Szibériai hadifogságról, versben, európai tankában, haikuban, senrjú -ban.

Győzelembe bízz!
Lesz csendes éj, napsütés!
Borultság múlik.
Reményünk: szeretetben.
Elérjük az életben?
*
Az élet csendes
És tajték színű a nap.
Béke leng körbe.
Mindenhonnan lőnek ránk!
Nem jut már farsangi fánk.
*
Kit elkaptak az
Elveszett, ?vég? az ura!
Vagy a szerencse?
*
Anyám csak zokog.
Tán?, szomszéd is hiányol!
Ártatlan vagyok!
*
Krasznojarszkba, öt nap és éjjel ment folytonosan vonatunk,
A vidék élet nélküli, kopár pusztaság, itt rohadunk?
Ez már igazi hó sivatag, semmi vegetáció nincs.
Szél, vadul orgiázik, skálát végigénekli, hangja kincs?
Zizegéstől, suttogásig,
Vagy a bömbölő robajig?
Permetezhet itt a hideg havas eső,
Hangja, lehet fájón síró, vagy zenélő,
De lehet jeges, sűrű hó szakadás,
Vagy lehet, szimfóniafuvolázás.
Minden más itt, reggel, nappal és éjjel?
Idehoztak, átkozott helyre, kéjjel.
*
Sírás-rívás itt
Nem segít. Sors keze int:
Mint egy karmester.
*
Fogolytáborban a fogolynak másra nincs is lehetősége,
Mint megaláztatásra, kínra, éhezésre és szenvedésre,
Szörnyűségre, fáradtságra, kegyetlenkedésre,
Némaságra, tűrésre, az embertelenségre,
Lélek nélküli életre, érzéketlenségre

