Te alszol. Nem bánt durva pribék,
Fejed, kebled körül hópihék,
S lepkék, tarka virágok álma
Mintha mind-mind melletted szállna.

Te alszol. Túl vagy minden harcon,
Tán koldus vagy az utcasarkon,
Tán király vagy, s köszönt az úr is:
Mindegy hiszen csak álmodsz úgyis.

Tán alszol. Én őrízem álmod
Míg te másutt jársz, én rád várok,
Hogy ébredh! De jaj, fogsz ébredni még?
. . . Fejed, kebled körül hópihék . . .

Valami nagy csínytett után
Megvertem vidám kiskutyám.

Rámnézett mint síró gyerek,
De hűek ezek a szemek.

Szinte mondta: ne bánts többé
Veled leszek mindörökké.

Most már öreg. Sok év után
Mintha nem nézne már úgy rám.

Úgy néz, mint beteg emberek:
De hűek ezek a szemek.

Hallod kedves! A szürke égen
A buta kakas vígan átrikolt
Hallod? Valami jótét lélek
A torkára folytotta a sikolyt.
Szegény kakas, hogy fulladozik
Krákog, prüszköl, és nyög keservesen,
Nem baj, legalább nálam maradsz
Még egy rövid órára kedvesem.

Kereslek ott, hol nem vagy, nem vagy.

A messze távol kék egén,
A szépségben, és a semmiben:
És nem talállak senkiben.

Egy villanásra itt és ott
Feltűnsz, és elmész messzire,
És nem hasonlítsz senkire.

Kereslek ott hol nem vagy, nem vagy.

Valamikor Istent láttam
Fűben, fában és bokorban,
Kedves, vidám gyermek voltam.

Valamikor a tavasszal
Én is újra felvidultam,
Most a vágyam sír fel bennem:
Milyen jó, hogy gyermek voltam . . .