(Anaforás leoninus)
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.

(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.

Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…

Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…

Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?

Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.

Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.

Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.

Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.

Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.

Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.

Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.

Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…

Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.

Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.

A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...

Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…

Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.

Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?

Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…

Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!

Hosszú árnyakba nyúlik az este,
a hold még álmosan vánszorog,
de már az esti égbolt alján
ott ragyognak a csillagok.

Halvány fényükkel felragyogva
benéznek rám az ablakon,
mintha mondanák: aludj kedves.
Hosszúak lesznek a nappalok.

Nehezen jön az álom szememre,
hisz én most is rád gondolok,
vajon merre vagy? Gondolsz még rám?
Látod: én most is gondolok.

Nincs olyan perc, és nincs olyan óra,
amely anélkül telne el,
hogy ne jutna eszembe, milyen jó az,
mikor melletted ébredek.


Én már nem tudok szeretni,
csak így, ily átkozott módon,
ezernyi éles fájdalom
hasít a lelkembe olykor.

Elmondanám, de nem merem,
szeretlek! S hiányzol olykor,
amikor hűvös éjszakán
vállamra ülnek a gondok.

Olyankor minden bánatom
feltolul, s úgy kínoz folyton,
mint egy látomás. Nélküled
nincs más, csak fekete foltok.

Nélküled minden színtelen.
Nincs fény, és bármit is mondok,
ne hidd el! Csak a haragom
szít bennem lázadást folyton.

De túl, a könnyeim fátyolán
most is a te neved mondom,
alig várom, hogy itt legyél,
s nekem csak te vagy a fontos.

Szeretlek! Mint az életem!
S mindegy, most bármit is mondok,
te voltál, s te vagy mindenem!
Csak szeress! Te vagy a sorsom.

Csak úgy ráérősen meditálok a léten vagy nemléten…
A nagy és híres kérdésen: „lenni vagy nem lenni”, úgy vélem,
Hogy az enyém is a kérdés, pedig a létembe nem kértem.
*
Jövő kérdése
Ez: lenni vagy nem lenni?
Merre és hová?
*
Jövő kérdése
Ez: lenni vagy nem lenni?
De mégis, hogyan?
*
Milyen volt a múltam, mit tettem, hogyan és mit nem tettem,
Volt-e, hogy igaztalanul, vagy bántóan viselkedtem,
Vagy én voltam a Krisztusi tisztaság? Mindent jól tettem?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
Merre és minek?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
Jártam? És mikor?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
tettem-e és mit?
*
A múlt könyve bizony, már be van csukva,
Sok-sok lapja, már össze van ragadva,
Pedig kéne olvasni… lélek vágya.
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Mozgatórugó!
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Mi a szándékunk?
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Szándékunk jóm-e?
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Jó ember leszünk?
*
Embert vezérlik a jó, vagy a rossz gondolatai és az érzései.
Gondolatain talán változtathat, de ami marad… az érzései.
Embert gondolatai befolyásolják, de irányítják... érzései.

„Jó tett helyébe jót várj”! Ez csak egy szlogen… elcsépelt.
Ki folyton jót tesz, lassan önnön maga lesz beképzelt.
Ember olyan, hogy erre idő... majdnem elfecsérelt.

„Jó tett helyébe jót várj”! Ez csak egy szlogen… elcsépelt.
Ki folyton jót tesz, lassan önön maga lesz elcsépelt.
Ember olyan, hogy erre idő... majdnem elfecsérelt.

A jövő az élet záloga, enélkül nincsen lét,
De hogy jövő mi lesz, ki határozza meg? Mi a tét?
Elhagyatottan, kivetetten hal, ki odaadja az utolsó fillérét…
A baj az, hogy tudjuk, oly' kevesek lelik vagy érik meg az élet értelmét.
*
Feltenni kérdést:
Hogy lenni vagy nem lenni?
El kell dönteni…

Vecsés, 2015. július 20. – Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban & önéletrajzi írásként.

Vázlatosan a láthatóról…

(bokorrímes)
Folynak a könnyeim és mindet felperzseli a sáros föld…
Fogynak a könnyeim és rögtön mind elnyeli a sáros föld.
Könnytelen vagyok már, de nem könyörtelen
Könnytelen vagyok már, nem szeretettelen.
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem becsüli…
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem igényli…
*

(HIAQ)
Szépre-jóra vágyni?
Enélkül éltet leélni…
Szépre-jóra vágyni?
*

(bokorrímes)
Az emberi szeretet, már elzarándokolt
És talán nem hagyott a lelkekben hírmondót!
Hova-merre mehetett vajon? A lakatlan életsivatagba?
Vagy kóborolva ellátogatott a szomszéd borszőlő lugasba?
*

(HIQ)
Ó, lélek!
Talán elveszek?
Jaj, félek…
*

(bokorrímes)
Élet is elment,
Semmi jó nem lett.
Szeretetem kinek?
Nem kell már senkinek…
*

(anaforás, bokorrímes)
Sivár pusztaságom, sírva körbejárom,
Sivár pusztaságon, nekem… igajármom.
Sivár pusztaságom, bánat generátorom,
Sivár pusztaságom, sírva akad torkomon.
*
(anaforás, négyszeres belső rímes, bokorrímes)
Szép életem mára már, mint halál kultúrája…
Szép életem mára már halál hívó dudája…
Szép életem mára már, mint halál kultúrája.

Vecsés, 2019. április 21. – Kustra Ferenc József