Negyven fok hideg már borzalmas, a lét is megszűnik?
Helyébe fásultság, fázás, érdektelenség szökik.
Itt már nem barátja, nem bajtársa, senki, senkinek,
Csak hideg van helyette... véget hozza mindenkinek!
*
Szibériai
Nyár elviselhetetlen!
Perzselő meleg?
Itt, nyár három hónap csak.
Télhez képest, kis vacak.
*
Gyógyszer itt nincsen,
Nyáron van malária!
Szúnyogháború.
*
Szibériai
Tél, vérfagyasztón hideg!
Csontkemény minden.
*
Itt élet rendje.
Minden jön, minden múlik.
Végtelen, örök?
*
Fekete, szakadt
Kabátomra hull, pihe.
Szomorú hózás.
Meleg bakancs vastag sál,
De a halál, meg nem áll.
*
Iszonyat csonttá
Fagy, félelem húsba vág.
Porrá tört álom?
Könny pereg, jégcsappá fagy!
Bajuszt borít, már jeges?
*
Hó, mint tollpihe,
Fehér lepedő. Takar.
Szív is megfagyott!
Annyira nagy a hideg,
Hogy levegő is rideg.
*
Életünk felett
Egy jeges puszta lebeg.
Imát kántálunk.
*
Jég foglya lettek.
Ők halálraítéltek.
Jég rabszolgái.
*
Hadifoglyoknál
Olcsó az emberélet.
Simán ?eltűnnek?!
Boldog, aki túléli,
De azt meg is kell élni.
*
Hóban derékig,
Nem lehet menekülni!
Biztos fagyhalál.
Sorssal, meg kell alkudni,
És éhesen alkuzni!
*
Itt nincs más, mint szó,
Mit még magadra vehetsz.
Légy filozófus.
Nyári egyenruhában
Vészel telet, fázósan.
*
Fűtés, az összes
Ruha felvétele. Jaj!
Tetűk nyaralnak.
*
Nem lehet komisz
Hidegben aludni sem!
Megvont tüzelő.
*
Gonoszság, élet
Része! Kiirthatatlan.
Büntetés; jégcsap.
Mindenki meghasonul,
Élet itt ki nem virul.
*
Trojkán jár az
Ezredes felesége.
Lovak is fáznak.
A nagyasszony mosolyog,
Éhségtől? szem úgy kopog!
*
Ha nagyon csúszott,
Trojkát, lovak sem húzták!
Akkor mi toltuk.
A nagyasszony kacagott,
Hóba markolt, ránk dobott.
*
Egy trojkahúzó
Ló elesett, lába tört.
Rögtön levágták.
Tisztek, friss húst kaphattak.
Sokat, mindent befaltak.
*
Tisztek barakkja,
Rendesen ki van fűtve
Bundában járnak.
Ennivalót melegen
Eszik! Van itt még ilyen?
*
Nagy hóban trojkázás sincs,
Nem kell tolni! A hó, kincs?!
Barakkot fűteni kell,
Kályha nincs és nincs mivel.
*
Az éhes rabok,
Éhségben? havat ettek!
Lett torokfájás.
Orvos, kezelés nem volt.
Elhatalmasodott! Holt?
*
Tüdőgyulladás,
Betegség napi oka.
Biztos vég kezdet.
*
Mínusz negyvenben:
Viharos szél tép, karmol.
Bajuszt leszakít.
*
Itt nincsen orvos,
Nincsenek sarlatánok!
Kopottas fénykép?
A menázst, tisztek kapják,
Csak hadd gyűljön, azt hagyják.
*
Nincs ágyúlövés! Hó-csend.
A hó csikorog! Itt trend.
Kíváncsi szemed mered,
Más van? Észre sem veszed.
*
Hideg! Nincs meleg!
Világ végén, nincs élet!
Lélek is befagy!
Gondolat értelmetlen,
Vágy; haza! Ez végtelen?
*
Otthon kiszabadult a harangszó szeretett templomunkból,
Nagyon-nagy sóhajok szakadnak föl a sok imádkozóból.
Ott van így, vasárnap délelőtt a család apraja-nagyja,
Értünk is imádkoznak, a biztos szabadulásban bízva...
*
Szerelmi mámor
Táborban, hóba fullad.
Álom, életért?
Hideg fogságban, álnok
Álmok! Csőd-ember álmok?
*
Imperatív a
Táborélet. Túlélni!
Nem kell megfagyni!
Birtokolom e helyet,
Kell hozzá a képzelet.
*
Úr, a hó és jég!
Hideg, nem föderatív.
Itt nincs hóember.
Kit büntetésből hagynak
Havasodni? Ők fagynak!
