Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zárttükrös duó)
Ennél üresebb már nem is lehetne születéskor elkelt létem,
Úgy is érzem magamat, mint egy kis ázó papírcsólnakban… félem.
Ennél üresebb már nem is lehetne születéskor elkelt létem.
Már ott tartok, hogy várom, csolnakom, már mikor süllyed,
Hmm… még úgy tűnik nem ázott át, ó jaj uram, te tetted?
Már ott tartok, hogy várom, csolnakom, már mikor süllyed.
*
(3 soros-zárttükrös, leoninusban)
Néha azért bizony meg is ijedek, sőt csak úgy fázni kezdek.
Ebből aztán már tudom, majd itt a süllyedés. Hát, ez sem kevés…
Néha azért bizony meg is ijedek, sőt csak úgy fázni kezdek.
*
(senrjon)
Ürességem valami
Rágja… Lelkem készül süllyedni…
Meddig tart a lét?
*
(Kérdés leoninusban)
A szomorúságom a magányom, vagy a magányom a szomorúságom…
Vecsés, 2024. október 27. -Kustra Ferenc József- Írtam: Kalina Hella „hervadt csónak” c. verse -mint ötleadó- nyomán, önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Ennél üresebb már nem is lehetne születéskor elkelt létem,
Úgy is érzem magamat, mint egy kis ázó papírcsólnakban… félem.
Ennél üresebb már nem is lehetne születéskor elkelt létem.
Már ott tartok, hogy várom, csolnakom, már mikor süllyed,
Hmm… még úgy tűnik nem ázott át, ó jaj uram, te tetted?
Már ott tartok, hogy várom, csolnakom, már mikor süllyed.
*
(3 soros-zárttükrös, leoninusban)
Néha azért bizony meg is ijedek, sőt csak úgy fázni kezdek.
Ebből aztán már tudom, majd itt a süllyedés. Hát, ez sem kevés…
Néha azért bizony meg is ijedek, sőt csak úgy fázni kezdek.
*
(senrjon)
Ürességem valami
Rágja… Lelkem készül süllyedni…
Meddig tart a lét?
*
(Kérdés leoninusban)
A szomorúságom a magányom, vagy a magányom a szomorúságom…
Vecsés, 2024. október 27. -Kustra Ferenc József- Írtam: Kalina Hella „hervadt csónak” c. verse -mint ötleadó- nyomán, önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Az ünnep csak addig ünnep,
ameddig itt vannak veled,
azok, kit szívednek mélyén
őrzöl és annyira szeretsz.
Olyankor lázasan készülsz
értük. S nem magadért teszed,
hiszen az ünnepek fénye
csak bennük világít neked.
Amikor magadnak készülsz,
nincs mért, és nincsen kinek.
Épp olyan nap, mint a többi,
s ugyanúgy nem leled helyed.
Minek a pompa? Hisz úgyis
most is csak magad leszel,
ugyan oly üres az este,
s épp olyan néma a csend.
Az ünnep csak akkor ünnep,
amikor itt vannak veled
azok, kit szívedben őrzöl,
s mindennél jobban szeretsz.
ameddig itt vannak veled,
azok, kit szívednek mélyén
őrzöl és annyira szeretsz.
Olyankor lázasan készülsz
értük. S nem magadért teszed,
hiszen az ünnepek fénye
csak bennük világít neked.
Amikor magadnak készülsz,
nincs mért, és nincsen kinek.
Épp olyan nap, mint a többi,
s ugyanúgy nem leled helyed.
Minek a pompa? Hisz úgyis
most is csak magad leszel,
ugyan oly üres az este,
s épp olyan néma a csend.
Az ünnep csak akkor ünnep,
amikor itt vannak veled
azok, kit szívedben őrzöl,
s mindennél jobban szeretsz.
Végtelen hosszúnak tűnnek a percek
ameddig hozzád érkezem,
pedig sietek. S a kavicsos úton
szinte már futva lépkedek.
Lassan pereg a perc, az óra,
szinte már alig észlelem
csak szívem nyugtalan dobbanása,
sürgeti minden ízemet.
Tudod: tegnap még nem akartam,
hogy magadhoz láncolj teljesen,
hiszen annyian bántottak már,
s túl sok seb van a lelkemen.
Mégis: valami belülről úgy űz,
szinte égeti mindenem,
mint futótűz, amely sebesen terjed,
keresztül gázolva mindenen.
Ez a tűz most már hozzád láncol,
te gyújtottad fel mindenem.
Te vagy csak, aki elolthatja!
Többé már nem kell senki sem!
Olyan félénken érek hozzád,
még a szívem is megremeg,
s érzem ereid lüktetésén,
ugyan úgy vágysz rám, és szeretsz.
Sosem hittem, hogy valaki egyszer
áthatol még a szívemen,
Hiszen úgy védtem, mint a páncél,
amelyről minden lepereg.
Most itt vagyok. Karodba bújva,
s szerelmem olyan végtelen,
mint a csillagok fent az égen,
melyek annyira fénylenek.
ameddig hozzád érkezem,
pedig sietek. S a kavicsos úton
szinte már futva lépkedek.
Lassan pereg a perc, az óra,
szinte már alig észlelem
csak szívem nyugtalan dobbanása,
sürgeti minden ízemet.
