Amit a szív kalitba zár, mégsem rab:



Szabadabb Ő minden madárnál,
Mégis veled van míg maradnál.

Ha alszol ledönti gátjaid, s
Az éj fátylára vetíti álmaid.
Néha furcsa tájakra kisér, s
Ha ébredsz, róla álmod mesél.

Békét hoz ha jó, s te is jó vagy,
Féltőn tanít, de kétséget hagy.

Szilaj ifjuságod élteti,
Érett éned vágyát fékezi.
Ám midőn az alkony megérint
Érzed az időt mi megrémít.

Tudja az órát mit nem mond el,
De ha lejár, már úgy sem kell.

Persze félsz, mert a tested gyenge,
Nélküle csak por vagy és pernye.
Elhozza gyermekét a reményt, s
Te görcsösen fogod a kezét.

Ha rájössz, hogy mindez sevégre,
Emelt fővel nézhetsz elébe.

Lám, lelked az mi tenmagad,
Testünk csak eszköz és elhervad.
Megírja s rendezi sorsodat,
Így lesz az életed sorozat!?



Zárszó: Lelkünk az mi szeret, testünk csak közvetít.

Jó szeretni.
Mikor átfog az odaadó érzés,
Mikor viszont szeretnek,
Mikor a lelked csordultig teli ,
Hát szeress.
Te leszel a legkülönb a világon.
Add át szíved. Szeress.

Még jobb gyűlölni.
Mikor a szíved düh markolja,
Mikor vérig sértettek,
Mikor a lelked tehetetlen,
Hát gyűlölj.
Talán kevésbé becsülöd önmagad,
De könnyebb lesz. Hát gyűlölj.

CS.I. 1997

Drága édesanyám ! Köszönöm most néked
hogy felneveltél és vigyáztál reám,
mellettem voltál s karjaidba zártál
amikor rosszakat álmodtam talán.

Öledbe vettél ha elfáradt a lábam
s annyiszor megvarrtad elszakadt ruhám,
aggódtál értem mikor beteg voltam
s magadhoz öleltél hűvös éjszakán.

Köszönöm mindazt ami értem tettél!
S gondoztál engem annyi éven át,
féltettél amikor sötét felhők gyűltek
s úgy öleltél át, néha szinte fájt.

Köszönöm néked hogy lépteim kísérted
átadva szíved minden melegét,
úgy óvtál mint egy gyönge kis virágot
s szemedből mindig sugárzott a fény.

Köszönök mindent! Hisz te vagy nékem
ezen a földön a legdrágább talán,
köszönöm azt hogy kísérted léptem
Szeretlek téged! Drága jó Anyám!

Mama vegyél fel! Elfáradt a lábam!
nem is tudok már szinte lépni sem,
hadd fonjam kis kezem nyakad köré lágyan
hogy érezzem ahogy magadhoz ölelsz.

Olyan jól esik karjaidba bújni!
Olyankor nem bánthat engem senki sem,
karjaid között biztonságra lelve
nem is fáj nekem többé semmi sem.

Mama vegyél fel! Ne törődj most mással!
Tehozzád nyújtom csöppnyi kis kezem,
ne dolgozz annyit ha itt vagyok nálad
csak engem kényeztess ha itt vagyok veled.

Mama látod? Most olyan jó végre!
Hisz te is fáradt vagy, hallom hogy pihegsz!
Karodba bújva érzem ahogy dobban
míg magadhoz ölelsz, szerető szíved.

Szegény Anyám! Már oly régen láttam
pedig oly sokat gondolok reá,
lehunyt szemekkel magam előtt látom
arcának kedves, szelíd mosolyát.

Látom ahogy épp tipeg elébem
lágy szellő borzolja őszülő haját,
s fülemben most is olyan tisztán hallom
szavait, mintha most mondaná.

Hallom hogy mondja: vigyázz magadra!
Féltő szemében bágyadt fény ragyog
míg reám tekint és dolgos kezével
végigsimítja homlokom.

Hálás szívvel köszönöm néki
mindazt, mit értem áldozott
s arcára lágy csókot lehelve
fájó szívvel útnak indulok.