Ne hagyj egyedül zúgó szélben
hogy felkavarjon egy forgatag,
ne hagyj egyedül tűző napban
hogy felégesse az arcomat.

Ne hagyj egyedül hóviharban,
hisz elsöpör tőled messzire!
Ne hagyj egyedül téli fagyban
hol nem melegít fel semmi sem.

Ölelj magadhoz!Szoríts némán!
Ne tartson vissza semmi sem,
csak melegítsd fel megfagyott szívem,
s észre se vedd ,hogy vérzik-e.

Csak egyetlen perc,de benne volt minden!
A boldogság,mit tőled kaptam én,
csak egyetlen perc,míg átkaroltál némán
s magadhoz öleltél lágyan,könnyedén.

Csak egyetlen perc! De éreztem mindent,
a forró vágyaid,a néma lüktetést,
csak egyetlen perc!S én azt hittem akkor
szíved már egyedül csak az enyém.

Csak egyetlen perc!De újra kezdtem félni
míg szemed tükrében ott égett a fény,
csak egyetlen perc,míg kiégett a szikra!
S szemed tükrében kihunyt már a fény.

És azóta százszor! Százszor jobban érzem!
Csak egyetlen percig szerethetlek én,
csak egyetlen könnycsepp szememből peregve,
és az álmaimtól búcsút intek én.

Ha bántanak,ha kínoznak,
ne add fel:Ember küzdj!
Ha azt mondják,túl kicsi vagy,
te nőjj nagyra,és mutasd meg magad.
Ha beléd rúgnak,ha nem szeretnek,
tárd ki szíved,és menten megkedvelnek.
Nem vagy túl édes?
Légy hát kicsit mérges-Ember küzdj!
Kiáltsd ki hát bátran:Én is ember vagyok!
És hidd el még a nap is felragyog!
Ember küzdj!

Elveszett évek,elveszett álmok,
elmúlt.Hiába keresed.
s ha visszamész a régi múltba,
csak önmagadat temeted.

Felejtsd el azt ami rég volt,
felejtsd el azt ami fáj,
s menj tovább azon az úton,
hol nyílik még virág.

Csendesülj el,
halld meg szavad,
múljon a zaj,
maradj magad.

Hívd a lelked,
légy csak Vele,
félálomba
szenderülve.

Ne szólj Hozzá,
épp csak érezd,
ne is firtasd,
ne is kérdezd.

Lelked lelke
hőn szeretve,
Veled marad
mindörökre.