A II. Világháborúban…
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Hétköznapi pszichológia… az atomháborúra készülődő légközben. (És igaz!)
(leoninus duó)
Van, amikor csak száguld az óra… van meg, mikor a ketyegés, ember elringatója…
Toronyóra ütése messze hallatszik, otthon a gongórára, ember jól elalszik…
Hallgatnám elemes órám ketyegését, de csak süket csend hallatszik… a mindenségét.
Már tudom, vágy a ketyegés mondandója, s ha van szerelem, akkor annak ringatója.
A mutatókkal harcban állok, de azok csak haladnak és meg végül biztos elmállok.
Van olyan, hogy életrosta, de az meg nem cselekszik mindent, mit megkíván a haza…
Ha temetőbe megyek, ketyegő órával, lidércek menekülnek tünés sorsával…
Manapság meg úgy néz ki a Föld lassan, de lesz egy földi emlék, mert múlás harsan.
Bolondos világ vágyak generálója, de szólhat az emberiség agressziója.
A szélvihar is elkopik, a sok levél lehullt, mi lesz, ha nem lesz ki elmondja… volt múlt.
*
((senrjú csokor félhaiku-lánc formátumban)
Érdek számító,
Nincsen már szerető tó…
Az óra ketyeg.
Öncél… gondolat
Vezérli a múltat is.
Az óra ketyeg.
Gondolat torzult!
Ezer év: vér, veríték.
Az óra ketyeg.
Emberi szándék
Már nem jó, mert kiveszett!
Az óra ketyeg.
Mutató körbe
Lohol, ész nincs is benne…
Az óra ketyeg.
Idő, semmit nem
Intéz, perc nem érdekli!
Az óra ketyeg.
*
(tíz szavasok csokor)
Tárgyi tudástól nem zavart politikusok,
Hideg közönytől vezérelt könyörtelen politikusok.
Büszkeség és szépség már kikopott,
Emberi lét ilyeneket csak lelohasztott.
Ketyegve rohan az óra, idő az elmúlója,
Becsavarodok, múlás: oka!
Az élet, csak egy sunnyogó alkalom?
Ez akadályozza, legyen hajnalom?
Készüljek: óta ketyeg, Földön elmúlás lesz,
Idióta-körtánc már kimúlás lesz?
Gyorsak a percek, a jövök ismeretlen,
Lélek érez? Reggel: kikeletlen?
*
(senrjon csokor félhaiku-lánc formátumban)
Az idő nem is érzi?
Atomrobbanás, mennyi idő?
A perc csak ketyeg?
Itt már szerelmes szerep
Nincs, szemben feszül a bősz erő…
A perc csak ketyeg?
A percet közöny hajtja?
Robbanáskor közöny hallatszik?
A perc csak ketyeg?
Van még időnk jóleső?
Tudjuk majd hull mérgezett eső.
A perc csak ketyeg?
Az élet, most csak kacag,
Szem még csodálkozik, még mit lát?
A perc csak ketyeg?
Teremtő kódok ura!
Hibás kódok… büszkeség, majd fáj!
A perc csak ketyeg?
Gazdagság, majd veszendő…
Ember, tudat, élet veszendő!
A perc csak ketyeg?
*
(HIQ)
Pusztítás
Végtelen, csak jő!
Elveszés.
Az atom
Tán, maga végzet?
Elveszés.
Az idő
Bolond, röhögő…
Elveszés.
A végzet
Majd tombol, dühöng
Elveszés.
Óra még ketyeg,
Minket még mi vár?
Elveszés.
Még jellem
Tiszta végharcban?
Elveszés.
Végharcban még tán' föllelhető kis erény,
De a robbanásban nem erőt adja fény.
Óra marad-e míg méri ketyegve az időt,
Vagy csak idő, ami nézi a sok-sok elmenőt?
Lehet valaki erényes, az sem menekülhet...
Ha az óra is pusztult, azért idő ketyeghet?
(Leoninus)
Ha az idők visszafelé is járnak, talán most nem mondanák... eszeveszetten várlak?
Vecsés, 2024. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, a világ, az emberiség jelen -élő- atomháborús-történelmi helyzetéről. Végveszély van, mert egy őrült megnyomhatja a gombot… Ők meg vannak páran!
(leoninus duó)
Van, amikor csak száguld az óra… van meg, mikor a ketyegés, ember elringatója…
Toronyóra ütése messze hallatszik, otthon a gongórára, ember jól elalszik…
Hallgatnám elemes órám ketyegését, de csak süket csend hallatszik… a mindenségét.
Már tudom, vágy a ketyegés mondandója, s ha van szerelem, akkor annak ringatója.
A mutatókkal harcban állok, de azok csak haladnak és meg végül biztos elmállok.
Van olyan, hogy életrosta, de az meg nem cselekszik mindent, mit megkíván a haza…
Ha temetőbe megyek, ketyegő órával, lidércek menekülnek tünés sorsával…
Manapság meg úgy néz ki a Föld lassan, de lesz egy földi emlék, mert múlás harsan.
Bolondos világ vágyak generálója, de szólhat az emberiség agressziója.
A szélvihar is elkopik, a sok levél lehullt, mi lesz, ha nem lesz ki elmondja… volt múlt.
*
((senrjú csokor félhaiku-lánc formátumban)
Érdek számító,
Nincsen már szerető tó…
Az óra ketyeg.
Öncél… gondolat
Vezérli a múltat is.
Az óra ketyeg.
Gondolat torzult!
Ezer év: vér, veríték.
Az óra ketyeg.
Emberi szándék
Már nem jó, mert kiveszett!
Az óra ketyeg.
Mutató körbe
Lohol, ész nincs is benne…
Az óra ketyeg.
Idő, semmit nem
Intéz, perc nem érdekli!
Az óra ketyeg.
*
(tíz szavasok csokor)
Tárgyi tudástól nem zavart politikusok,
Hideg közönytől vezérelt könyörtelen politikusok.
Büszkeség és szépség már kikopott,
Emberi lét ilyeneket csak lelohasztott.
Ketyegve rohan az óra, idő az elmúlója,
Becsavarodok, múlás: oka!
Az élet, csak egy sunnyogó alkalom?
Ez akadályozza, legyen hajnalom?
Készüljek: óta ketyeg, Földön elmúlás lesz,
Idióta-körtánc már kimúlás lesz?
Gyorsak a percek, a jövök ismeretlen,
Lélek érez? Reggel: kikeletlen?
*
(senrjon csokor félhaiku-lánc formátumban)
Az idő nem is érzi?
Atomrobbanás, mennyi idő?
A perc csak ketyeg?
Itt már szerelmes szerep
Nincs, szemben feszül a bősz erő…
A perc csak ketyeg?
A percet közöny hajtja?
Robbanáskor közöny hallatszik?
A perc csak ketyeg?
Van még időnk jóleső?
Tudjuk majd hull mérgezett eső.
A perc csak ketyeg?
Az élet, most csak kacag,
Szem még csodálkozik, még mit lát?
A perc csak ketyeg?
Teremtő kódok ura!
Hibás kódok… büszkeség, majd fáj!
A perc csak ketyeg?
Gazdagság, majd veszendő…
Ember, tudat, élet veszendő!
A perc csak ketyeg?
*
(HIQ)
Pusztítás
Végtelen, csak jő!
Elveszés.
Az atom
Tán, maga végzet?
Elveszés.
Az idő
Bolond, röhögő…
Elveszés.
A végzet
Majd tombol, dühöng
Elveszés.
Óra még ketyeg,
Minket még mi vár?
Elveszés.
Még jellem
Tiszta végharcban?
Elveszés.
Végharcban még tán' föllelhető kis erény,
De a robbanásban nem erőt adja fény.
