül a hang a füledben,
halkabban hallod a lényeget.
Ötvenen túl már megéltél annyi
szépséget, boldog életet,
és ami rossz volt, próbálod feledni,
de sok minden van, mit nem lehet.
Annyira más lesz körötted minden,
hiszen már te is más leszel,
régi szépséged, karcsú lényed
mára már csupán emlékezet.
Mégse bánj semmit! Nem tudod mért volt,
oka van annak, hogy így lehet,
sorsod könyvében rég meg volt írva.
Örülj annak, hogy itt lehetsz.
Ötvenen túl is van miért élned,
ugyanúgy látod a kék eget,
annyi minden van, mi még rád várhat,
ne bánd az elmúlt éveket.
Örülnöd kell, minden apró csodának
melyet a sors még rejteget,
Hogy legyen majd mire emlékezned,
mikor már te is vén leszel.

Menni kéne valamerre, hogy elálljon a gubanc,
Vinni kéne hátizsákban mindent, mi hóbelevanc.

Az egy helyben toporgás a haladás átka,
Ez nem indok a maradásra, mint egy mátka.

Haladni kellene, csak menni előre,
Hogy ne szomjazzunk, legyen hát nálunk lőre.

Menni kellene, hogy haladjunk, az élet is halad,
Ne feledjük, a kutya ugat, a karaván halad.

Vecsés, 2014. április 6. - Kustra Ferenc József

Keresztelő köszöntő!
Kicsi élet szívből köszöntelek,
nagyon vártunk már téged.
Édesanyád óvott védett,
9 hónapig a méhében hordott téged.
Nem volt könnyű hidd el,
főleg mikor tornázni kezdtél el.
Nyújtózkodtál, cseperedtél,
s hamar meg is érkeztél.
Szüleidnek szeme fénye,
testvéreidnek büszkesége.
Téged ünnepel ma a család apraja-nagyja.
Hisz ma az ÚR reád áldását adja.
Mi vagyunk a kereszt-szüleid,
számíthatsz ránk mindig.
S ha valamit szüleid megtíltanak,
gyere csak hozzánk nálunk mindent szabad!
Igérjük vigyázunk rád mindig,
szívünk utolsó dobbanásaig.
Szüleidnek csak annyit kívánok,
hogy, te ne aludd át az összes éjszakát!
Játsz és nevess éjjel-nappal.
Tudja meg mindenki a házban,
hogy megérkeztél a családban.
Anyukádnak légy jó gyermeke,
ne sírj sokat mert aggódna szíve.
Apukádnak sírhatsz bátran!
Kívánunk neki erőt egészséget,
hogy szépen gyűjtse az ezreseket,
hisz kell majd cumi, pelenka,
nem lesz egy perc nyugalma!
Mégis te vagy minden boldogsága.
Kicsi gyermek Isten hozott.
Köszönjük, hogy Isten nekünk adott!