Idő 
Értékelés 
Értékelés Az én anyám sosem volt gazdag,
nem adott drága kincseket,
de mindennél többet ért, nékem,
hisz tőle kaptam az életet.
Ápolt és felnevelt engem,
virrasztva annyi éjjelen,
s amikor fáztam vagy sírtam,
magához ölelt csendesen.
Felnőttem. Szálltak az évek,
de utam bárhová vezetett,
mellettem volt, ha bántott
a sors, hogy vigaszom legyen.
Csillogó szemébe nézve
csodálhattam a kék eget,
mely derűs volt. Vidám és tiszta,
amikor reám nevetett.
Oly gyorsan szálltak az évek,
s az a csillogó kék szeme
lassan kihúnyt, és hajára
ködöt szitált a tél dere.
Amikor csendesen elment,
akkor is értünk könnyezett,
s utolsó szemvillanása
akkor is minket keresett.
Fájt. Hisz oly árva lettem,
akár a hulló levelek,
melyek az őszi szélben
avarszőnyeget hintenek.
Ma már csak álmomban látom,
de mikor ott vagyok vele,
egy percre gyermekké válva
újra élem az életet.
Ez a nap ragyogjon érted,
hisz ekkor kaptad az életet,
s ugyanúgy, ahogy te egykor,
ma én is teérted könnyezem.
Reszkető kezemben mécses,
s a virág, mit sírodra teszek,
azt jelzi: szeretlek most is,
s míg élek, el nem feledem
mindazt, mit tetőled kaptam,
s ha egyszer én is elmegyek,
várj reám, ahol az álmunk
újra álmodjuk odalent.
nem adott drága kincseket,
de mindennél többet ért, nékem,
hisz tőle kaptam az életet.
Ápolt és felnevelt engem,
virrasztva annyi éjjelen,
s amikor fáztam vagy sírtam,
magához ölelt csendesen.
Felnőttem. Szálltak az évek,
de utam bárhová vezetett,
mellettem volt, ha bántott
a sors, hogy vigaszom legyen.
Csillogó szemébe nézve
csodálhattam a kék eget,
mely derűs volt. Vidám és tiszta,
amikor reám nevetett.
Oly gyorsan szálltak az évek,
s az a csillogó kék szeme
lassan kihúnyt, és hajára
ködöt szitált a tél dere.
Amikor csendesen elment,
akkor is értünk könnyezett,
s utolsó szemvillanása
akkor is minket keresett.
Fájt. Hisz oly árva lettem,
akár a hulló levelek,
melyek az őszi szélben
avarszőnyeget hintenek.
Ma már csak álmomban látom,
de mikor ott vagyok vele,
egy percre gyermekké válva
újra élem az életet.
Ez a nap ragyogjon érted,
hisz ekkor kaptad az életet,
s ugyanúgy, ahogy te egykor,
ma én is teérted könnyezem.
Reszkető kezemben mécses,
s a virág, mit sírodra teszek,
azt jelzi: szeretlek most is,
s míg élek, el nem feledem
mindazt, mit tetőled kaptam,
s ha egyszer én is elmegyek,
várj reám, ahol az álmunk
újra álmodjuk odalent.
Harctéri meditáció, versben, apevában és senrjú -ban…
Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép,
De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb ha, elővett régi fénykép…
Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget,
Így ezt, aztán jól beszívjuk, árokban eleget.
Recseg a vastag hóréteg-jég, amikor rátaposok,
De nem marad meg a nyomom, amit a talpammal nyomok.
Hazafelé menne már a lelkem, itt maradni nem kéne...
Unja és már fél, feladná a harcot, inkább hazatérne.
Otthon a tanyában jól érezné magát, ott nem is félne,
Aki általában sem tud örülni semminek, sem életnek,
Az, sosem fog örülni, hogy is örülne itt a nagy semminek…
De, bizony én itt kemény negyven fokban, mit mondjak a lelkemnek?
Fájó, hazavágyó szívedre a felcser gyógyírt itt, kiad?
Valaki letörli az arcra fagyott könnyet, vagy ott marad?
Egy ilyen ólomsúlyú lelket kiszabadítani ki fog?
Vagy talán van a zsebedben, osztandó, pár töltetlen cukrod?
Jeges hóba, lecsüng a kevés remény ága,
Valós katonasorsot legott szív magába,
Aztán rátekeredik, csüngő jégcsap szálra…
Óh! Te végtelen hómező, nem ismerlek régen,
De, már tudom, hogy Te vagy a halál itt a végen…
Mondták, kik régen vannak itt és ismernek régen.
