(Az igazság néha fáj!)

Két majom egy szép napos délután,
Egymást kurkászták odafenn a fán…

– Állj!… Állj!…
Mondjuk ez így túl profán…
kezdjük inkább elölről és újra tán!
…Tehát:

Két majom összekapott egy borús délután,
És pofán vágták egymást egy almafán.
A nagy ütéstől a földre esett mind a kettő,
Így meglátta az esetet a Nagy Teremtő.

Haragra gerjedt a két ostoba majmot látva
Menten paradicsomi ítéletet hirdetett,
A további vitát ekként lezárva:

- Büntetésből elveszek tőletek két kezet,
És hallani sem akarom többé a Majom nevet.
Így mától nem lehettek többé Majmok!
Otromba lábakat és új nevet kaptok.
Legyen eztán a nevetek, csak Ember:
Civakodó fajotok békére többé nem lel.

Majdan hazug módon, azt állítjátok,
Hogy magatok másztatok le a fáról,
És lábbal jutalmazott ezért a Teremtő,
Pusztán szívjóságból.

Budatétény, 2019/2026

A gőgös Fej egy nap leszólta a Lábat,
hogy oktalan, akár az ostoba állat.
- Hiába van fejed, ész egy csepp nincs benne,
csupán rémes bűz, mit likas zokni fed be.

A Láb e szavakat egy darabig tűrte,
hiszen mindkettőjüket egy anya szülte.
Végül elunta az önimádó dumát,
s ekként hallatta alantról csendes szavát.

- Születésünk óta hordozom terhedet,
hozlak-viszlek oda, hová út sem vezet.
Kezdettől fogva ügyet sem vetettél rám,
szögbe vezettél a hídon fekvő deszkán.

Bezzeg, ha fogad fáj, szaladjak, rohanjak,
vigyázzak, neki ne vigyelek a falnak.
S ha megbotlom nagy ritkán fáradva néha,
reám rivallsz: - Na, mi van veled, te béna? -

Én vittelek iskolába a "tudáshoz",
az ennivaló sem jött mindig a házhoz.
Vittelek a hegyi forrásokhoz inni,
nem kérdted, hogy az utat fogom-e bírni.

Miattad izzadtam, fáradtam s bűzlöttem,
saját magamért csak nagy-ritkán küzdöttem.
S most lenézhetsz bátran, te, ki ott fenn trónolsz,
hisz én vittelek e "mindent tudó" trónhoz.

S legvégül majd tán elviszlek a halálhoz,
hogy önmagad gőgjével szembetalálkozz!
S ha sorsom mégis idő előtt elragad,
majd elmész nélkülem: beképzelt önmagad!

Pest-Buda, 2012/2026.

Konkrétan: reményem nem teljesül…

(3 soros, zárttükrös duó)
Felébredt estére egy régi álmom,
Jó lenne, éjjel lenne ez az álmom…
Felébredt estére egy régi álmom.

Nekem fontos ez az ügy, de sok éve nem teljesedik,
Lelkem csak sír, a beteljesüléstől nem fényesedik…
Nekem fontos ez az ügy, de sok éve nem teljesedik.
*

(senrjú)
Már öregszem és
Nem lesz ebből már semmi…
Remény meg... marad!

Vecsés, 2023. november 17. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Ha jó a napom, akkor az olyan, mint fodrozódó folyó,
Olyankor soha nem, hajódokkot kötélről leszakító!
Az én folyómon, már hajók sem úsznak semerre,
Az én koromban nyugodtabb nem nagyon lehetne.

Az én folyóm, mindig akkor hömpölyög vidáman,
Ha nincs benne egy csepp félsz, a kis hullámtaréjban.

Az én folyómnak
Egy félsze van, befagyás!
Nem vízzúdulás.
*
Nagy utazásra
Én folyóm vize nem megy.
Öreg mederben.
*
Esti alkonyat
Még szépíti vízfelszínt…
Pirosas fodrok.

Az idő tovalibben, mint a déli napfényben az árny,
A folyóm vize elapad, és győz majd a meder-magány.

Jó napom is van,
Ha, örömmel olvastok.
Alkonyi sötét.
Életlidérc, felkavar,
Víz télen, befagy hamar…

Vecsés, 2016. március 25. – Kustra Ferenc József – írtam: Versben, senrjúban és tankában… önéletrajzi írásként.

Ha a számból nagy szavakat röppentek,
Velem szemben csak álltak a döbbentek.
Ha precízen végiggondolom, mit kell…
Többen lenyomnak egy rumot, üveggel.

Nem születtem vezérnek, vezetőnek,
Mások szemében nem látszom főnöknek.
Ki így született, ily’ a habitusa,
Annak az élet, egy nagy haláltusa.

Vecsés, 2002. október 13. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.