Elmész? Hisz nem tart itt semmi.
Maradsz? Hisz nem tart itt semmi.
Mikor mész? Hisz nem tart itt semmi.
Meddig maradsz? Hisz nem tart itt semmi.

Elmész? Tudom, hogy vár a világ.
Maradsz? Tudod, hogy vár a világ.
Mikor mész? Tudom, hogy vár a világ.
Meddig maradsz? Tudod, hogy vár a világ.

Elmész? Meg kell találnod önmagad.
Maradsz? Meg kell találnod önmagad.
Mikor mész? Meg kell találnod önmagad.
Meddig maradsz? Meg kell találnod önmagad.

Maradsz vagy elmész? Fontos, hogy boldog légy.
Mikor mész és meddig maradsz? A lényeg, hogy önmagad maradj.

2021. május

Gyöngyfény-színű ajkaid remélem a csókomra vágynak
Ugyan, szeressük már izzadtra egymást… test és a vágyak…
Még hiány van, nincs itt az ölelésed, pedig -csak miattad- felajzott vagyok,
Fura mi? Pedig csak a szerelmi életünk teljesüléséért harcolok.

Holdvilágos, magányos éjben szerelmedre vágyom,
Testembe szorult vágyak a gyászom.

Vágy
Gyötri
Testemet.
Hiányod fáj!
Katarzisra vár.
*

Szinte csak azon jár az eszem, hogy izzadt hasadon csúszkálok,
Szádba meg csókot lehelek… de mikor? Erre is nagyon vágyok…
Alkonyat mikorra elparázslik, itt már a karjaimban tarthatlak?
Jó a szerelmes csend, de én kicsiholom belőled a kéj-hangokat!

Vágymámoros, tüzelő tested kívánom,
Forró csókjaid imádom, beteljesülésünkre úgy vágyom.

Vágy
Sóhaj
Elhagyja
Számat: Jöjj már!
Téged akarlak!
***

Csendes vágyainkban összeölelkezünk,
Aztán nem bírjuk és bele heveskedünk,
Fellobban a szerelem tüze, az izzó levegőben,
Én, birtokollak, de a vágyak, még csak ide jövőben…

Ölelésed gyöngéd... bársonyként csúszik kezed testemen,
Érzem tested-tüzét, siklok testeden.

Vágy
Permed,
Heves csók
Tüzet csihol.
Szerelmünk lángol.
*

Dobbangat a szív és hasra is fektetlek,
Dobbangat a szív és beléd szeretgetek…
Dobbangat a szív és már ő is leizzadt,
Dobbangat a szív és akarat még akadt…

Kéjben úszik testünk, mámor fedi eszünk
Egymásba beleveszünk... égig repülünk.

Méz
Édes
Élvezet,
Égbe repit
Immár bennünket.
***

Kedveském, isteni voltál, nagyon mélyen éltelek,
Kedveském, nagyon hatottak rám, finom rezdülések…
Kedveském, már jár az eszem, újra, mikor élhetlek?

Kedvesem, veled lenni káprázat,
Minden vágyam újraélni, ezt a szerelemlázat.

Vágy
Gyötör
Pedig csak
Most mentél el.
Jó veled! Jöjj már!

Vecsés, 2018. január 14. – Szabadka, 2018. június 22. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a 10 szavasokat és az apevákat poéta és szerzőtársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:”Szárnyaló vágyak”. „Permed”, régi szó = fokozódik, emelkedik.

Meg sem vettük a mozijegyeket,
Nézzük mégis saját filmünket.
Zajlik benne éppen a könnyfakasztó,
Világméretű, szomorú filmhíradó.

Nem tudunk kiszállni belőle,
Sodor bennünket ez a valami előre.
Mikor lesz már a filmnek vége?
Ki vágja meg a kockákat készre?

Mikor lélegzik fel a világ,
S élhetjük az életünk újra tovább?
A választ nem tudja senki,
Addig bizakodónak kell lenni.

Aztán, majd amikor végre vége,
S hálásan nézünk fel az égre,
Egy gondolat motoszkál fejünkben,
Miért is maradtunk életben?

Istennek mi velünk a terve,
Mit kell tennünk cserébe érte.
A válasz csupán csak annyi,
Merjünk saját hitünk szerint élni.

Harcokban veszteség mindenkit érni fog,
Fájdalmas akkor, amikor ezt felfogod.
De ha küzdened kell, tedd oda magadat,
Ne hagyjad, hogy legyőzzön bármely pillanat.

A harcban győzhetsz, ha nem ismersz félelmet, kegyelmet,
De, hogy Te győzzél, bizony ismerned kell az életet.
Ne is gondolj arra, hogy a vesztés is lehetőség,
Neked csak a siker, ami egy adott eshetőség.

Ha jó harcos vagy, akkor szíved ettől hevesen dobog,
Küzdj, ne kímélj semmit, ha elkerülhetetlen a dolog.
Harc és csata, sok-sok van csak jönnek, mennek,
Kik ezt teszik, azok bizony mind emberek.

Vecsés, 2012. február 1. – Kustra Ferenc József

Álmaim kellettek, de ha nem is volt köd, mégis abba vesztek
És vágyaimat… megvalósítani, soha nem sikerültek…
Álma mindenkinek van, mert még ébren is oly' sokszor álmodik,
És vágya? Abból áll élet, akkor is, ha… de nem teljesedik.

A fránya élet az álmokat ki sem bontja, becsomagolja,
És mikor összegyűltek, mint kocsiról a szenet, csak leszórja.
Van, akinek a telihold világánál nagyon rossz az álma,
Lehet, hogy túl sokat álmodott? Most élet büntetése várja?

Én azonban szeretném, ne legyenek szomorúak a hangok,
Otthon az asztalnál, ha díszítjük, legyenek friss fenyőlombok.

Nem voltam én soha piperkőcködő
Bár nem voltam én soha kévekötő!
Hogy lettem volna? Soha nem voltam én kerékkötő,
De az álmaim csak elrepültek, mint szitakötő!

Hajnalban a már ráncos, öreg, álmos Hold is nyugovóra tér,
De majd holnap este, már új nemzedéknek, sok új álmot ígér…

Vecsés, 2014. december 12. – Kustra Ferenc József