Idő 
Értékelés 
Értékelés Ősz miatt elsorvadt levélhalmaz a talpad alatt,
De, hogy rálépsz, emiatt nehogy ostorozd magadat.
Ez bizony benne van az életben, ez az elmúlás rendje,
És majd jön biz' a tavasz és lesz új levél… növény új sejtje.
Tavasszal, lesz talán bú vagy esetleg harag,
De mi nyugodtan pihengetünk a fák alatt…
Tavaszi nap sugara villódzva töri meg a süket csendet,
Közbe sajnálkozva nézzük, egy koldus… szemetesben rak rendet.
Most még az életvonatom száguld a ködben.
És én komoran, csendben, csak ülök a csöndben.
Azon mélázok, hogy mikor lesz már melegedő tavasz,
És bízok, hogy eljő, ki kell várni, ez csak életszakasz.
Ez egy téli vonat, érzem, hogy fűtenek,
De bennem már tavasziak a vágyképek.
Majd ez a vonat lefékez, megállunk múló télben,
Kinézünk és gyönyörködünk a tavasz szépségében…
Vecsés, 2015. február 4. – Kustra Ferenc József
De, hogy rálépsz, emiatt nehogy ostorozd magadat.
Ez bizony benne van az életben, ez az elmúlás rendje,
És majd jön biz' a tavasz és lesz új levél… növény új sejtje.
Tavasszal, lesz talán bú vagy esetleg harag,
De mi nyugodtan pihengetünk a fák alatt…
Tavaszi nap sugara villódzva töri meg a süket csendet,
Közbe sajnálkozva nézzük, egy koldus… szemetesben rak rendet.
Most még az életvonatom száguld a ködben.
És én komoran, csendben, csak ülök a csöndben.
Azon mélázok, hogy mikor lesz már melegedő tavasz,
És bízok, hogy eljő, ki kell várni, ez csak életszakasz.
Ez egy téli vonat, érzem, hogy fűtenek,
De bennem már tavasziak a vágyképek.
Majd ez a vonat lefékez, megállunk múló télben,
Kinézünk és gyönyörködünk a tavasz szépségében…
Vecsés, 2015. február 4. – Kustra Ferenc József
A poéta viszi magával az árnyékát…
(sedoka duó, 2+2 katauta)
Mindig jelen vagy,
Életemben árnyék vagy.
Igy mindig is velem vagy!
Mozdulsz, mint érzés,
Föltolulsz bennem… érzés.
Hathatós, mint egy végzés…
**
Fényes lúdtollad,
Örök árnyék írónak!
Gondolatömlenyt… írni.
Rabszolga-írnok
Vagy… ősi betűvető!
Magad írod sorsodat!
*
(3 soros-zárttükrös leoninusban)
Burjánzó gallyak hevülnek szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek?
Gallyak burjánzás... hevülnek, gondolatiság áthat, olvasók ellen ne szegüljek
Burjánzó gallyak hevülnek szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek?
*
(HIQ duó)
Liliom
Fehér sima lap...
Tollra vár!
Tollban-vágy
Állandón buzog.
Kényszeres.
*
(leoninus duó)
Igazi író, lépten-nyomon írás-vágy foglya, akkor is, ha a mű már megírva.
Ablakomban bámulok, a messzeség nagy távolság… tudom, jönnek még új májusok.
Látom vakablakban rajzolgat egy mécses, mondandója jó… rajzolt kép majdnem kéjes…
A rajzok rímelnek, dallamot csengenek, agyamban fekszenek, majd még tán' élednek.
Volt idő... élveztem a terheket, mára már jobban kedvelem írásos csendeket.
Az írás vágya, már… az igazi árnyékom, hogy még karcoljam fehér papírt, vágyom.
Sors keze fogja bölcsöt, árnyék jelen van és kisért, mutat szeretetteljes görcsöt.
Mécses szórakozik falon, reggel múl' alkalom, fekszek, leszorítom a matracom…
Vecsés, 2015. február l.-2024. február 16. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
(sedoka duó, 2+2 katauta)
Mindig jelen vagy,
Életemben árnyék vagy.
Igy mindig is velem vagy!
Mozdulsz, mint érzés,
Föltolulsz bennem… érzés.
Hathatós, mint egy végzés…
**
Fényes lúdtollad,
Örök árnyék írónak!
Gondolatömlenyt… írni.
Rabszolga-írnok
Vagy… ősi betűvető!
Magad írod sorsodat!
*
(3 soros-zárttükrös leoninusban)
Burjánzó gallyak hevülnek szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek?
