Idő 
Értékelés 
Értékelés Mennyi mindenki már valaki, sok lett a nagymenő.
Hittel vallják, vagányságuk többiek közt biz kinő.
Páváskodó színes tollak, hű de modern külső,
Nem is olyan fontos nekik, milyen már a benső.
Ész hálója átöblített, nincsen rajta szürke folt,
Ki emlékszik a tegnapra, az már úgyis régen volt.
Tekereg az állomány köd-fehérbe visz az út,
Szürke helyett csalogat színes feneketlen kút.
Morál-szellem palackba zárt, új dzsin ma a sláger,
Nem kell ide régi káder, jól csillog a csábszer.
Új világ jön, szabad erkölcs, szellemes a páter,
Nem látják már, hogy a földön milyen nagy a kráter.
Hittel vallják, vagányságuk többiek közt biz kinő.
Páváskodó színes tollak, hű de modern külső,
Nem is olyan fontos nekik, milyen már a benső.
Ész hálója átöblített, nincsen rajta szürke folt,
Ki emlékszik a tegnapra, az már úgyis régen volt.
Tekereg az állomány köd-fehérbe visz az út,
Szürke helyett csalogat színes feneketlen kút.
Morál-szellem palackba zárt, új dzsin ma a sláger,
Nem kell ide régi káder, jól csillog a csábszer.
Új világ jön, szabad erkölcs, szellemes a páter,
Nem látják már, hogy a földön milyen nagy a kráter.
Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Sietős léptek a városi sétányon,
Szemlélem, és közben pihenek egy padon.
Felpörgött az áhított péntek délután,
Végre hétvége jön strapás napok után.
Élet-utak ütköznek közömbös utcán,
Hűvös minden tekintet...más volt hajdanán.
Kis szabadság felé, sietős nagy léptek,
Ám leláncol a rendszer, túlhajszolt az érdek.
Siet az élet, fogyóban az idő,
Rohanós az ember, így ma a menő.
Mindenki küzd, de túl kevés a nyerő,
Mire felocsúdunk, már ráncunk kinő.
Álom mérce, hiú vágyak...sérülékeny képlet,
Nem oly szép e fejlődés, ha távol száll a lélek.
Szemlélem, és közben pihenek egy padon.
Felpörgött az áhított péntek délután,
Végre hétvége jön strapás napok után.
Élet-utak ütköznek közömbös utcán,
Hűvös minden tekintet...más volt hajdanán.
Kis szabadság felé, sietős nagy léptek,
Ám leláncol a rendszer, túlhajszolt az érdek.
Siet az élet, fogyóban az idő,
Rohanós az ember, így ma a menő.
Mindenki küzd, de túl kevés a nyerő,
Mire felocsúdunk, már ráncunk kinő.
Álom mérce, hiú vágyak...sérülékeny képlet,
Nem oly szép e fejlődés, ha távol száll a lélek.
Micsoda életem volt, csak dobált jobbra-balra, mint vihar a lélekvesztőt.
A sorsom belső hangja meg, csak biztatott, hogy élvezzem, mint gyönyörködtetőt.
Mese nincs, fenét sem ért az elátkozott létem
És ebből nincs kilépés, ma már tudom, nem vélem…
Mindenkinek egy élete van,
De ki korán hal, annak nem van...
Vecsés, 2021. augusztus 24. – Kustra Ferenc József – Íródott: önéletrajzi írásként.
A sorsom belső hangja meg, csak biztatott, hogy élvezzem, mint gyönyörködtetőt.
Mese nincs, fenét sem ért az elátkozott létem
És ebből nincs kilépés, ma már tudom, nem vélem…
Mindenkinek egy élete van,
De ki korán hal, annak nem van...
Vecsés, 2021. augusztus 24. – Kustra Ferenc József – Íródott: önéletrajzi írásként.
Ragyogóan szép, örök-fényes, csillagos éjszakán hajózgattunk a tengeren,
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
