Télikertben
mellettem kiterített vadkan bőre
karma matt tompa már nem éles
levedlett szőrcsomók szanaszéjjel
testéből elillant a kilőtt lélek
így múlik el a világ dicsősége
itt fekszik szánalmasan
kiterítve száraz bőrrel szelíden
tovább már dúvadként sem vadul
kiszolgáltatott prédává lapult
fekszik haszontalan porfogóként
nyiroktalanul

de kint a hajnali nyirok az úr
pókhálókon gyöngysort mintáz
faágakra aggat árnyakat színeket
szemfényvesztő nyár végi intarziát

rejtve van a lopakodó
ősz a haragos zöldben
tölgyfák vigyázzák a határt félkörben
ásító szájként nyílik a búzavirágszirom
s mindent ural a nyirok a nyirok a nyirok

levélálca mögé bújt madarak hangszála
kettémetszve torkukban megalvadt az ének
kerítésoszlopon kereszt
és csurgatott vér festéke
előtte kőtojás benne kőmagzat szorong
csőrével héjat nem repeszt
abortált bezápult élete

a fának támasztott fakó székben
nedves nyitott Ikerkönyv rajta bagoly
helyett mintha maga az ördög volna
fekete kóbor macska ül
alig mozog benne
a teremtőtől kölcsönzött lélek
fázik vedlik csapzott éhes
szőrén az erdő nyála csillog
hidegen a nyirok a nyirok a nyirok

és mint fúvócsőből
kilőtt mérgezett nyílvessző
átfut rajtam egy végzetes gondolat
mi lesz ha nem jön el értem a holnap
ha a halál az életből kilakoltat
s a kuvik torkában megalvadt ének
felenged és kioldódik bennem a méreg
nyálkás hűvös nyirok vesz majd körbe
s mint kőmagzatot kőtojása őriz
feltámadásig feltörhetetlen börtönében
a küszöbön az ördög
kóbor macskája lesz a porkoláb
csörgeti majd kulcscsomóját
börtönfolyosómon cellámtól cellámig
dorombolva botorkál púposan sántán
mímelve kenyéradógazdáját a sátánt
a keresztre vér festéke fröccsen majd
a zaj elmenekül csöndben is csönd lesz
csak a porlepedő ropog majd alattam
finom por lesz rajtam majdan a paplan
s miután kiürül belőlem a nyirok
olyan leszek mint ez a vadkan
fekszem haszontalan porfogóként
pókhálóktól körülvéve nyiroktalanul
kiterített száraz bőrrel
mint akit nem a halál
mint akit az élet ölt meg

Mit is mondhatnék most neked?talán azt mit most érzek!Szavaid mint éles tör hatoltak szívembe,s közben átjárja testem a fájdalom.Szemeböl lassan könny pereg nem tudom mitévőlegyek.Gondolataim kavarognak fejemben, s a múlt tör elő felszínre bennem,egy emlék egy kép mi te voltál, s vagy nekem.Annyi mindent szeretnék el mondani de talán mit sem érnek már a szavak.Te eldöntötted el hagysz,jaj szívem megszakad.Bánat keserűség fájdalom járja át testemet ,és érzem nélküled nem élhetek.Bocsásd meg kérlek bűneimet hisz nem vagyok tökéletes,de ha szeretsz meg halok te érted csak maradj mellettem szívem.Ha viszont nem szeretsz hát menj ne néz vissza soha sem,légy boldog azt kívánom és azt hogy az élet soha ne legyen hozzád mostoha.De tud szívem benn öröké élsz és nem felejtelek soha.

Fogni a kezed
s érezni tested melegét.
Mindez olyan jó volna.
De vajon mennyit ér?

Mennyit ér a csók
ha más valaki kapja?
S mennyit ér a szó,
ha más valaki hallja?

Van egy szó: örökre.
Emlékszel? Ezt ígérted Nekem.
De most mégsem vagy
itt, mellettem.

Egyszer még visszajössz
de akkor már késő lesz.
Mert az 'örökké' akkor
már nem csak egy szó lesz.

Siratom,Siratom bánatom
Mely pokolba folyt,megöl
De semmit sem tehetek ellene...
Tipor,szétszed s csak a por marad.

Nincs baratnőm,mely segitene
Nincs szerencsém mely mellettem lenne...
Bús időknek temetőjét éljük..
De csak tipor,szétszet...pokolba vele

Sodrodunk,Sodrodunk az árral.
Megvetjük,elfelejtjük a gondjainkat.
De az ott Lapul lenn..
Hova majd jutni fogunk.

Menny miről van itt szó?
Pokol az meg egy új szó?
Menny mely virágokkal teli?
Pokol mely üst a mélyben?

Válaszok,válaszok...
Tengernyi válaszok mely válaszra várnak.
Hol élünk mi?
Poklon vagy mennyben?

Adynak hivnak sokszor.
Lelke szelleme mely velünk van...
De 50 vagy 1 nap s már porba
folytjuk bánatunk.

Drága édesanyám ! Köszönöm most néked
hogy felneveltél és vigyáztál reám,
mellettem voltál s karjaidba zártál
amikor rosszakat álmodtam talán.

Öledbe vettél ha elfáradt a lábam
s annyiszor megvarrtad elszakadt ruhám,
aggódtál értem mikor beteg voltam
s magadhoz öleltél hűvös éjszakán.

Köszönöm mindazt ami értem tettél!
S gondoztál engem annyi éven át,
féltettél amikor sötét felhők gyűltek
s úgy öleltél át, néha szinte fájt.

Köszönöm néked hogy lépteim kísérted
átadva szíved minden melegét,
úgy óvtál mint egy gyönge kis virágot
s szemedből mindig sugárzott a fény.

Köszönök mindent! Hisz te vagy nékem
ezen a földön a legdrágább talán,
köszönöm azt hogy kísérted léptem
Szeretlek téged! Drága jó Anyám!