Gallyak burjánzás... hevülnek, gondolatiság áthat, olvasók ellen ne szegüljek
Burjánzó gallyak hevülnek szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek?
*
(HIQ duó)
Liliom
Fehér sima lap...
Tollra vár!
Tollban-vágy
Állandón buzog.
Kényszeres.
*
(leoninus duó)
Igazi író, lépten-nyomon írás-vágy foglya, akkor is, ha a mű már megírva.
Ablakomban bámulok, a messzeség nagy távolság… tudom, jönnek még új májusok.
Látom vakablakban rajzolgat egy mécses, mondandója jó… rajzolt kép majdnem kéjes…
A rajzok rímelnek, dallamot csengenek, agyamban fekszenek, majd még tán' élednek.
Volt idő... élveztem a terheket, mára már jobban kedvelem írásos csendeket.
Az írás vágya, már… az igazi árnyékom, hogy még karcoljam fehér papírt, vágyom.
Sors keze fogja bölcsöt, árnyék jelen van és kisért, mutat szeretetteljes görcsöt.
Mécses szórakozik falon, reggel múl' alkalom, fekszek, leszorítom a matracom…
Vecsés, 2015. február l.-2024. február 16. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Öregszem! Most én még kirándulhatok.
Természet befogad, majd oda eltúrázok…
*
Egyszer én is felmegyek égbe!
Talán ott van totál béke?
*
Sírkertben jártam, felnéztem… égre,
Imát mormoltan magamért is! Mi végre?
*
Költőóriások, ragyogtok örökön csillagnál fényesebben,
Örök tisztelet él bennünk, belsőmben...
*
Legszebb szavakat,
Nagymenők írják, éj alatt.
Örömkönnyeim folynak, párnám alatt.
*
Az élet bakája vagyok,
Ha kell, rohamozok…
Életben nem maradok…?
*
Csend… maga semmi.
Ezt lehet élvezni…
Takaróként borít… jó aludni.
*
Sokszor, oly’ nehéz ébren lenni,
Sokszor, oly’ jó reményt álmodni.
*
Realista vagyok így pesszimista,
Különben elvész számomra az élet útja…
*
Magányos utamon végig fedett… ködtakaró.
Egyszer, árokparton majd befed… földtakaró.
*
Utamon, Isten hidege dermeszti testemet,
Napfény köd miatt… elhagyja lelkemet.
*
Ködben halovány holdfény csak gyászol,
Ha magányosan, magadnak sírt ásol…
*
Majd lefekszem árokparti zúgó csendbe,
Zizzenve befogad az örök este.
*
Majd, csivitelő madarak, nekem hallatják hangjukat…
Már nem érzem fájdalmukat…
*
Vakon simogató éjszaka reménybe ringat,
Remény reggeli ébredést, nem hozhat!
Vecsés, 2015. március 20. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versszaknak 10 szóból kell állnia és a sorvég, rímeljen! Ha több mint 2 sor, akkor is a rímképlet = A
Természet befogad, majd oda eltúrázok…
*
Egyszer én is felmegyek égbe!
Talán ott van totál béke?
*
Sírkertben jártam, felnéztem… égre,
Imát mormoltan magamért is! Mi végre?
*
Költőóriások, ragyogtok örökön csillagnál fényesebben,
Örök tisztelet él bennünk, belsőmben...
*
Legszebb szavakat,
Nagymenők írják, éj alatt.
Örömkönnyeim folynak, párnám alatt.
*
Az élet bakája vagyok,
Ha kell, rohamozok…
Életben nem maradok…?
*
Csend… maga semmi.
Ezt lehet élvezni…
Takaróként borít… jó aludni.
*
Sokszor, oly’ nehéz ébren lenni,
Sokszor, oly’ jó reményt álmodni.
*
Realista vagyok így pesszimista,
Különben elvész számomra az élet útja…
*
Magányos utamon végig fedett… ködtakaró.
Egyszer, árokparton majd befed… földtakaró.
*
Utamon, Isten hidege dermeszti testemet,
Napfény köd miatt… elhagyja lelkemet.
*
Ködben halovány holdfény csak gyászol,
Ha magányosan, magadnak sírt ásol…
*
Majd lefekszem árokparti zúgó csendbe,
Zizzenve befogad az örök este.
*
Majd, csivitelő madarak, nekem hallatják hangjukat…
Már nem érzem fájdalmukat…
*
Vakon simogató éjszaka reménybe ringat,
Remény reggeli ébredést, nem hozhat!
Vecsés, 2015. március 20. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versszaknak 10 szóból kell állnia és a sorvég, rímeljen! Ha több mint 2 sor, akkor is a rímképlet = A
Kedvesem hiánya…
Magad vagy szenvedélyem, Ilon!