*
Reggel, jégvilág
Táj, tündéri szépségű.
Hátborzongató!
Csillogó hó, jégtükör,
Mint csipkefátyol gyönyör.
*
A felkelő nap
Sugara, rózsaszínű.
Kísérteties!
Havas táj fehérsége,
A látvány szörnyűsége.
*
Kik nem remélnek,
Fáznak és gyorsan halnak?
Vállon, életsúly!
Temető! Sok néma sir.
Hely van, bővítést kibír?
*
Már a hóvakság
Is járvány lett. Sorscsapás!
Sötét szemüveg.
Fagyos hómezőt nézek,
Lelkemnek bent mesélek.
*
Kegyes az élet,
Hogy nem tudjuk sorsunkat.
Nagy jótétemény.
Mások szemébe nézek,
Magamról, mit meséljek?
*
Halál, bátraktól
Fél, sőt meghunyászkodik.
Nagy tapasztalat.
A halál hamar, lesben,
Úrrá lesz gyáva lelken.
*
Nagy tapasztalat.
A hideg, nem gondűző!
Nem is éltető!
*
Feltámad, jég-szél,
Szibériáról mesél.
Hópihék tánca?
Hazaút legközelebb?
Vihar hozza közelebb?
*
A faág kopasz
Nincsen rajta madárka.
Madártrilla: szél.
Búfeledést fúj, hamar,
Jégbe-fagyott hóvihar!
*
Akkor ott, karácsonyeste mutat hőmérő,
Hogy a hideg a szokottól is oly? eltérő.
Megnézzük, elámulunk, de bizony mutatja,
Mínusz ötvenötig süllyedt le a higanya!
*
Hahota száll fel.
Ácsolatlan lakoma!
A lötty is kihűlt?
*
Szembe a téren,
Fekete köd. Kóborlok.
Hűlés kockázat.
*
Hideg csípte arc,
Vérkeringéstelen láb.
Fagyott sérülés.
*
Nagy a bánat itt,
Jég, hómező, fojtogat.
Sikítok! Hang nincs?
Nem hall és lát senki sem,
Szibéria! Életem??
*
Látom még arcod
Jég nem fedte emléket?
Te vagy éltetőm!
Szívünk még majd összeforr?
Hazajutok? De mikor?
*
Több év nélküled,
Oly? sok! Porhüvely vagyok.
Mennék már hozzád.
Keresem lábad nyomát,
Hóban a lenyomatát.
*
Lélek mezején
Veled vagyok, múlatunk?
Mit álmodozzunk?
Hozzád mennék már haza,
Egyébként is vár: haza!
*
Éjfél borul már
Havas, bokorerdőre.
Kémény nem füstöl!
Megvesz, Isten hidege.
Babám! Hazajutok-e?
*
Temető: gléda.
Fejfák égnek merednek.
Fogynak, magyarok?
Otthon behívták, ő ment.
Várták! Haza már nem ment?
*
Szép a hóesés,
Ha nem lesz a temetőnk.
Vastag hóréteg.
*
Nincsen fűtés, csak
Jéghideg! Megfázhatok.
Az, utam vége.
Istenem engedj haza!
Vár a szerető tanya?
*
Nincsen megoldás,
Innen már hazamenni.
Tudok oroszul?
Mennék? jobb lenne trópus?
Otthon fán még él mókus.
*
Elfogy mindenki
És elfogyok majd én is.
Tél! Szibéria.
*
Belülről fakad,
Sok ezernyi gondolat?
Megyek-e haza?
Gondolathoz megváltás?
Mikor mondják: indulás?
*
Magamban élek,
Vakító, fehér fények.
Nincs hószemüveg.
Rettegést én egyedül
Élem át itt legbelül.
*
Jégben és fagyban
Rettegek! Mások szintén?
Erről beszélünk.
Mindenki menne haza.
Sokaknak itt lesz sírja.
*
Bakancsomra jég
Tapad. Vonszolom magam.
Lábam is fázik.
Nem hagyhatod el magad,
Bakancs, mely úton halad?
*
Kék menny magasban.
Mi itt a jégpokolban.
Nyári rongy. Álca.
Felemésztődik a test.
Fagyott! Nyomorultul tart.
*
Csak vérben ázik
Mégis ártatlan lélek.
Még ész is megáll?
Otthon van virágos rét,
Itt, hagyjuk az érvelést?
*
Oly nagy hidegben,
Emberenként jégcsapok?
Tavasz! Olvadás?
Mi itt megfagyott, jeges,
Nekem az már végleges?
*
Csontig hatoló talaj menti szél, csak fújt,
Szinte égetett, pedig olyan könnyű volt,
Hogy az ágakról még zúzmarát, le sem fújt.

