A fájdalom olykor
Lélekbe fúró lehet
De erősnek kell lenned
Hogy magadat tartani tudd.
A fájdalom nem ismer határokat
Mindig csak te érzed úgy, hogy ismer
De ha észre veszed magadat,
Tudni fogod, hogy ez csak védelem a számodra.
Elgondolkodhatsz rajta,
Van e bárminek is értelme
De ha nem próbálod meg
Soha nem tudod mi lett volna ha.
A fájdalom oly szúró érzés
A fájdalom oly folytogató
De torkod szakadtából üvöltve
Se tudod elmondani mit érzel ilyenkor.
A fájdalom ugyan megerősít
De az addig lejárt utad kimerít.
A lélek olykor feladná,
De a szív inkább megpróbálná.
Ki érzi ezt az oly szorító érzést
Ki ismeri mikor a fájdalom csak legyengít
Ki az kinek a tűrőképessége oly nagy
S ki az ki inkább feladja?
Csak nézz magadba
Te hova tartozol?
Szíved mit mondd neked?
Na és az eszed?
Te kire hallgatsz?
A szívre ki fájdalmasabbá teszi a világot?
Vagy netán
Az eszedre, ki hazugságból nyújt falat?
Jól gondold meg
Hogy a szív szavára hallgatsz e
Vagy inkább az ész szavára
Amivel megtagadod saját magad.
Lélekbe fúró lehet
De erősnek kell lenned
Hogy magadat tartani tudd.
A fájdalom nem ismer határokat
Mindig csak te érzed úgy, hogy ismer
De ha észre veszed magadat,
Tudni fogod, hogy ez csak védelem a számodra.
Elgondolkodhatsz rajta,
Van e bárminek is értelme
De ha nem próbálod meg
Soha nem tudod mi lett volna ha.
A fájdalom oly szúró érzés
A fájdalom oly folytogató
De torkod szakadtából üvöltve
Se tudod elmondani mit érzel ilyenkor.
A fájdalom ugyan megerősít
De az addig lejárt utad kimerít.
A lélek olykor feladná,
De a szív inkább megpróbálná.
Ki érzi ezt az oly szorító érzést
Ki ismeri mikor a fájdalom csak legyengít
Ki az kinek a tűrőképessége oly nagy
S ki az ki inkább feladja?
Csak nézz magadba
Te hova tartozol?
Szíved mit mondd neked?
Na és az eszed?
Te kire hallgatsz?
A szívre ki fájdalmasabbá teszi a világot?
Vagy netán
Az eszedre, ki hazugságból nyújt falat?
Jól gondold meg
Hogy a szív szavára hallgatsz e
Vagy inkább az ész szavára
Amivel megtagadod saját magad.
NYÁR
Írta: Poór Edit
Végre itt a nyár,
Gondolatom nálad jár.
Boldog vagyok immár,
Fénysugaraddal reám találtál.
Kitartóan ostromoltál,
Bástya falán áthatoltál.
Fényed tündöklik szívem falán,
Láthatod magad lelkem ablakán.
Fölemel a tiszta fénysugár,
Lelkünk öröm táncot jár.
Angyali ének szól,
Két szerető szív egymásra talált.
Elmúlik majd a nyár,
Szerelmünk sohasem talán,
Szívtestvérként örök élet vár.
Írta: Poór Edit
Végre itt a nyár,
Gondolatom nálad jár.
Boldog vagyok immár,
Fénysugaraddal reám találtál.
Kitartóan ostromoltál,
Bástya falán áthatoltál.
Fényed tündöklik szívem falán,
Láthatod magad lelkem ablakán.
Fölemel a tiszta fénysugár,
Lelkünk öröm táncot jár.
Angyali ének szól,
Két szerető szív egymásra talált.
Elmúlik majd a nyár,
Szerelmünk sohasem talán,
Szívtestvérként örök élet vár.
ÁBRAHÁM ELHIVATÁSA
BIBLIAI TÖRTÉNETEK
Ábrahám! ? így szólt az Úr hozzá,
Hagyd el földedet családoddal,
Vagyonoddal, állataiddal,
Szolgáidat vidd magaddal.
Új földre vezetlek titeket,
Áldásomat így elnyeritek.