Bénára fagyott ajkam üvölt, vad, néma szavakkal,
Térdre hullik a fájdalom, le nem írott mondattal…
A száj összezárva, arcomon dühöng, heves közöny,
Mellettem, hideg szánalom, de itt marad örökkön!
Megfagyott halottak vidéke ez, amerre én most járok,
Elmúltak az emberi szép idők, meditálok, megállok…
Vacog, minden porcikám... fázástól reszketve csak mélázok.
Mondják a költő lelke örök, azt halál, nem veszejti el soha,
Testét, ha sír elnyeli, lelkét nem tépi a féreg metszőfoga!
Ő maga az örökös remény... olvasói szívében tovább él,
Életben tartja a sok költemény, lám holtában is csak tovább él!
*
Tűz
Érlel
Sok lávát.
Lehelek én
Sok fagyott párát!
*
Hideg átölel,
Vastag hó akadályoz!
Nincs, ki elföldel…
*
Mit adjak fel én?
Még élek… peremsávban.
Bumm, bumm! Rám lőnek…
*
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
Ha a vize zavarossá válna, csak nézném, múlást várván…
Ha fűzfa lennék, egyik ágamat a vízbe lógatnám,
De ebből tudnám, itthon vagyok, ez a szeretett hazám!
Nem látszik a művem a ceruzám hegyében…
Nem látszik, hogy fagy meg a vér, a véredényben.
Nem látszik, hogy itt mindenkinek sír a lelke…
Nem látszik, hogy innen mindenki hazamenne?
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
A jeges szél sem bántaná, csak játékos lenne a lombján…
De itt az Uriv melletti hómezőn, álomkép, nincs játékosság,
Itt az ég kegyetlen haragja, a hóvihar, maga az aljasság.
A parancsnokom azt kívánja, hogy bátran öljem le az ellent!
Mikor is, itten félni olyan, hogy a katona folyton szellent…
Szabadulni nem lehet, mintha zárda vasajtója csukva lenne,
Menne, innen bíz’ a meggyötört… messze futna innen, ha lehetne.
Én írok nektek, amit tudok, meg ami eszembe jut,
És bizony, nem tudom, hogy látom e még otthont, kis falut…?
*
Zsebet dagasztja
Az a sok megírt versem.
Meghalok? Elvész…
*
Itt,
Papi
Áldások
Csatázáshoz…
Hah! Golyó ellen?
*
Folyton-folyvást csak rátok gondolok,
Szeretteim, gyerekek, rokonok.
A költök lelke olyan, mint egy földi-síron túli látomás,
Az majd át tőri a végtelen valóságot, mint az áldomás…
Ha majd felnéztek, látjátok, milyenek a csillagok fényei,
Jusson eszetekbe, hogy Urivnál ott maradtak a léptei…
Vecsés, 2016. november 11. – Kustra Ferenc József - Az apeva, 5 soros új, magyar versforma és soronkénti szótagszám kötöttsége van: 1-2-3-4-5. Szavakat tördelni tilos!
Íródott: történelmi visszaemlékezésként az ottveszett katonáinkért.
Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép,
De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb ha, elővett régi fénykép…
Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget,
Így ezt, aztán jól beszívjuk, árokban eleget.
Recseg a vastag hóréteg-jég, amikor rátaposok,
De nem marad meg a nyomom, amit a talpammal nyomok.
Hazafelé menne már a lelkem, itt maradni nem kéne...
Unja és már fél, feladná a harcot, inkább hazatérne.
Otthon a tanyában jól érezné magát, ott nem is félne,
Aki általában sem tud örülni semminek, sem életnek,
Az, sosem fog örülni, hogy is örülne itt a nagy semminek…
De, bizony én itt kemény negyven fokban, mit mondjak a lelkemnek?
Fájó, hazavágyó szívedre a felcser gyógyírt itt, kiad?
Valaki letörli az arcra fagyott könnyet, vagy ott marad?
Egy ilyen ólomsúlyú lelket kiszabadítani ki fog?
Vagy talán van a zsebedben, osztandó, pár töltetlen cukrod?
Jeges hóba, lecsüng a kevés remény ága,
Valós katonasorsot legott szív magába,
Aztán rátekeredik, csüngő jégcsap szálra…
Óh! Te végtelen hómező, nem ismerlek régen,
De, már tudom, hogy Te vagy a halál itt a végen…
Mondták, kik régen vannak itt és ismernek régen.
Bénára fagyott ajkam üvölt, vad, néma szavakkal,
Térdre hullik a fájdalom, le nem írott mondattal…
A száj összezárva, arcomon dühöng, heves közöny,
Mellettem, hideg szánalom, de itt marad örökkön!
