Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zárttükrös)
Becsap még a délibáb is,
Hiteget, mint az álom is…
Becsap még a délibáb is.
Hol van ki becsületes és szavatartó?
Biztos van, de ő vajon, hol, merre lakó?
Hol van ki becsületes és szavatartó?
*
(Septolet)
Barátnak hinni?
Rokonban bízni?
Munkatárssal komázni?
Rábízni?
Barátom, mind becsapott,
Rokon eltaposott,
Munkatárs belém-taposott.
*
(Senrjon)
Nászok is ellen' voltak,
Velem sokat, sűrűn harcoltak.
Sőt fojtogattak...
*
Békés természet vagyok,
Másnak rosszat, sose akarok.
Majd' megfojtottak.
*
Elvesztettem, hitemet,
Lelkemet mások kilúgozták.
Csak, majd' megfojtás…
*
Nekem a sorsom könyvében mindez megvolt megírva,
Fölöslegesen éltem életem, folyvást harcolva.
Élet-ígéretek és élet-remények, mind csak délibáb,
Reménytelenség lett öregen a létem, puha viaszbáb.
*
(10 szavas duó)
Délibábos hitegetés életen át, nem kevés…
Reménykedő élet, így mesés?
Délibáb, mint nappali vágyálom,
Csúnyán, mindig becsapott, ezt nagyon fájom…
*
Csak vastagon hazudni, hogy szép az élet, boldog a világ,
Nem más, mint az ébredő délibábtól... egy, dőre kívánság.
Ki éltében végig peches, annak nem megy a kivagyiság...
(Oximoronos, 3 soros-zárttükrös)
Remegve, még ég a mécsesem lángja,
A lakást, nagyon hideg huzat járja…
Remegve, még ég a mécsesem lángja.
Vecsés, 2019. október 14. – Kustra Ferenc – vegyes versformákban
Becsap még a délibáb is,
Hiteget, mint az álom is…
Becsap még a délibáb is.
Hol van ki becsületes és szavatartó?
Biztos van, de ő vajon, hol, merre lakó?
Hol van ki becsületes és szavatartó?
*
(Septolet)
Barátnak hinni?
Rokonban bízni?
Munkatárssal komázni?
Rábízni?
Barátom, mind becsapott,
Rokon eltaposott,
Munkatárs belém-taposott.
*
(Senrjon)
Nászok is ellen' voltak,
Velem sokat, sűrűn harcoltak.
Sőt fojtogattak...
*
Békés természet vagyok,
Másnak rosszat, sose akarok.
Majd' megfojtottak.
*
Elvesztettem, hitemet,
Lelkemet mások kilúgozták.
Csak, majd' megfojtás…
*
Nekem a sorsom könyvében mindez megvolt megírva,
Fölöslegesen éltem életem, folyvást harcolva.
Élet-ígéretek és élet-remények, mind csak délibáb,
Reménytelenség lett öregen a létem, puha viaszbáb.
*
(10 szavas duó)
Délibábos hitegetés életen át, nem kevés…
Reménykedő élet, így mesés?
Délibáb, mint nappali vágyálom,
Csúnyán, mindig becsapott, ezt nagyon fájom…
*
Csak vastagon hazudni, hogy szép az élet, boldog a világ,
Nem más, mint az ébredő délibábtól... egy, dőre kívánság.
Ki éltében végig peches, annak nem megy a kivagyiság...
(Oximoronos, 3 soros-zárttükrös)
Remegve, még ég a mécsesem lángja,
A lakást, nagyon hideg huzat járja…
Remegve, még ég a mécsesem lángja.
Vecsés, 2019. október 14. – Kustra Ferenc – vegyes versformákban
Vigyázz apró büdösbogár
merre vezet az utad,
ne menj ki a dagonyába
sár a lábadra tapad.
Több veszély is fenyegethet
mástól is kell ott félni,
hidd el hogy ha rád taposnak
sárba gyúrva nem jó élni.
Arról nem is beszéltem még
akár meg is dögölhetsz,
döglötten meg főleg nem jó,
akkor már nem remélhetsz.
merre vezet az utad,
ne menj ki a dagonyába
sár a lábadra tapad.
Több veszély is fenyegethet
mástól is kell ott félni,
hidd el hogy ha rád taposnak
sárba gyúrva nem jó élni.
Arról nem is beszéltem még
akár meg is dögölhetsz,
döglötten meg főleg nem jó,
akkor már nem remélhetsz.
Tüzek égnek sápadt pusztán
rőt fényük imbolyog,
kunyhó mellett öreg juhász
hold fénye ráragyog.
Eltekint a messzi tájra
ráncok véste arccal,
merre csak lát ősi puszta
zöld terített asztal.
Lába mellett ül a társa
a hű juhászkutya,
az egyetlen lény akiben
nem kell csalódnia.
Utolsónak kelő napnak
biccent oda némán,
csendben, nyugodtan pergett le
élete a pusztán.
rőt fényük imbolyog,
kunyhó mellett öreg juhász
hold fénye ráragyog.