Ábrahám és Lót családjaik,
Mindenestől felkerekedik.
Sokáig tartott az utazás,
Hegyen, völgyön és folyón át,
Eléjük tárult pompás látvány,
Gyönyörű völgy neve Kánaán.
Mind két család letelepedett,
De szolgálóik veszekedtek,
Így Lóték új földet kerestek,
Útjuk Sodomáig vezetett.
Itt uralkodott a gonoszság,
Isten nélküliség, romlottság,
Így éltek a sötét pogányok,
Nem maradtak igaz családok.
Egy nyári napon Ábrahámhoz,
Három férfi ellátogatott,
Szívvel hívta őket asztalhoz,
Enni ? inni valót hozatott.
Majd az Úr szólta: egy év múlva,
Neked fiad születik Sára.
De ő csak mosolygott, nem hitte,
Hisz, idő már eljárt felette.
Vándorok és Ábrahám reggel,
Sodoma felé útra kelnek,
Ott sok ? sok ember jajveszékel,
Ám, nagy súlyuk van vétkeiknek.
Így Sodomára, Gomorára,
Pusztulás vár nemsokára.
Ábrahám kérlelte az Urat,
Hagyja, ha talál tíz igazat.
Isten megígérte, kegyelmet ad,
Nem pusztítja el az igazat,
De Ábrahámak nem sikerült,
Csak Lót és családja menekült.
BIBLIAI TÖRTÉNETEK
Ábrahám! ? így szólt az Úr hozzá,
Hagyd el földedet családoddal,
Vagyonoddal, állataiddal,
Szolgáidat vidd magaddal.
Új földre vezetlek titeket,
Áldásomat így elnyeritek.
Ábrahám és Lót családjaik,
Mindenestől felkerekedik.
Sokáig tartott az utazás,
Hegyen, völgyön és folyón át,
Eléjük tárult pompás látvány,
Gyönyörű völgy neve Kánaán.
Mind két család letelepedett,
De szolgálóik veszekedtek,
Így Lóték új földet kerestek,
Útjuk Sodomáig vezetett.
Itt uralkodott a gonoszság,
Isten nélküliség, romlottság,
Így éltek a sötét pogányok,
Nem maradtak igaz családok.
Egy nyári napon Ábrahámhoz,
Három férfi ellátogatott,
Szívvel hívta őket asztalhoz,
Enni ? inni valót hozatott.
Majd az Úr szólta: egy év múlva,
Neked fiad születik Sára.
De ő csak mosolygott, nem hitte,
Hisz, idő már eljárt felette.
Vándorok és Ábrahám reggel,
Sodoma felé útra kelnek,
Ott sok ? sok ember jajveszékel,
Ám, nagy súlyuk van vétkeiknek.
Így Sodomára, Gomorára,
Pusztulás vár nemsokára.
Ábrahám kérlelte az Urat,
Hagyja, ha talál tíz igazat.
Isten megígérte, kegyelmet ad,
Nem pusztítja el az igazat,
De Ábrahámak nem sikerült,
Csak Lót és családja menekült.
Uram! Lelkem és életem
Már rég a kezedbe tettem!
Hagyom, hogy sorsom alakítsd,
Te tudod, hogy mi jó nekem.
Az életutam, mit felvállaltam,
Akaratod és akaratom egy kell, legyen!
Áldozatul azt kérted, mi legdrágább nekem,
Én adtam volna az életem,
De nem ez kellett neked!
Hiszen, saját életem nem áldozat neked.
Te adtad, s te magad veszed el tőlem
Akkor és ott, ahogy megérett rá az átmenet!
Adtál életemben egy csodát, egy érzést,
Mit soha meg nem éltem, és ki nem teljesedhetett!
Adtad és most visszakérted,
Nem tehettem mást,
Az áldozat oltárán odaadtam néked!
A lelkem, mely nemrég még egy volt vele,
Bár csak lélekszinten, de jó volt vele.
Most újra kettéhasadt,
S a lelkem újra egyedül maradt!
A magány sebe némán sír,
De tudom, hogy kegyelmed rá a gyógyír!
Már rég a kezedbe tettem!
Hagyom, hogy sorsom alakítsd,
Te tudod, hogy mi jó nekem.
Az életutam, mit felvállaltam,
Akaratod és akaratom egy kell, legyen!