A mezőre a hóvihar, csak óvatosan lopakodott,
Aztán nem kímélte magát, erősködött és rendet vágott.
A mínusz harmincötöt, fázósan, ötvennek éreztük,
Ha fél öklömnyi pelyhekben esett a hó, ezt észleltük.

A hóvihar, hosszan és megállás nélkül csak tombolt,
A kavargó hópelyhek ködén át, semmi nem látszott.
Ez, a veszett fergeteg, körös-körül, dúlva rombolt.
*
Két méteres hó,
Más itten, semmi sincsen.
Nincs lapátolás!
Hó, majd tavasszal olvad.
Fákon a bimbó duzzad.
*
Sűrű hó ér a térdig?
Legalább ennyi mindig.
Hó, ha derékig ér már,
Onnan nincsen kiút már.
*
Nincs érvelés, csak
Kétely. Meghalt vélemény.
Ételmaradék.
Kárhozottak sétálnak
A hóba, állva fagynak.
*
Fagyos tegnapok,
Jeges, újabb hónapok.
Magas hó, jég, fagy.
Fogynak bennem tegnapok,
Túlélem? Új fagynapok.
*
Ködbe révedt nap,
Lázas, tébolyodott lét?
Kint, jeges a szél.
Vad hideg, tombol, támad.
Mi melegíti hátad?
*
Magam serege
Vagyok. Jégvihar győzött.
Nincs meleg fegyver.
Holdárnyékban a halál.
Nyáron térdig ér a sár.
*
Fáj itt az emlék,
Fájnak a hideg szavak.
Fáj a múlt perce.
Nézek jövőbe, de mit?
Hideg! Látom a semmit.
*
Vágtatnak, apokalipszis sátán lovasai,
Mind gonosz?! Embertelen, minden lélek nélküli!
Ismét ránk szakad, kegyetlen szibériai tél,
Éjjel-nappal folyvást hull a hó, rabszolgát ítél?
A vastag, méteres hólepel, beborít embert, tábort, mindent,
Egybefolyik éjjel-nappal, fehéres szürkület borít minket.
*
Életet bénít,
Szibériai hideg.
Élő szörnyűség!
*
Kiszolgáltatott,
Nyomorult hadifoglyok.
Büntetés miért?
*
Mind száműzöttek!
Didergő hadifoglyok.
Szökni innen? Hogy?
*
Hideg borítja
Gondolkodásukat is.
Elterpeszkedik.
*
Hideg! Hó! Jég! Fagy!
Hóakadály, méteres.
Elfogyhat élet.
*
Mint tébolyodott,
Dúlt, tombolt a fergeteg.
Vihar őrület.
*
Süket a hó-csend.
Mélységes, diadalmas!
Mindent beborít.
*
Hópelyhek, halkan
Hallgatják a vad szelet.
Széltől rettegnek.
*
A lélek él még,
De testem egy váz csupán.
Már csonttá fagyott.
*
Éjfél borul rám,
Kezdődik újólag? nap.
Tán? ez sem lesz jobb.
*
Itt van csend! De nem
Érint. Néma éjszaka.
Új másodpercek.
*
Hideg a pára,
Támad, és ide leül.
Magamban küzdők.
*
Itt minden halott.
A lét megfagyott jégcsap.
Megfagyott mosoly.
*
Katona sírok,
Lét hűtőszekrényei.
Nincs feltámadás.
*
Otthon vár család.
Síró gyerekek, asszony.
Kutyus meg nyüszít?
*
Sírokon, nincs mécs,
Csak hótakaró! Jeges.
Fejfa is havas.
*
Pihentek! Hantok!
Ártatlan lelkek, fejfák.
Név olvasható.
*
Homályos árnyék!
Eltűnt hazaút remény.
Halkan elosont?
*
Itt kell maradni.
Küldöttség! Nincs eredmény.
Szívem megszakad.
*
Nincs üzenet, csak
Vakremény! Nagyon éltet!
Ima és sírás?
Itt nincs jó vagy rossz mérleg,
Sok jég, ideköt végleg.
*
Félelem emészt,
Hogy én itt megfagyok-e?
Otthon árnyéka.
*
Kopasz az erdő,
Nincsen levél vagyona.
Mulatság vége?
Könnyelműség? Fagyhalál!
Édes Babám, még várnál?
*
Homályban árnyék!
Hazaút remény csillan!
Öröm uralma?
*
Hat évet voltam
Itt, éheztem és fáztam.
Tudok oroszul?
Ennyi? életem része.
És testem egészsége?
*
Ő hazajutott!
Tüdeje, beteg maradt.
Ő volt? tanítóm.

Vecsés, 2015. február 21. ? Kustra Ferenc
Fogolytáborokat túléltekkel történt ?főleg fiatalkori- személyes beszélgetések és olvasmányaim alapján?