Megfagyott halottak vidéke ez, amerre én most járok,
Elmúltak az emberi szép idők, meditálok, megállok…
Vacog, minden porcikám... fázástól reszketve csak mélázok.
Mondják a költő lelke örök, azt halál, nem veszejti el soha,
Testét, ha sír elnyeli, lelkét nem tépi a féreg metszőfoga!
Ő maga az örökös remény... olvasói szívében tovább él,
Életben tartja a sok költemény, lám holtában is csak tovább él!
*
Tűz
Érlel
Sok lávát.
Lehelek én
Sok fagyott párát!
*
Hideg átölel,
Vastag hó akadályoz!
Nincs, ki elföldel…
*
Mit adjak fel én?
Még élek… peremsávban.
Bumm, bumm! Rám lőnek…
*
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
Ha a vize zavarossá válna, csak nézném, múlást várván…
Ha fűzfa lennék, egyik ágamat a vízbe lógatnám,
De ebből tudnám, itthon vagyok, ez a szeretett hazám!
Nem látszik a művem a ceruzám hegyében…
Nem látszik, hogy fagy meg a vér, a véredényben.
Nem látszik, hogy itt mindenkinek sír a lelke…
Nem látszik, hogy innen mindenki hazamenne?
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
A jeges szél sem bántaná, csak játékos lenne a lombján…
De itt az Uriv melletti hómezőn, álomkép, nincs játékosság,
Itt az ég kegyetlen haragja, a hóvihar, maga az aljasság.
A parancsnokom azt kívánja, hogy bátran öljem le az ellent!
Mikor is, itten félni olyan, hogy a katona folyton szellent…
Szabadulni nem lehet, mintha zárda vasajtója csukva lenne,
Menne, innen bíz’ a meggyötört… messze futna innen, ha lehetne.
Én írok nektek, amit tudok, meg ami eszembe jut,
És bizony, nem tudom, hogy látom e még otthont, kis falut…?
*
Zsebet dagasztja
Az a sok megírt versem.
Meghalok? Elvész…
*
Itt,
Papi
Áldások
Csatázáshoz…
Hah! Golyó ellen?
*
Folyton-folyvást csak rátok gondolok,
Szeretteim, gyerekek, rokonok.
A költök lelke olyan, mint egy földi-síron túli látomás,
Az majd át tőri a végtelen valóságot, mint az áldomás…
Ha majd felnéztek, látjátok, milyenek a csillagok fényei,
Jusson eszetekbe, hogy Urivnál ott maradtak a léptei…
Vecsés, 2016. november 11. – Kustra Ferenc József - Az apeva, 5 soros új, magyar versforma és soronkénti szótagszám kötöttsége van: 1-2-3-4-5. Szavakat tördelni tilos!
Íródott: történelmi visszaemlékezésként az ottveszett katonáinkért.
Hétköznapi pszichológia…
(Anaforás, 3 soros zártükrös)
Esteledik már az életem, ez a vég a végső?
Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő…
Esteledik már az életem, ez a vég a végső.
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső,
Bemennék, de a tyúkok már elültek este késő…
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső.
*
(Septolet)
Mászni,
Hadonászni,
Adomázni.
Folyóparton szívem is dobog,
Gyors folyam vízként robog.
Reménytelen
Minden… elképzelhetetlen.
*
(Septolet)
Unom, jelentéktelen,
Fékezhetetlen a végsőség.
Idő nem áll meg!
*
(Apeva)
Az
Élet
Olyképpen…
Ahogy akar!
Szembe gurul vég…
*
(Bapeva)
Tyúkól,
Kínálja
Magát, bőszen.
Tyúkok kárálnak,
Adnak, esti csendnek!
Létrán fölmenni tudni,
De csak fejem verem be, jól.
Tyúkok nekem nem segítenek
Megoldásban, minek jön, a végső...
Pillanat, mi tarolva rám telepszik,
*
(10 szavas)
Állítólag élet, nem filozófiai kérdés,
Hétköznapi pszichológia, maga… a kérdés.
*
Arcomat kentem korommal,
Egy jó, kettő nagy marékkal.
Hátha elmegy most mellettem
És én élhetem életem.
Kakaskukorékolásra fölébredtem…
Filozófiámba, jól beleébredtem…
Vecsés, 2021. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott, alloiostrofikus versformában.
(Anaforás, 3 soros zártükrös)
Esteledik már az életem, ez a vég a végső?
Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő…
Esteledik már az életem, ez a vég a végső.
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső,
Bemennék, de a tyúkok már elültek este késő…
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső.
*
(Septolet)
Mászni,
Hadonászni,
Adomázni.
