Idő 
Értékelés 
Értékelés Valahogy, honnan, mindig félúton vagyok,
Remélem, innen én bárhová eljutok.
Talpam alatt halkan görögnek el a kövek,
Önzetlenül nem állok útjába senkinek.
A múltam mind rám zúdul a most felé,
De hegyek nem zúdulnak lábam elé?
Úgy tűnik, bármerre, mindig félúton vagyok,
Az életem így alakult, kicsi maradok.
Félek, de alólam nem fogy el az út,
Átélem, megyek? minden csak körbe fut.
Tisztán látom, mindig félúton vagyok,
Keresek új utat, de nem találok.
Állítólag az út a fontos, nem a cél,
Az sem segít, ha hitem és szívem acél?
Tényleges már, mindig félúton vagyok,
Hitem töretlen, tudom, mit akarok!
De ezen úton megvalósítani nem tudom,
Ezen az úton tán' vezet, de hová a sorsom?
A múltam mind rám zúdul a most felé,
Hegyek mért nem zúdultok lábam elé?
Valahogy mindig, csak félúton vagyok,
Mint ki utas? de csak pót-utas vagyok.
A sorsom, mint utam, alám kényszerül,
Én próbálok továbbmenni emberül.
Vecsés, 2011. február 22. ? Kustra Ferenc
Remélem, innen én bárhová eljutok.
Talpam alatt halkan görögnek el a kövek,
Önzetlenül nem állok útjába senkinek.
A múltam mind rám zúdul a most felé,
De hegyek nem zúdulnak lábam elé?
Úgy tűnik, bármerre, mindig félúton vagyok,
Az életem így alakult, kicsi maradok.
Félek, de alólam nem fogy el az út,
Átélem, megyek? minden csak körbe fut.
Tisztán látom, mindig félúton vagyok,
Keresek új utat, de nem találok.
Állítólag az út a fontos, nem a cél,
Az sem segít, ha hitem és szívem acél?
Tényleges már, mindig félúton vagyok,
Hitem töretlen, tudom, mit akarok!
De ezen úton megvalósítani nem tudom,
Ezen az úton tán' vezet, de hová a sorsom?
A múltam mind rám zúdul a most felé,
Hegyek mért nem zúdultok lábam elé?
Valahogy mindig, csak félúton vagyok,
Mint ki utas? de csak pót-utas vagyok.
A sorsom, mint utam, alám kényszerül,
Én próbálok továbbmenni emberül.
Vecsés, 2011. február 22. ? Kustra Ferenc
Libbent a szoknyád, ó, Barbara,
Pont nem arra néztem, én marha.
Életpillanat volt,
Mi nem halmozódott.
Férfiembernek, úgy fáj ez ma.
Csak jöttél velem szemben Böske,
Csinosságod? látókörömbe.
Élmény volna veled,
Sütizni, ha eszed,
De, Te buszhoz mentél eleve.
Együtt kéne ülnünk, úgy vágytam,
Presszóban társra? nagyon vágytam.
Eszter mond, merre jársz?
Vagy valahol rám vársz?
Egyedül, csak ittam, rókáztam.
Vecsés,2018. december 20. ? Kustra Ferenc ? Romantikus LIMERIK csokor
Pont nem arra néztem, én marha.
Életpillanat volt,
Mi nem halmozódott.
Férfiembernek, úgy fáj ez ma.
Csak jöttél velem szemben Böske,
Csinosságod? látókörömbe.
Élmény volna veled,
Sütizni, ha eszed,
De, Te buszhoz mentél eleve.
Együtt kéne ülnünk, úgy vágytam,
Presszóban társra? nagyon vágytam.
Eszter mond, merre jársz?
Vagy valahol rám vársz?
Egyedül, csak ittam, rókáztam.
Vecsés,2018. december 20. ? Kustra Ferenc ? Romantikus LIMERIK csokor
A Nagy Háborúban
Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül? kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek?
Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni, csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.
Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak?
Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.
Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette?
A veszély gondolata meg elkerülte.
Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.
A pilóta tartósan nézett lefele? ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett?
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.
Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.
A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni?
Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni?
Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat?
Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.
A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar?
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.
A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai?
Közben, már felébredtek reményei?
Hirtelen ?részegesen? csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig?
Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott? csak jöttek beléjük?
Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó? csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya?
Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje?
De ám,mégis? A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet?
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget?
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet?
Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán? megmenekültek.
De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.
Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt, és levitte gépét?
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.
A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések, egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából, a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.
A zászlósnak is kijárt? szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre? kapitánya mellett.
-VÉGE-
Vecsés, 2015. augusztus 19. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül? kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek?
Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni, csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.
Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak?
Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.
Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette?
A veszély gondolata meg elkerülte.
Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.
A pilóta tartósan nézett lefele? ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett?
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.
Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.
A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni?
Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni?
Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat?
Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.
A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar?
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.
A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai?
Közben, már felébredtek reményei?
Hirtelen ?részegesen? csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig?
Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott? csak jöttek beléjük?
Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó? csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya?
Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje?
De ám,mégis? A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet?
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget?
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet?
Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán? megmenekültek.
De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.
Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt, és levitte gépét?
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.
A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések, egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából, a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.
A zászlósnak is kijárt? szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre? kapitánya mellett.
-VÉGE-
Vecsés, 2015. augusztus 19. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Szeretek játszani, táncolva nevetni.
Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.
Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.
Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.
Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.
Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.
Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.
Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.
Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.
Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.
Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.
Szeretem letenni a tegnapot.
Szeretek élni, Isten adta,
Hálával nézek,minden hova.
Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.
A reggeleket ami közösen telik el.
Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.
Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.
Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.
Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.
Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak, és őket máshova hív a természet.
Szeretem mikor borús az ég.
Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.
Szeretem friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.
Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.
Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.
A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.
Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.
Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.
A hold, teljes alakjában az est ura lesz.
Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.
Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó hada.
Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.
Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.
Az előtörő féltő érzését.
A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.
Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.
A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.
Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!
A természet egy mindennel.
Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,
Természet!
Víz, levegő, ami éltet mindent!
Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.
Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.
Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.
Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.
Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?
Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.
Szeretem életem, emberségesen élni.
Utam során segítve, megértően hallgatni.
Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.
Szeretem szerető szívem!
Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!
Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!
Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.
Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.
Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.
Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.
Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.
Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.
Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.
Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.
Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.
Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.
Szeretem letenni a tegnapot.
Szeretek élni, Isten adta,
Hálával nézek,minden hova.
Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.
A reggeleket ami közösen telik el.
Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.
Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.
Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.
Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.
Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak, és őket máshova hív a természet.
Szeretem mikor borús az ég.
Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.
Szeretem friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.
Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.
Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.
A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.
Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.
Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.
A hold, teljes alakjában az est ura lesz.
Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.
Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó hada.
Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.
Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.
Az előtörő féltő érzését.
A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.
Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.
A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.
Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!
A természet egy mindennel.
Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,
Természet!
Víz, levegő, ami éltet mindent!
Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.
Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.
Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.
Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.
Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?
Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.
Szeretem életem, emberségesen élni.
Utam során segítve, megértően hallgatni.
Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.
Szeretem szerető szívem!
Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!
Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!
(Anaforás)
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