Választ keresel?
Megleled, ha igyekszel,
Saját utadon.
*
Okos az ember,
Bölcsességgel szívében.
Döntés mindig kell.
*
Vágyak szívedben,
Mik vezetnek életben?
Sok nem teljesül.
*
Imához térdelsz,
És benne Istent kérlelsz?
De Te mit teszel?
*
A remény éled,
Tétovácskán felébred;
Megy tovább élet.
*
Szemeddel is láss!
Mert szíved, bizonytalan,
Döntése téves?
*
Fuldokló sóhaj
A végzetek porában;
Már nincs új óhaj.
*
A sötétkamra
Kiolt a végtelenből,
Az üdvösségből?
*
Mikor minden rossz,
Te legyél más, ne légy rossz!
Mássz ki? gödörből!
*
Egy jó barátnak
Soha ne fordíts hátat,
Mert nem tudhatod...
*
Ha süt rád a Nap
Akkor Te légy boldogabb,
Hithű borúsként.
*
Vágy villamosa
Néha bizony, kisiklik;
Tedd újra sínre?
*
Az észjárásod
Legyen gyors és furfangos,
Lész? eredményes.
*
Ha sarkallnak az
Érzelmek, tévúton vagy!
Élet, úgy marad!
*
Dönteni pedig
Mindig muszáj, de hogyan?
Élet elrontás?
*
A fájó döntés
Is döntés. Meghozandó!
Élet kegyetlen?
*
Minden döntésed
Először gondold végig.
Helyes döntés jó!
*
A döntéseknél
Összes körülményt vizsgáld.
Ne üsd ki magad.
*
Ha halogatod
Döntést, becsapod magad.
Légy ön őszinte!
*
Nagy döntésekkel
Irányítod életed!
Sorsod kovácsold.
*
Bíz? jó a döntés,
Ha a jövőd, így jobb lesz.
Eredményfüggő!
*
Az okos döntés,
Ha attól boldog leszel?
Élet végéig.
*
Ha használod az
Intuíciót, bölcs vagy!
Ész és megérzés!
*
A bölcsesség a
Mindig jó döntés vége!
Ezt az utat járd!

Vecsés, 2013. október 11. ?Kustra Ferenc ? íródott: senrjú csokorban.

Sokszor nem értem.....!

Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!

Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!

Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!

Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!


Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!

Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!

Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!

Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!

Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi  embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!

Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és  gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!

Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!

Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!

Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!

Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!

Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!

Sokszor nemértem......!

Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!

Akiket Isten bukott Angyala vezet!

Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!

És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.

Nem értem.....! Nem értem.....!

Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!

Mert ők a Hatalom!  A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....

Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!

De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!

Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!

Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!

Ahol az  emberi értékek, újra fontossak lennének!

Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel  fogadnának!

Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!

Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!

A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!

És mi Angyalok örökké élhetnénk, a

Földi paradicsomába!

Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!

Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!

És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!

Az egész egy kárhozat?

?Egyszer a zúgó vihar úgyis elcsitul,
Előbb-utóbb a háborgó lelked is felvidul.
Nem kell hozzá más, csak egy kis akarat,
Hát fel a fejjel, és ne hagyd el magadat!?

Ugyan-ugyan; (Oximoronban)

A te lelked, talán már meg is szűnt, szerintem nem létezik.
Gazdag űr lett az életem, hanyag létünk, együtt lélegzik.
*
Lelkem, mint a hurrikán, tombol, mint vihar a tavon,
Csak ülök nagy nyugalomban, szemlélem, szinte vakon.
*
Minden hely elfogyott előlem, de én haladok tovább,
Falamon túl a végtelen semmije és út sincs tovább.
*
Űzöm, a homályt a nincsen-szabadság fényével.
A fény nyugalmát irtom a rombolás kéjével.
*
A kiömlött mézbe, nekem kőbevésett jogok,
Segítik; halál kaszájával szemben andalgok?
*
Viharban, nappal is vak éjszaka látható,
Éjjel a villámlásban, táj csak felvillanó.
*
Sorsom az életemet rám szabta, az egész egy kárhozat...
Dicsérnek, ó, milyen jó nekem, közben, vagyok az áldozat!
*
Nótázást hallok a tyúkudvarból, megyek, nézem, mi hallik,
Nincs ott más csak egy néma kacsa, egy lábon áll és trillázik.
*
Félreértés-gyanús esetben, a legjobb megoldás a tisztázás...
Az embereknek nem kell ez az igazság, jobb egy nagy ordítozás.
*
Gondolatom kusza képei, egymást kergetik,
Tisztán nem látom, hogy létem még felemelkedik.

Vecsés, 2019. október 14. ? Kustra Ferenc ? Az idézet; Takó Klára: Fel a fejjel! c. művéből való és ez adta az elemző inspirációt!

Képzeletem?

A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.

A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.

Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.

A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.

Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.

Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.

Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.

Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?

A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.

Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.

Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?

A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?

A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.

A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?

Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.

A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.

Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc