Néha oly nehéz erősnek lenni,
roskatag lábunk megremeg,
ahogy a szél fúj a zizzenő fák közt,
megrezegtetve a levelet.

Néha annyira nehéz a súlyunk,
mégis küzdünk, mert érdemes.
Hiszen nekünk kell új erőt adni
azoknak, kik oly kedvesek.

Mellettük lenni, mikor a hajnal
kibontja első sugarát,
s csillapítani fájdalmát annak,
ki már attól fél, nincs tovább.

Biztatni kell, hatalmas hévvel,
saját erőnkből adva át
mindaddig, amíg érezzük azt, hogy
újult erővel küzd tovább.

Meg kell ragadni minden percet,
s míg van a lelkünkben lázadás,
le fogjuk győzni bármi áron,
a feltornyosuló akadályt.

Úgy ébredjünk fel minden reggel,
hogy higgyük: azért is van tovább!
S minden apró kis kézfogásban
érezzük azt, hogy mily csodás.

Hol vannak már az ünnep előtti
zsúfolttá váló nappalok,
mikor csillogó fényfüzérek
díszítették az ablakot?

Hol vannak? Olyan lett minden,
akár egy megfagyott világ,
néhol még villog fényfüzér,
de fénye megkopott ma már.

A kályha éppen úgy duruzsol most,
s vörös lángokkal integet,
mégis fázom. És egyre jobban
átjárja csontom a hideg.

Magam vagyok. És oly messze vannak
azok, akiket szeretek,
csak a hangjukat hallhatom most,
és néha a telefon recseg.

Mégis: Benne van minden hangban
az a végtelen szeretet,
amely az egész testemet átjárva
új reményt fakaszt idebent.

Istenem. Kérlek! Szánj meg engem.
Segíts, hogy közelebb legyek
Hozzájuk, hiszen nincs semmi másom,
csak ők, kik a mindenem nekem.

Hadd láthassam a csillogó fényt
mely szemük íriszén lebeg,
s felragyogjanak csillagokként,
amíg még közöttük leszek.

Olyanok vagyunk mi is néha,
mint színész a színfalak mögött,
mosolyunk fénye csak addig látszik,
míg eltűnünk a függönyök között.
Boldogan játszunk szenvedélyes
társat, érzéki szeretőt,
kívül nevetünk, belül sírunk,
mint egy gyönge kis csecsemő.
Nehéz az út, amelyen járunk,
s lábunkban néha nincs erő,
mégis: annyiszor talpra állunk
tudván, hogy nincsen pihenő.
Lelkünk szirmain ezer tüske
hagyott már égető sebet,
mégis: annyiszor legyőz mindent
a bennünk szunnyadó szeretet.
Mint a feltörő szivárvány, mely
színesre festi a kék eget,
amely előbb még oly borús volt,
most tarka színekben lebeg.
Olyanok vagyunk mi is néha.
Hullámzunk jó és rossz között,
mint a tenger, amikor néha
morajlik dús habok között.
Küzdünk, remélünk, amíg élünk,
s míg a lelkünkben van parázs,
nem adjuk fel, míg meg nem szűnik
a legutolsó dobbanás.

(leoninus trió)
Sűrű-sötét erdőben csillog pillanat, pontosabban; a napsugár pillanat.
Mi csak kirándulók vagyunk, nem zavar, látni, hogy nincs ellenünk, rosszat nem akar.
Tele az erdő alja remek, puha avarral, felhők nincsenek… akarattal?

Oly sokat lehetne itt sétálni,
E gyönyörű teremtést csodálni, élvezni.
*
Szép a táj, remek eme tömött erdő, bízunk ördög nem lakik itt és nem jön elő.
A tisztás túloldalán, változik a táj, ott van egy örökzöld erdő, szép és nem fáj.
Érzem bőrömön, ez már a nyár, itt -mi- sátrazhatnánk egy nagyot… két hetet is akár.

Nyugalom és csend körülvesz mindent,
Tudva, valahogy, valami már elment...
*
De idő ostora lecsapott, nagy vihar képében végigvágott hátunkon egy nagyot.
Jó, hogy volt nálunk összecsukható ernyő... mit vihar legott széttépett… mi, menekülő.
Futottunk hazáig, rossz ernyőt vittük egy fáig, eső bőn' szakadt, futottunk hazáig.

Élménydús nap vége látszik,
Mikor a fáradt lélek álmodva alszik.

Vecsés, 2023. április 1. – Arad, 2023. április 5. - Kustra Ferenc József – a leoninust én írtam. A tíz szavasok szerző-, és poéta társam: Ghica Izabella Iasmina munkája.

Poéták a hétköznapokban…

(3 soros-zárttükrös csokor)
Az élet hömpölygő sodrásában
Külön is van mozgás, e világban…
Az élet hömpölygő sodrásában.

Az élet csak szavakban fogalmazódik,
Írva, soha mondva, mindig megérződik
*
Micsoda sodrában szállnak a gondolatok,
Közben rögzülnek a legnagyobb gondolatok…
Micsoda sodrában szállnak a gondolatok.

(Tükör apeva)
Egy,
Minden
A tudat,
Az akarat...
Csak ez számít majd

Csak ez számít majd,
Az akarat,
A tudat
Minden
Egy
*
A gondolatok közvetítik az elmondhatót
És nemkülönben a fontos maradandót…
A gondolatok közvetítik az elmondhatót.

A sok fájdalmas élmény az ihlet,
Amit majd mindenki átélhet
*
Poéta mitől indul be? Van, éli a gondolatot…
Szerepet játszik az ihlet, mi indít folyamatot,
Poéta mitől indul be? Van, éli a gondolatot…

(Tükör apeva)
Szív
Megtört,
Rohanó,
Fojtogató,
A vágyakozó

A vágyakozó,
Fojtogató,
Rohanó,
Megtört
Szív

Élmények keresztfonata, lökdösheti a poétát,
Ő meg már igy leírhatja a gondolatsorát…
Élmények keresztfonata, lökdösheti a poétát.

(Tíz szavas)
Mikor beszélni sem lehet,
A szót és verset is szeret.
*
A nagy poéta olyasmit is ír, mi másokat megfog,
Még lelke is segíti, nem vacakol: ésszel gomolyog…
A nagy poéta olyasmit is ír, mi másokat megfog.

(Tükör apeva)
Ír
Verset
Békésen,
Szenvedéllyel,
Örök szellemmel

Örök szellemmel,
Szenvedéllyel,
Békésen
Verset
Ír
*
Valljuk, hogy a poétának írni kell: az olvasó ezt várja el.
Valljuk, hogy a poéta dolga: az olvasóinak szórakoztatása.
Valljuk, hogy a poétaság: a szó művészete, írói sorsság.

(Tíz szavas)
Némaság nem vonatkozik az igaz üzenetre,
Harsány mindegyiknek a története.

Vecsés, 2023. február 1. – Arad, 2023. április 18. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükröst én írtam. Alá a 10 szavast és a tükör-apevát írta; szerző-, és poéta társam: Ghica Izabella Iasmina