Pokol
Egyre mélyebbre a spirális sötétségben
A borzalmak fokozódnak és szaporodnak.
Nincs többé lelkiismeret-furdalás, csak kétségbeesés
Amint az égő kén bűze
Áthatja a levegő súlyos komorságát.
Dantén kívül bármely más utazó
döbbent kiáltással kérdezhetné:
– Ez valóban az isteni rendelet lehet?
Purgatórium
A Földhöz hasonlóan a Purgatórium is egy hely
Hol a küzdelem és folyamatos törekvés ural,
Talán maga a Föld, melynek valamilyen oknál fogva
Az igazi célja félre lett értve.
A mindennapi kenyerünket homlokunk verejtékével keressük,
A boldogságot meg kell érdemelni, de milyen áron és hogyan?
Azok számára, akik bátrak, a világ csak egy szín játék
Amelyben minden pillanatban a játékos vagy vethet, vagy arathat.
Mennyország
Egy szép álom, de nem több mint álom,
Amelyben a körök csupán egy mennyei játék szimbólumai.
Azok, akik felfelé néznek, tudják, hogy még az ég sem stabil,
hanem állandó változatokon megy keresztül.
A hatalmas lehetőségek óraműve ketyeg.
És amikor lejár az óra, és kihunynak a csillagok,
Megszűnnek a mennyek, a poklok, és a purgatóriumok.
Csak néma sötétség, és talán egy új kezdetnek távoli hajnala.

Első évünkre úgy emlékszem
mint egy hullámvasút utazás.
Fiatalon és egymáshoz csüngve
fedeztük fel a világot, melyhez
még közös szemünk is alig volt elég.
Rohant felénk az élet, és sebesen
utaztunk megosztott sorsunk felé.
Ilyen volt a kezdetünk, akár
egy hullámvasút utazás. Emígy
tanultuk egymástól a boldogságot.
Kézen fogva sétáltunk a ligetben
vén fák dús lombjai alatt, aztán
merengve néztük a tavirózsákat
és aranyhalakat a sekély tóban,
és meséltünk egymásnak a kávézóban
mint tavaszi ágakon csevegő madarak.
Együtt néztük a külföldi filmeket, és
karjaimban tartottalak mikor megsirattad
egy öreg színész haldoklási szerepét.
Oly sokat nyújtott nekünk az élet,
és e módon nyertük meg egymás bizalmát.
Ha együtt vacsoráztunk új ízek
tárultak fel megosztott ételeinkben, és
megismertük a bor széditő mámorát.
Miénk volt a város összes
gyönyöre és csábítása –
a meleg, nyüsgő esték és
a lusta szombat délutánok.
Még ma is lakója vagyok e helynek,
De én oda, a régi múltba, vagyok.
* * *
És most, megőszülve,
félig vak és fátyolos szemekkel
úgy nézek rádmint egy drága kincsre,
mert én már csak olyan vagyok
mint egy öreg mozdony melyben
lomhán kering a gőz, és mely
lassú, csikorgó kerekeken
püfög a kijelölt végállomása felé.

Újonnan érkezve, beilleszkedett, megtanulta
a műszerek kezelését, nyomtatványok kitöltését,
társaival beszélgetett, teát ivott, és olvasta
a Pynchon által írt Súlyszivárványt.
Kint, az intézet kövezett szakaszán
megismerkedett a hely hangulatával, a fehérséggel,
a nyitottsággal, a vakító fénnyel, a rontatlan
levegővel, és mindennel ami ott található.
Nézte amint a habzó hullámok
Rázuhantak a markáns sziklákra,
egy örökké nyugtalan tengernek
durva bölcsős ringatása,
és figyelte a pingvinek egy soros
menetét amint ügyetlen lábakon
a szédületes és szeles szakadék
peremén lassan cammogva haladtak.
Teltek a hetek amint csodálta
ezt a furcsa új világot, és a levelek
jöttek és mentek e Déli-sarknak
távoli sarkából és igaz otthona között.
De aztán egyik reggel, mint akit
megbabonáztak, különös és idegen
vággyal ébredt, hasonlóan mint
egy tengerészé az árboc kilátójában.
Felöltözött, kilépett, és sí lécet csatolt
bakancsára, feltette sí szemüvegét
és gyapjúsapkáját fejére húzta, aztán
elindult a csillogó ismeretlenbe.
Eleinte az elméje gyermekkori
emlékek foszlányaival volt elfoglalva
amint egy hó ember mellett játszott,
de aztán a gondolatok lassan elapadtak.
Úgy látta az eget, mint egy hatalmas
jeges palota kupoláját és a földet
mint egy végtelen fehér szakaszt mely
újonnan esett hóból lett volna kigurítva.
Oly kitartó és sajátságos ritmussal
mozogtak a lábai melyben beilleszkedett.
mint egy Hare Krisna hívő kántálása
melynek ellenállni jóformán nem lehet.
Végül megállt. Kicsatolta a sí léceket
és leült, szíve telve volt a hó, a szél
és az ég mérhetetlen kísértetével, mely
határtalanul boldoggá és lelkesé tette,
és megvakítva a hideg fehér fény által,
hátra dűlve elaludt és megszűnt.

a nyitottsággal, a vakító fénnye,l a rontatlan

hátra dűlve elaludt és elhunyt.

E földön az emberiségünk közös,
mely által minden egy vagyunk.
Ideje hogy minden ember egymásra találjon,
mert a föld a lábunk alatt közös tulajdonunk.
De az igaz szeretet nélkül
gyarló életünk mit sem ér.
Hamis erkölcsök nevében
Még mindig folyik a vér.
Az igazság a szívűnkben van rejtve,
melyben a lélek hangja ezredek óta vár.
De csak nyílt és bátor szívek által
nyílik a kapu mely szebb világra tár.
Ki másnak örömét s bánatát
egyformán érzi és megossza,
az már a földi bajaink gyógyszerét
nagy részben meg is hozta.
Csak jóakarat által jöhet a változat,
hol ember mint emberrel néz szembe,
és lelke mélyéből őszinte hittel
remélhet szép és dicsős új rendre.

Értékelés 