Eltekint a messzi tájra
ráncok véste arccal,
merre csak lát ősi puszta
zöld terített asztal.
Lába mellett ül a társa
a hű juhászkutya,
az egyetlen lény akiben
nem kell csalódnia.
Utolsónak kelő napnak
biccent oda némán,
csendben, nyugodtan pergett le
élete a pusztán.
Tenyerébe borította arcát a nyomor.
Bármerre is néz sok embert bajba sodort.
Látja düledező vályogviskók falait,
hallja szegény emberek keserves dalait.
Reménytelen küzdelem ró arcra ráncokat,
éhség és szomjúság von köréjük láncokat.
A kevély jólét ezen csak mulat nagyokat.
Kizárja arany kastélyából a bajokat.
Földre söpri asztaláról a maradékot,
ami mosolyra fakaszthatna néhány arcot.
Zsíros kezét saját patakjában mossa le,
a hatalom és önzés költözött a szívébe.
Bármerre is néz sok embert bajba sodort.
Látja düledező vályogviskók falait,
hallja szegény emberek keserves dalait.
Reménytelen küzdelem ró arcra ráncokat,
éhség és szomjúság von köréjük láncokat.
A kevély jólét ezen csak mulat nagyokat.
Kizárja arany kastélyából a bajokat.
Földre söpri asztaláról a maradékot,
ami mosolyra fakaszthatna néhány arcot.
Zsíros kezét saját patakjában mossa le,
a hatalom és önzés költözött a szívébe.
Meditáció a volt-on… vagy múlton…
Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!
Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
*
Életkapuban csak
Topogok, úgy be is mennék.
Létem, bíz’ nem enged!
Még élnem kellene, tenném...
Vaj’ boldogságom elnyerném?
*
Strandszékem az udvar
Közepén napozik. Ülnék.
Elveszett a múltam…
Vannak álmaim, vágyaim,
Csak ülök sorsom átkain.
*
Van egy fa hokedlim,
Garázs előtt, ázik-fázik…
A múltam ül rajta!
Életem romokba hever,
Vállaim nyomja sors-teher.
*
A múltam, fölöttem és elém néz
Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
*
Őszömben nem csak a
Voltam homálya… félénk sors!
Nyíltan sunyi a múlt?
Őszöm talány, ködös voltom,
Ádáz a múlt, félem sorsom.
*
Szomorúan nem is
Látom, merre van… jövő út!
Lesz tavasz, lelkemben?
Csüggedt létem boncolgatom,
Vár-e jövő? Fontolgatom…
*
Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?
Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
*
Néma a messzeség,
Úgy látom, cicázik velem…
Szél ül, árokparton.
Csalogat, nesztelen távol,
Mozdulatlanság... csend bájol.
*
Az életem, őszi tájában járva,
Kiégett fűcsomók között sétálva,
Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
Miért van az… a régi fényképen?
Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
*
Az utolsó, cérnát
Szaggató pillanat, hallgat!
Még több türelem kell?
Békés csend honol a tájon,
Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
*
A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.
Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
*
Őszöm várja telet,
Szolgálata, lassan lejár.
Tényleg, múltban voltam?
Ősznek vége, telet várom,
Voltom múlté... örök álom.
*
Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.
Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.
Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!
Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
*
Életkapuban csak
Topogok, úgy be is mennék.
Létem, bíz’ nem enged!
Még élnem kellene, tenném...
Vaj’ boldogságom elnyerném?
*
Strandszékem az udvar
Közepén napozik. Ülnék.
Elveszett a múltam…
Vannak álmaim, vágyaim,
Csak ülök sorsom átkain.
*
Van egy fa hokedlim,
Garázs előtt, ázik-fázik…
A múltam ül rajta!
Életem romokba hever,
Vállaim nyomja sors-teher.
*
A múltam, fölöttem és elém néz
Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
*
Őszömben nem csak a
Voltam homálya… félénk sors!
Nyíltan sunyi a múlt?
Őszöm talány, ködös voltom,
Ádáz a múlt, félem sorsom.
*
Szomorúan nem is
Látom, merre van… jövő út!
Lesz tavasz, lelkemben?
Csüggedt létem boncolgatom,
Vár-e jövő? Fontolgatom…
*
Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?
Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
*
Néma a messzeség,
Úgy látom, cicázik velem…
Szél ül, árokparton.
Csalogat, nesztelen távol,
Mozdulatlanság... csend bájol.
*
Az életem, őszi tájában járva,
Kiégett fűcsomók között sétálva,
Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
Miért van az… a régi fényképen?
Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
*
Az utolsó, cérnát
Szaggató pillanat, hallgat!
Még több türelem kell?
Békés csend honol a tájon,
Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
*
A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.
Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
*
Őszöm várja telet,
Szolgálata, lassan lejár.
Tényleg, múltban voltam?
Ősznek vége, telet várom,
Voltom múlté... örök álom.
*
Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.
Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.
Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
