Emlékezésről…

(Senrjon duó)
Nagyon izzadunk hőben,
Mint muraközi fuvaros-ló.
Sörgyári munkás.

Sörgyár, nem sarkvidéki,
De majd hűteni kell söröcskét.
Sör… sok kedvelő.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül,
Alá is ül mindenki, ki hő elől menekül…
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül.

Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget,
Van, ki karosszékben elhorkolja lényeget…
Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget.
*
(HIAQ duó)
Bobikánk nyelve lóg,
Kutyus lihegésétől, ráng’.
Bobi fáradtan néz.

Bobikánk velünk van,
Jó neki, mert ő nem izzad.
Együtt hűsöl család.
*
(Senrjú duó)
Férfiak fröccsöt
Kortyolnak… hideg szóda!
Más, hideg teát.

Hidegtől többek
Izzadnak, nagy pihegés.
De ha, ez ízlik…
*
(Bokorrímes duó)
Kicsik homokoznak és egyszer össze is vesznek
Homokvárak, összesen hány tornyúak legyenek…
Némi perpatvar, de aztán már szót is értenek.

Bobikánk feláll, és homokozó mellé fekszik,
Milyen rendes, kicsiket megvédeni törekszik…
Fekete szőre van, gyötri a meleg… lihegszik.
*
(10 szavas duó)
Alkonyodás közelg’, fény, mint bíborvarázs, elterül,
Égi hamuparázs, végül besötétül…

Így nap végén jő homálypillanat,
Ég parázsló fényén, lassú hervadat...
*
(Sedoka)
Esteledik már,
Nem enyhül, kutya liheg.
Hőség, mindenkinek sok.

Még lesz itt bogrács
Főzés, estebéd gyanánt.
Hőség, mindenkinek sok.

Vecsés,2017. július 1. – 2021. július 7. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Hétköznapi pszichológia

Ha majd meghalok? Akkor már nem húzza életteher a vállaimat,
De majd a leszármazottaim, haragban lesznek, mert volt valamim…
Ha majd meghalok? Már nem tudom elmondani ezt a nagy bánatomat,
Pedig kéne,
Mert a háború majd akkor kezdődik, hogy markolják a valamim…

Levegő, mérgező lesz, szerelem eltűnik... Hagytam hagyatékomat…
*

(Septolet)
Szív-gyűlölet föltámad,
Értetlenség letámad,
Van, mi rád marad,
Gazdagítsd magad!

Mi maradt,
Jogosan rád-maradt,
Odaragadt!
*

(Anaforás senrjon duó)
Kiváltság nem-igen van,
Mert a juss, mi jogosan jár!
Már nem kedvezek…

Kiváltságot, nem-igen
Adtam, fontos: élet-igaz!
Halállal vége…
*

(Bokorrímes)
A halál nem csodatévő,
Sőt, még nem is megigéző,
Gazdagodna ingyenélő!

(3 soros-zárttükrös duó)
Feszültségben bugyborékol a harag,
Rokonok közt, ez maga büdös dögszag…
Feszültségben bugyborékol a harag.

Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő,
Már látszik, az örök-harag is kifejlődő…
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő.

(HIAfo csokor)
Emberi faj ilyen.
Van, kinek a vagyon
Egész élete értelme.

Emberi faj ilyen.
Van ki mindenkiét
Begyűjtené, ó boldogan.
*

Én már nem tudok, és nem akarok változtatni,
De nem is fogok senkit, kicsit sem kárhoztatni.
Mindenki éljen meg, ahogy tud, ha én már meghaltam,
A túlvilágon jó lesz, majd elmondom, ha rákaptam.

Vecsés, 2020. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Múltunkba révedés, maga a lélek haladék!
Mindenkinek más az átka, de van-e menedék?

A távolság sűrű ködétől nem hallatszik messze a csengő,
Feledés homálya beborítja, eltűnik sok emberöltő.

Nekem, ami jutott, egy lecsupaszított szálfa,
És még abba is benne van milliónyi szálka.
Válaszra várva nézzünk fel arra... kék égre,
Révedjünk el eme végtelen messzeségbe

Elmerengek, nagyon imádkozok fel a mennynek,
Gyógyuljanak be a múltbéli fekélyes sebek.
Fenyőfa, pázsit, holdvilág, napsütés, most ne beszélj másról!
Hóvihar, esőfelhő, sötét árnyék, hallgass el, de mától!

Száraz szemmel nézem, felhősödik és nem zavar a közelgő
Halál, ki kaszájával közelít és hízelegve esdeklő.

Már nincs, de volt az életemben sok-sok antitézis,
Fenik a kasza élit, még tán' van más út… azért is.

Múltfáklya újra, meg újra fellobban.
Bennünk a vágy terjed. Szétáradóan.

Vecsés, 2013. november 2. – Kustra Ferenc József

Ha vérrel írnám versemet,
lenne az élethez írt óda,
szenvedéllyel ízesítve,
s a bánat könnyeivel sózva.

Ha valaki iránt hálás vagyok,
mindenkit bele kell értenem.
Minden csókért köszönet jár,
Az összes szidást értékelem.

Amint e dombon álmélkodok,
csak egyre kérve fohászkodok:
Egy olaj fa csak úgy erősödik
ha minden széllel megküszködik.

Zord szél fúj az éjszakában,
Ajtómon zörög az új év szele némaságban.
Szilveszter az év utolsó napnásza,
Mindenki a jobb életet várja.

Most a szív dühe is megenyhül,
Kopott asztalomon a kancsó bor megrezdül.
Feleségem bort önt a bögrébe,
Kihalt, csendes a táj környéke.

A messzeséget elnyeli a köd,
Fájdalmasan az élet felüvölt.
Éjfélt üt az öreg láncos óra,
S a szomszédos tanyán ólálkodik egy róka.