Jaj! Körömnyomaim a falon…
Kaparom a falat,
Csókolnék egy ajkat…
Veled lennék párban, ó, Ilon.
*
Szabályos szenvedélyben élek,
Szenvedély segít, így túlélek.
Mehetnénk színházba,
Napoznánk gatyába…
Veled, jók lehetnek részletek.
*
Gyere már, légy a párom, Ilon!
Úgy túl lennék már eme harcon…
Imádnálak, nagyon,
Nem hagynálak napon…
Szerelmed jöjjön, vágyom nagyon.
Vecsés, 2019. augusztus 18. – Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor, kedvesemnek!
Magad vagy szenvedélyem, Ilon!
Jaj! Körömnyomaim a falon…
Kaparom a falat,
Csókolnék egy ajkat…
Veled lennék párban, ó, Ilon.
*
Szabályos szenvedélyben élek,
Szenvedély segít, így túlélek.
Mehetnénk színházba,
Napoznánk gatyába…
Veled, jók lehetnek részletek.
*
Gyere már, légy a párom, Ilon!
Úgy túl lennék már eme harcon…
Imádnálak, nagyon,
Nem hagynálak napon…
Szerelmed jöjjön, vágyom nagyon.
Vecsés, 2019. augusztus 18. – Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor, kedvesemnek!
Úti batyuban van már a nyár, mint kutya tépett rongya,
Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja…
Nyomában aranykalász eltűnik, és jő, az őszi színvarázs.
Jön, már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás.
Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik,
Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy fázik,
Bizony már csak nagyon kínlódva süt, és szenved a napsugár,
Hullani kezdő falevelek mutatják, messze megy a nyár!
Ahogy már ősz van, a tél már tél közeleg, hideget tereget,
És előkészíti a jégnek és a mély hónak a terepet.
Ősz hiába kezdené már, mi az ő tivornyája,
Az égen szűk még neki, rászabott égi kabátja,
De messze van még az őt, kicsit siratom… halála.
Ne féljetek gyerekek! Amíg én itt vagyok,
Tudom, hogy vigyáznak ránk az égi csillagok,
Szárnyalj hitünk, szaggasd szét ezt a felleget,
Repülj és száguldj, adj magadból eleget.
Őszöcske, csináld édesre a fák-bokrok magvát,
Fesd édesre, a szőlőt, a szilvát, meg az almát.
Tedd te még gyönyörűbbé a sok színes bokrot-fát.
Te Ősz! Festői munkáddal érdemben csak dicsekszel,
De látszik, a műved csodás, Te nagyon is igyekszel.
Sárgult falevelek közt még furakszik a csokor napsugár,
Szellő simogatja ág derekát, ami levéltelen már.
Aztán ködből hirtelen árnyék bukkan elő, kínból,
Látom, hogy egy kivert eb, aki sántán csak araszol.
Szegény olyan, mint aki most menekült meg a sírból.
Vecsés, 2014. október 21. – Kustra Ferenc József
Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja…
Nyomában aranykalász eltűnik, és jő, az őszi színvarázs.
Jön, már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás.
Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik,
Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy fázik,
Bizony már csak nagyon kínlódva süt, és szenved a napsugár,
Hullani kezdő falevelek mutatják, messze megy a nyár!
Ahogy már ősz van, a tél már tél közeleg, hideget tereget,
És előkészíti a jégnek és a mély hónak a terepet.
Ősz hiába kezdené már, mi az ő tivornyája,
Az égen szűk még neki, rászabott égi kabátja,
De messze van még az őt, kicsit siratom… halála.
Ne féljetek gyerekek! Amíg én itt vagyok,
Tudom, hogy vigyáznak ránk az égi csillagok,
Szárnyalj hitünk, szaggasd szét ezt a felleget,
Repülj és száguldj, adj magadból eleget.
Őszöcske, csináld édesre a fák-bokrok magvát,
Fesd édesre, a szőlőt, a szilvát, meg az almát.
Tedd te még gyönyörűbbé a sok színes bokrot-fát.
Te Ősz! Festői munkáddal érdemben csak dicsekszel,
De látszik, a műved csodás, Te nagyon is igyekszel.
Sárgult falevelek közt még furakszik a csokor napsugár,
Szellő simogatja ág derekát, ami levéltelen már.
Aztán ködből hirtelen árnyék bukkan elő, kínból,
Látom, hogy egy kivert eb, aki sántán csak araszol.
Szegény olyan, mint aki most menekült meg a sírból.
Vecsés, 2014. október 21. – Kustra Ferenc József