Áldozatul azt kérted, mi legdrágább nekem,
Én adtam volna az életem,
De nem ez kellett neked!
Hiszen, saját életem nem áldozat neked.
Te adtad, s te magad veszed el tőlem
Akkor és ott, ahogy megérett rá az átmenet!
Adtál életemben egy csodát, egy érzést,
Mit soha meg nem éltem, és ki nem teljesedhetett!
Adtad és most visszakérted,
Nem tehettem mást,
Az áldozat oltárán odaadtam néked!
A lelkem, mely nemrég még egy volt vele,
Bár csak lélekszinten, de jó volt vele.
Most újra kettéhasadt,
S a lelkem újra egyedül maradt!
A magány sebe némán sír,
De tudom, hogy kegyelmed rá a gyógyír!
A kezdet
/ Bibliai történetek versben /
A világot a jó Isten
Hat nap alatt teremtette.
Megáldotta hetediken,
E napot meg is szentelte.
'Legyen világosság' - mondta,
Lett világosság nappala,
Majd sötétség - az éjszaka,
Így szólt Isten akarata.
Teremtett földet és eget,
De a nagy pusztaság fölött
Az Úr szent Lelke lebegett,
Lett szárazföld és tengerek.
Teljes sötétség ne legyen,
Hold ezüst fénye megjelent,
Izzó százszorszép csillagok
Ragyogtak fel az égbolton.
Éltető földön hajtottak
Zöldellő bokrok, pázsitok,
Édes gyümölcsöt termő fák,
Mezőkön színes virágok.
Életet lehelt vizekbe,
Szárazföldre, levegőbe,
Fajok szerint kelt életre
Állatok csodás élete.
Szaporodtak, sokasodtak,
Nyüzsögtek az élőlények,
Madarak sokszínűsége
Repdesett földön és égen.
Napkeleten, Édenkertben,
Paradicsomi létben
Ádámmal és Évával
Kezdődött az emberélet.
Az Atya megparancsolta:
Népesítsék be a Földet,
Tiétek fáknak gyümölcse,
A tudás fáját kivéve.
Uraljátok állatokat,
Hódítsátok ég madarát,
Tengerekben élő halat,
A kígyótól óvd magadat.
Éva szóra nem hallgatott,
Kíváncsi hiúságára
A kígyó okosan hatott,
Tiltott gyümölcsből harapott.
Ebből Ádámnak is adott,
Engedetlenségük zsoldja
Fájdalom és test halála,
Kiűzetés e világba.
/ Bibliai történetek versben /
A világot a jó Isten
Hat nap alatt teremtette.
Megáldotta hetediken,
E napot meg is szentelte.
'Legyen világosság' - mondta,
Lett világosság nappala,
Majd sötétség - az éjszaka,
Így szólt Isten akarata.
Teremtett földet és eget,
De a nagy pusztaság fölött
Az Úr szent Lelke lebegett,
Lett szárazföld és tengerek.
Teljes sötétség ne legyen,
Hold ezüst fénye megjelent,
Izzó százszorszép csillagok
Ragyogtak fel az égbolton.
Éltető földön hajtottak
Zöldellő bokrok, pázsitok,
Édes gyümölcsöt termő fák,
Mezőkön színes virágok.
Életet lehelt vizekbe,
Szárazföldre, levegőbe,
Fajok szerint kelt életre
Állatok csodás élete.
Szaporodtak, sokasodtak,
Nyüzsögtek az élőlények,
Madarak sokszínűsége
Repdesett földön és égen.
Napkeleten, Édenkertben,
Paradicsomi létben
Ádámmal és Évával
Kezdődött az emberélet.
Az Atya megparancsolta:
Népesítsék be a Földet,
Tiétek fáknak gyümölcse,
A tudás fáját kivéve.
Uraljátok állatokat,
Hódítsátok ég madarát,
Tengerekben élő halat,
A kígyótól óvd magadat.
Éva szóra nem hallgatott,
Kíváncsi hiúságára
A kígyó okosan hatott,
Tiltott gyümölcsből harapott.
Ebből Ádámnak is adott,
Engedetlenségük zsoldja
Fájdalom és test halála,
Kiűzetés e világba.

Értékelés 

