Mennyi érzelemmel
gondolok vissza az idődre,
amikor még hajómnak
nem volt biztos kikötője!

Dobáltak a hullámok,
és tombolt a zivatar.
Mit is törődtem azzal,
hogy a hatóság mit akar.

Lázadás forrt fel véremben
és ámulat uralta az agyam.
Csatatér volt az életem,
és nem kíméltem magam.

Úgy néztem szembe a világgal,
mintha nekem lenne teremtve.
Éjjel-nappal, szűntelenűl,
popzene bömbölt fülembe.

Nem a szüleim dirigáltak,
S még kevésbé az iskola.
Mint forradalmár működtem,
Mert ez volt korom jelszava.

Egy új rendszer ígérete
lazította láncaimat,
egy olyan világ melyben
mindenhol mindent szabad.

Mi is volt a remélt célunk?
Talán egy jobb diktatúra?
Nem, hanem hol szeretettel
mindenki a maga ura!

És mond, kik és mik vagyunk,
hogy olyan lett a világunk,
hol mindenkivel s mindenhol
arany borjút imádunk?

Tovább mit is mondhatok?
Mi voltunk csak szabadok?
Világunk végre kezd beérni,
hogy mit is tudnánk elérni!

Ezért szándékomnál maradok
hogy hogyan és mit is akarok,
és még mai napig harcolok,
mert szép, új világ fia vagyok.
 

Az, hogy piros a vér a Pesti utcán,
már csak némely embernek
maradt fakuló emlékezetében.
Azóta már millió lábnyom és forgalom
keresztezett e nyüzsgős városrészben.

A vészharangok már régen elhallgattak,
és a világ is az óta nagyon megváltozott.
Nincs már harcos fegyver végzetes moraja.
Legyen csak a Duna halk áramlata,
Budapestnek örök és békés pillanata!

Mitől dőglik a légy?

- Hé, pincér! Döglött
légy van a levesben!
Szerintem ez szégyenletes,
és határozottan ellenzem!

- Kérem uram!
Értse meg!
A légy a hőtöl
döglött meg!

De két perce
még ficánkodott,
ezért még csak
frissen halott.

Ha kéri, hozok
szúnyogot.
Más már abból
belakott!

Az úszkáló légy

- Helló, pincér!
Légy úszkál a levesben,
és én e félét csak
kivétellel helyeslem!

- Tisztelt uram!
Bocsánat!
A légy majd
hamar kifárad.

Mint úszó
még csak tanuló,
de az íze viszont
nagyon jó!

- Pincér uram,
megható,
hogy ez a légy
még tanuló!

Arra hogy
légy úszni tud,
a német válasz
“Das ist gut!”

Ez szerintem
majd’ hogy csoda,
de a leves leves, és
nem légynek szánt uszoda!

 

Három szolgálati kutya, köszi, jól van,
Ha ők idegent látnak, nagy pofájuk van.
Etetem őket, igyekszem, és jól tartom,
Ha véletlen baj van, rájuk hagyatkozom.

No, de nem is ezt akartam elmesélni,
Inkább azt, hogy embert milyen öröm éri.
Máskor már írtam, hogy a Slampec igen fél,
Közelembe sem mer jönni, tán' rossznak vél.

Hosszú kitartásomnak lesz eredménye,
Szegény kutyuskának helyre áll a lelke.
Mostanában már egyre közelebb jött,
Velem szemben már nem ennyire csökött.

Ma már a többivel együtt, odajött,
Orrával kezembe beleböködött.
Hagyta, hogy egyszer simogassam fejét,
Bízom benne, most már használja eszét...

Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József

Kihalóban az emberi értékek,
Világszerte nő az agresszió.
Miért nem kellünk egymásnak gyerekek?
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…

Durvul a nép és bőszen gyűlölködik,
Gyűlölet van, közben nem kell a meló.
Mindenki állhatatlan, fenekedik.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…

Fiatalokat senki nem neveli,
Az öreg meg nem kell, ő már kikopó.
Lesz világ, emberi érték nélküli.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…

Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József