Lelkem mélyén gunnyasztó félelem.
Nézd, lásd mit tettél most énvelem.
Reszketek, mit tarlón ázó madár.
Nyugodt nem lesz szívem, soha már.

Mint sötét, rémes zúgó fellegek.
Úgy borítja félelem életem.
Hát, kérlek drága, édes Istenem.
Hozz végre már, megnyugvást nekem.

Furcsa érzések dúlnak bennem.
Ezt eddig még észre sem vettem.
Egész álló nap, csak rád gondolok.
Lehet, hogy ez illetlen dolog.

Hiszen, alig ismerlek téged.
Elnyomni nem tudom, mit érzek.
Édes hangod hallását vágyom,
míg el nem nyom hangod szülte álom.

Álom, melyben csak te vagy jelen.
Megérint egy szép szerelem.
Nem csak őrült, buja testiség.
Hol szívünk örökre összeég.

Rakosgatok kavicsokat.
Jobbra kicsit, balra sokat.
Minden kavics egy érzés
Bánat,öröm,kín,féltés.

Sok a kavics a bal oldalon.
A negatívat mind odarakom.
Ilyen kevés lenne pozitív?
Persze minden relatív.

Van kinek minden kín jól esik.
Vannak kik a fájdalmat keresik.
Én úgy látszik maradi vagyok.
Ezért sok kavicsot balra rakok.

Petőfi Sándor után szabadon.

A verssel való hasonlóság csak a véletlen, és az akarat műve.

Jajj..,mi a kavics, pipimama.
A hálószoba lett otthona.
Pista bácsi önnel jó volt,
de nála ez csak múló hóbort.

Sportol kend, azért rohangál,
még a tévére is felszáll.
Eszébe jut, kiabál kend.
Nem csoda, hogy Pista kést fent.

De higgye el, nem lesz itt baj.
Nem fog kilógni levesből taraj.
Mondta is Pista.-Egye fene,
a jószágot senki meg ne egye.

Na, azt mondom kis kotkodácsom.
Vigyázz, Pista ki ne rántson!
Legyen jó, fogadjon szót.
Akkor nem szórnak magára sót..

Na, figyelj te is kiskutyám.
Tyúkot te sem eszel komám.
Ez a szárnyas a jó barátunk.
Meg ne edd, mert megutálunk.

Ősjövő Magyar nyelvű írás.

Látjátuk feleim sümtükhel, mik vogymuk.
Bizony szenny, és hazugság vogymuk.
Mennyi milosztban teremtüvé eléve miü Istemüköt.
Pénzt, hatalmat,és aduttá valá neki házoá poklot.
De, ha uram teretöé bánatot, könnyöt.
Tán lemoshatod rólunk az ősi szennyöt.