Önbíztató kérdések… hozzád

Vagyok-e én kovácsmester, ki szívünket egybe kalapálná?
Vagyok-e én mesterkovács, ki a csókunkat kikalapálná?
Vagyok-e én poeta natus, ki szívét adja az íráshoz?
Vagyok-e én poeta doktus, ki eszét adja újdonsághoz?
Vagyok-e én novellaíró, aki ért az ilyen prózaíráshoz?
Vagyok-e én íróember, ki ért a sok aforizma megíráshoz?

Vagyok-e én fölavatott lovag, ki szegényeket is támogat?
Vagyok-e én fölavatott lovag, ki lelkiséget is támogat?
Vagyok-e én, ki majd megy örökön a világmindenségben?
Vagyok-e én tehetség a nyomozói mesterségemben?
Vagyok-e én tehetséges az autóvezetésben?
Vagyok-e én tehetséges a csókod átélésében?

Kérdésem, vagyok-e én neked lelkedből hiányzó?
Kérdésem; vagyok-e én neked bíz’ szeretnivaló?

Vecsés, 2023 július 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Nagypapámnak volt ilyen nagyon kérges a tenyere…
Nyakamon látszik öreg inak logó erezete…
Lábaim, már nem akarnak felvinni az első emeletre…
A finom vitaminbombák, számból kihullnak a kerevetre…

Ha kis-csajt látok utcán, jut eszembe, jó családból való-e,
És ha harmincast látok, azon meditálok, végre anya-e?
No, nem én változtam meg, de az élet ennél többet enged-e?

Öreg csont, nem vén csont, de hetvenfelé, öregúr mi lenne más?
Ebbe a korban, már kevésbé érdekel a nyitott dekoltázs.
Ha enni akarok, fogsort is kell csináltatni, nagy pénzért,
Persze, minek, húsra nem telik, de még megyek a kenyérért.
Ember legyen okos és ne legyen öregen képmutató,
Vége lassan… élet leírja, ez nem a postán maradó!

Ráncok csak gyűlnek, lábam egyre nehezül,
Mit várhatok… itt már ember lemerevül,
Nincs oly', hogy innen sietve elmenekül…

Életem elején volt nekem bölcsődal,
Végállomásomon lesz… cifra ravatal.

Vecsés, 2015. január 22. – Kustra Ferenc József – Íródott: önéletrajzi írásként.

Arccal előre,
Az élet, nem néz hátra.
Múlt-uszályt visszük…
*
Jelen rabja vagy,
Akár akarod… bár nem…
Kételyek és vész.
*
Van, kinek hintójába villám van befogva.
Enyém, a szamaras szegény ember kordéja.
A szerencsém még ilyen kordén sem közeleg,
Nekem minden csak összekuszált egyveleg.
*
Csorbult remények…
Hevük, már elenyészett.
Hű emlékezet.
*
A sors kötőfék…
A vágyak önfeledtek.
Jövőnk szárnyalás.

Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.

Életnek kora,
Változó világa
Barázdákat karcolja.

Settenkedik körülöttem.
Születésem
Óta közeledem...
Jóval öregebb lettem!
*
Itt hagyom
Ujjlenyomatom
Amíg elutazom.

Hány esztendő várhat?
Lelkem szétáradhat?!
Túl leszek én
Világvégén...
*
Összeolvad EGYel
Világegyetemmel,
Örök rejtelemmel.

Hitem ad reményt
Imával, Istennel.
Kiváltom mennyért
Lelkemet jócselekedettel.

Dunatőkés, 2024. március 26.

Ámor víg hangja
Messzire száll a tájon.
Párhívogató!
Idő van - fészekrakó.
Lesz benne egypár lakó.

Sok madár csábít,
Daluk színezett ős-vágy.
Szerelem-forrás!
Élő rendje világnak,
Példa helyes iránynak.

Párban szép a lét.
Az utód nemi ösztön.
Élet gyökere!
A hím és nős lény násza
Jog...lét-fennmaradásra.

Isten áldása
Égi, földre szállt angyal.
Törvényt fogantat!
Természetnek menny-virág,
Tovább folyik a világ!

Dunatőkés, 2024. április 8.