Tudod: tegnap még nem akartam,
hogy magadhoz láncolj teljesen,
hiszen annyian bántottak már,
s túl sok seb van a lelkemen.
Mégis: valami belülről úgy űz,
szinte égeti mindenem,
mint futótűz, amely sebesen terjed,
keresztül gázolva mindenen.
Ez a tűz most már hozzád láncol,
te gyújtottad fel mindenem.
Te vagy csak, aki elolthatja!
Többé már nem kell senki sem!
Olyan félénken érek hozzád,
még a szívem is megremeg,
s érzem ereid lüktetésén,
ugyan úgy vágysz rám, és szeretsz.
Sosem hittem, hogy valaki egyszer
áthatol még a szívemen,
Hiszen úgy védtem, mint a páncél,
amelyről minden lepereg.
Most itt vagyok. Karodba bújva,
s szerelmem olyan végtelen,
mint a csillagok fent az égen,
melyek annyira fénylenek.
Addig szép minden, míg mámorban úszva
száguldasz, mint egy üstökös,
amíg nem borul rád az árnyék,
s nem ül fejedre szürke köd.
Amíg erő van karjaidban
s ölelni bír a két kezed,
addig kell mindent megragadni,
hiszen semmi sem végtelen.
Addig szabadna mást szeretni,
amíg érzed, hogy úgy szeret,
hogy minden hajnali ébredésben
te vagy, kit aggódva keres.
Ameddig minden pillantásban
érzed: te vagy a mindene,
s nem akar mást, csak veled lenni,
akkor érdemli, hogy szeresd.
Amikor nem vonz semmi sem már,
csak a fájdalmas tegnapok
gyűlnek köréd halomba hullva,
s érzed: nincsenek holnapok.
Olyankor kéne elsöpörni
mindent, mi élni sem hagyott,
zúgó szélvészként, mely hörögve
végig süvít a balkonon.
száguldasz, mint egy üstökös,
amíg nem borul rád az árnyék,
s nem ül fejedre szürke köd.
Amíg erő van karjaidban
s ölelni bír a két kezed,
addig kell mindent megragadni,
hiszen semmi sem végtelen.
Addig szabadna mást szeretni,
amíg érzed, hogy úgy szeret,
hogy minden hajnali ébredésben
te vagy, kit aggódva keres.
Ameddig minden pillantásban
érzed: te vagy a mindene,
s nem akar mást, csak veled lenni,
akkor érdemli, hogy szeresd.
Amikor nem vonz semmi sem már,
csak a fájdalmas tegnapok
gyűlnek köréd halomba hullva,
s érzed: nincsenek holnapok.
Olyankor kéne elsöpörni
mindent, mi élni sem hagyott,
zúgó szélvészként, mely hörögve
végig süvít a balkonon.
(Bokorrímes)
Eső verte úton nyomorultul sántikál a sorsom.
Közben meg hallom, hogy dúdol: ’éltedet hátamon hordom’!
Nem érdekli, én mit gondolok, ő az én dudorászóm…
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze,
És majd a jövőt az új sötétben gyorsan kibetűzze…
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze.
Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom,
Hogy ezt a tetves irányítót követem... a balsorsom…
Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom.
*
Nem tudom, hogy mi is várható és az meddig tart,
Csak azt tudom, sorsom a létével jól betakart.
*
(Septolet)
Mennék másfelé
Jófelé,
Élet az éjjelé…
Istené.
Köd sorsomnak segít,
A mindenit…
Engem dühít!
*
Kutyaszőrből van a sapkám meg az életem, takaróm,
Állítólag eső ellen jó, de hinni nem akarom.
A köd is eső, csak ő nem kívánkozik leesni,
Igy meg részemről, neki már nem tudok miben hinni!
Sorsom, amúgy csak magában, rohan előre,
Készíti nekem a zárótüzet… előbbre!
De milyen az ilyen sors,
Mert nekem biz' nem sármos...
*
(Senrjú)
Látom köd marad,
Sorsommal együtt halad.
Életutálat!
Vecsés, 2015. december 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Eső verte úton nyomorultul sántikál a sorsom.
Közben meg hallom, hogy dúdol: ’éltedet hátamon hordom’!
Nem érdekli, én mit gondolok, ő az én dudorászóm…
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze,
És majd a jövőt az új sötétben gyorsan kibetűzze…
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze.
Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom,
Hogy ezt a tetves irányítót követem... a balsorsom…
Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom.
*
Nem tudom, hogy mi is várható és az meddig tart,
Csak azt tudom, sorsom a létével jól betakart.
*
(Septolet)
Mennék másfelé
Jófelé,
Élet az éjjelé…
Istené.
Köd sorsomnak segít,
A mindenit…
Engem dühít!
*
Kutyaszőrből van a sapkám meg az életem, takaróm,
Állítólag eső ellen jó, de hinni nem akarom.
A köd is eső, csak ő nem kívánkozik leesni,
Igy meg részemről, neki már nem tudok miben hinni!
Sorsom, amúgy csak magában, rohan előre,
Készíti nekem a zárótüzet… előbbre!
De milyen az ilyen sors,
Mert nekem biz' nem sármos...
*
(Senrjú)
Látom köd marad,
Sorsommal együtt halad.
Életutálat!
Vecsés, 2015. december 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
