Véget ért a fény uralma
eljön a sötétség,
örömtűznél mesélgetik
milyen lesz az új év.

Megnyílnak a tündérdombok
látszik az átjáró,
túlvilági ajtó nyílik
átlép, ami ártó.

Kántálva jár házról házra
a falu serege,
ártót űzők jutalmaként
lesz finom csemege.

Egyetlen dolgot tehetsz, hogy
elkerüld a rontást,
hosszú útra elindulva
vidd el a töklámpást.

Holtak napján, ha kimegyek
csendes temetőbe,
borús könnyező arcomat
rejtem tenyerembe.

Amióta erre jártam
elszálltak az évek,
megfáradt idős szüleim
csak szívemben élnek.

Temetőkertben elnézek
balra, aztán jobbra,
mindenfelé kopottasan
áll elmúlás szobra.

Virágtengerek borítják
a sírhalmok végét,
akik itt nyugszanak ők már
meglelték a békét.

Hosszú utat jártam én be
ezen a világon.
Célként érve el a reményt
megleltem a párom.

Megosztottuk mi egymással
a hitvesi nyoszolyát.
Megtaláltuk a szerelmet
átélve sok csodát.

Társam lettél szerelmesem,
nem csupán szerető.
Tőled, ami elválaszthat
nem más, csak temető.

Nekem olyan kedvesem szeme,
mint szomjazónak patak vize.
A menyországban érzem magam,
ha reám veti a napsugaram.

Nekem olyan édes mosolya,
mint fáradt vándornak nyoszolya.
Elvarázsol, mikor csak látom
nem lehetne ennél szebb álmom.

Nekem olyan az ölelése,
mint elveszett lélek reménye.
A boldogság hát itt van velem,
az ő szerelme ilyen nekem.

Megremeg a lelkem, ha látlak
csak álmodhattam ilyen szépről.
Hová lettek az angyalszárnyak,
mikor alászálltál az égből?

Ha kell, neked adom mindenem,
bár nem sok az amit adhatok,
Nekem mi van csak az életem,
szerelmedért meg is halhatok.

Fogadd el hát az áldozatot,
vagy sírig tartó szerelmemet.
Kérlek ne érezz bűntudatot,
te döntöd el, hogy mi kell neked.