Futballmeccset szervez a cápa.
Egy csapat kell nekünk, még mára.
Összecsapunk még ma a réten,
az őzikékkel pontban délben.
A kapuba beáll a bálna.
Velem lesz tíz megtermett cápa.
Hogy elkerüljünk minden bajt,
A labda az a gömbhal lesz majd.
Na már kész is van a csapatunk.
Így biztos győzelmet aratunk.
Kis probléma van egyenlőre.
Mi hogy megyünk ki a mezőre?
Egy csapat kell nekünk, még mára.
Összecsapunk még ma a réten,
az őzikékkel pontban délben.
A kapuba beáll a bálna.
Velem lesz tíz megtermett cápa.
Hogy elkerüljünk minden bajt,
A labda az a gömbhal lesz majd.
Na már kész is van a csapatunk.
Így biztos győzelmet aratunk.
Kis probléma van egyenlőre.
Mi hogy megyünk ki a mezőre?
Beköszönt a nyár az őszhöz.
Kéréssel fordulok önhöz.
Hadd maradjak egy pár napig.
Csak míg cipőm el nem kopik.
Na, de kérem az nem egy pár nap.
Maga engem biztos becsap.
De azért ne menjen haza.
Legyen vénasszonyok nyara.
Kéréssel fordulok önhöz.
Hadd maradjak egy pár napig.
Csak míg cipőm el nem kopik.
Na, de kérem az nem egy pár nap.
Maga engem biztos becsap.
De azért ne menjen haza.
Legyen vénasszonyok nyara.
Kérlek kedves zakóm, ne bomolj.
Mit tehetnék? Megrágott a moly.
Mentem is rögtön a zakómmal,
Állatbíróságra azonnal.
Kérem a tisztelt bíróságot,
a gazember moly legyen vádlott.
Tönkretette az öltönyömet,
ítéljék el, míg meg nem fizet.
Nevetett a moly az egészen.
Én ruhát eszek, kérem szépen.
Nekem a spájz a ruhásszekrény,
mi mást egyen a moly, ha szegény?
Határozott is a bíróság.
Elfogadták a molynak szavát.
Azóta is ő nálam lakik,
a ruháimból táplálkozik.
Mit tehetnék? Megrágott a moly.
Mentem is rögtön a zakómmal,
Állatbíróságra azonnal.
Kérem a tisztelt bíróságot,
a gazember moly legyen vádlott.
Tönkretette az öltönyömet,
ítéljék el, míg meg nem fizet.
Nevetett a moly az egészen.
Én ruhát eszek, kérem szépen.
Nekem a spájz a ruhásszekrény,
mi mást egyen a moly, ha szegény?
Határozott is a bíróság.
Elfogadták a molynak szavát.
Azóta is ő nálam lakik,
a ruháimból táplálkozik.
Rongyos kendőt lenget a szél a putri ablakán.
Nyomorúság képe látszik sárból tapadt falán.
Egy fáradt, idős asszony hajol fateknő fölé,
egyike annak a kevésnek, ami az övé.
Övé még ezen kívül bánat, és nyomorúság.
Rég elfelejtette már őt az egész világ.
Mint ősi bálvány, úgy maradt itt egyes-egyedül.
Asztalára étel csak néha-néha, ha kerül.
Már megfakult emlékeiben a sok elmúlt vágy.
Régi szerelmeket sem őriz a rozoga ágy.
Egyetlen öröme csak az, ha van betevője.
Nem lesz senki, ki kiviszi majd a temetőbe.
Nyomorúság képe látszik sárból tapadt falán.
Egy fáradt, idős asszony hajol fateknő fölé,
egyike annak a kevésnek, ami az övé.
Övé még ezen kívül bánat, és nyomorúság.
Rég elfelejtette már őt az egész világ.
Mint ősi bálvány, úgy maradt itt egyes-egyedül.
Asztalára étel csak néha-néha, ha kerül.
Már megfakult emlékeiben a sok elmúlt vágy.
Régi szerelmeket sem őriz a rozoga ágy.
Egyetlen öröme csak az, ha van betevője.
Nem lesz senki, ki kiviszi majd a temetőbe.
Édes emlékek visszfényét tükrözi
a kihunyt valóság álságos képe.
Fájón gondolok vissza jóra, szépre.
Melynek kertjét bú esője öntözi.
Mi elmúlt, már nem jön vissza soha tán.
Az emlékek is lassan megfakulnak.
Nyomott fájdalommá érik a bánat.
Te már nem jössz vissza jó édesapám.
a kihunyt valóság álságos képe.
Fájón gondolok vissza jóra, szépre.
Melynek kertjét bú esője öntözi.
Mi elmúlt, már nem jön vissza soha tán.
Az emlékek is lassan megfakulnak.
Nyomott fájdalommá érik a bánat.
Te már nem jössz vissza jó édesapám.