Óra marad-e míg méri ketyegve az időt,
Vagy csak idő, ami nézi a sok-sok elmenőt?
Lehet valaki erényes, az sem menekülhet...
Ha az óra is pusztult, azért idő ketyeghet?
(Leoninus)
Ha az idők visszafelé is járnak, talán most nem mondanák... eszeveszetten várlak?
Vecsés, 2024. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, a világ, az emberiség jelen -élő- atomháborús-történelmi helyzetéről. Végveszély van, mert egy őrült megnyomhatja a gombot… Ők meg vannak páran!
Érik már a kalász, szép kenyere sárgul,
Ring a messzeségben, a szél is ellágyul.
Mély kontraszt az erdő a mező felett hátul,
A nap lemenőben, a fény lassan elárvul.
Homályba úszik a csend, rá simul a tájra,
Csak a tó felől a békák kuruttyolnak mára.
Szunnyad a vidék, szétterül a pára,
Bíbor lila felhő a Hold mosolyát várja.
Sok égi lámpás pislog, reményt hint a földre,
Tán oda száll a lélek, messze mindörökre.
E bolygó az éden, ne tegyétek tönkre,
Csodás a természet, ez a mennynek tükre.
Úgy szép csak a világ, ha benne béke árad,
És nem állít fel senki rút gonoszság gátat.
Nyíljon minden szívben ezerszín virág,
Legyen újra éden ez a csodás világ.
Mindenki asztalán kenyér legyen reggel,
Örülne a Nap Is amikor majd fel kel.
Dunatőkés, 2024. június 6.
Ring a messzeségben, a szél is ellágyul.
Mély kontraszt az erdő a mező felett hátul,
A nap lemenőben, a fény lassan elárvul.
Homályba úszik a csend, rá simul a tájra,
Csak a tó felől a békák kuruttyolnak mára.
Szunnyad a vidék, szétterül a pára,
Bíbor lila felhő a Hold mosolyát várja.
Sok égi lámpás pislog, reményt hint a földre,
Tán oda száll a lélek, messze mindörökre.
E bolygó az éden, ne tegyétek tönkre,
Csodás a természet, ez a mennynek tükre.
Úgy szép csak a világ, ha benne béke árad,
És nem állít fel senki rút gonoszság gátat.
Nyíljon minden szívben ezerszín virág,
Legyen újra éden ez a csodás világ.
Mindenki asztalán kenyér legyen reggel,
Örülne a Nap Is amikor majd fel kel.
Dunatőkés, 2024. június 6.
Gyötörnek a gondolatok,
Belakok ha haza jutok.
Napok óta csak koplalok,
Magyarosat álmodozok.
Bográcsban főtt jó gulyást,
Tejfölös csirke paprikást.
Mindenféle jó falatok...
Már csak erről álmodozok.
Mikor külföldön dolgoztam,
Biz ott én jól le is fogytam.
A magyar ész nem lekvártól vág,
És erőt is csak klassz kaja ád.
Bejgli, kalács csak desszertnek jó,
Szaftos étel után...vállalható.
Főmenünek gyenge fogás,
Az én honomban ez nem szokás.
Azóta ha messze megyek,
Csomagomba kolbászt teszek.
Dunatőkés, 2024. május 19.
Belakok ha haza jutok.
Napok óta csak koplalok,
Magyarosat álmodozok.
Bográcsban főtt jó gulyást,
Tejfölös csirke paprikást.
Mindenféle jó falatok...
Már csak erről álmodozok.
Mikor külföldön dolgoztam,
Biz ott én jól le is fogytam.
A magyar ész nem lekvártól vág,
És erőt is csak klassz kaja ád.
Bejgli, kalács csak desszertnek jó,
Szaftos étel után...vállalható.
Főmenünek gyenge fogás,
Az én honomban ez nem szokás.
Azóta ha messze megyek,
Csomagomba kolbászt teszek.
Dunatőkés, 2024. május 19.
Mese-mese mátka…
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József