Folyóparton szívem is dobog,
Gyors folyam vízként robog.
Reménytelen
Minden… elképzelhetetlen.
*
(Septolet)
Unom, jelentéktelen,
Fékezhetetlen a végsőség.
Idő nem áll meg!
*
(Apeva)
Az
Élet
Olyképpen…
Ahogy akar!
Szembe gurul vég…
*
(Bapeva)
Tyúkól,
Kínálja
Magát, bőszen.
Tyúkok kárálnak,
Adnak, esti csendnek!
Létrán fölmenni tudni,
De csak fejem verem be, jól.
Tyúkok nekem nem segítenek
Megoldásban, minek jön, a végső...
Pillanat, mi tarolva rám telepszik,
*
(10 szavas)
Állítólag élet, nem filozófiai kérdés,
Hétköznapi pszichológia, maga… a kérdés.
*
Arcomat kentem korommal,
Egy jó, kettő nagy marékkal.
Hátha elmegy most mellettem
És én élhetem életem.
Kakaskukorékolásra fölébredtem…
Filozófiámba, jól beleébredtem…
Vecsés, 2021. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott, alloiostrofikus versformában.
Milyen derűs boldog nap a mai,
az égen a madár is ezt énekli.
Élvezem hát a napsütést,
a gond nélküli pihenést.
De állj, várj, mi történik?
Az ég miért sötétlik!
Sötét felleg gyűlik körülöttem.
S egyedül kell itt lennem,
a veszéllyel megküzdenem!
Sokan szeretnek, kitartanak mellettem,
de a terhet egyedül kell cipelnem!
Ordítanék, félek nagyon,
de senki sem hallja hangom!
Bátor leszek, erős harcos!
Nem vallok majd kudarcot!
Legyőzöm a sötét felhőt,
Isten tart majd nekem ernyőt!
Győztem, látod itt vagyok!
Nem adtam fel a harcot,
s láthatom ismét a napot!
az égen a madár is ezt énekli.
Élvezem hát a napsütést,
a gond nélküli pihenést.
De állj, várj, mi történik?
Az ég miért sötétlik!
Sötét felleg gyűlik körülöttem.
S egyedül kell itt lennem,
a veszéllyel megküzdenem!
Sokan szeretnek, kitartanak mellettem,
de a terhet egyedül kell cipelnem!
Ordítanék, félek nagyon,
de senki sem hallja hangom!
Bátor leszek, erős harcos!
Nem vallok majd kudarcot!
Legyőzöm a sötét felhőt,
Isten tart majd nekem ernyőt!
Győztem, látod itt vagyok!
Nem adtam fel a harcot,
s láthatom ismét a napot!
(3 soros-zárttükrös)
A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára,
Nincs senki érdeklődő, csak a magány csókol, de két pofára…
A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára.
Hol vagy, ismeretlen Barbara?
Csókod kéne nekem még máma.
Testközelben lennénk,
Egymás szemét néznénk.
Egymást néznénk, hozzám bújnál… ma.
Bukkanj föl! Ismeretlen Barbi.
Legyen élményünk, friss és mai…
Kezed csókolgatnám,
Változatban nyomnám.
Jöjj! Emléke lenne nap... mai!
Ne bujkálj, megy az idő Barbó!
Akarhatnád élmény, nincs is hó!
Jól hozzám bújhatnál,
Hallgatnánk… csend dumál.
Hol vagy? Mellettem vagy hiányzó!
A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára,
Nincs senki érdeklődő, csak a magány csókol, de két pofára…
A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára.
Vecsés, 2021. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott: 3 soros-zárttükrösben és romantikus LIMERIK csokorban.
A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára,
Nincs senki érdeklődő, csak a magány csókol, de két pofára…
A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára.
Hol vagy, ismeretlen Barbara?
Csókod kéne nekem még máma.
Testközelben lennénk,
Egymás szemét néznénk.
Egymást néznénk, hozzám bújnál… ma.
Bukkanj föl! Ismeretlen Barbi.
Legyen élményünk, friss és mai…
Kezed csókolgatnám,
Változatban nyomnám.
Jöjj! Emléke lenne nap... mai!
Ne bujkálj, megy az idő Barbó!
Akarhatnád élmény, nincs is hó!
Jól hozzám bújhatnál,
Hallgatnánk… csend dumál.
Hol vagy? Mellettem vagy hiányzó!
A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára,
Nincs senki érdeklődő, csak a magány csókol, de két pofára…
A szerelemvágyam ki van szögezve egy hirdetőtáblára.
Vecsés, 2021. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott: 3 soros-zárttükrösben és romantikus LIMERIK csokorban.
