Szófelhő » Magad » 29. oldal
Idő    Értékelés
Hétköznapi pszichológia…

Van, hogy az ember könnye csorog, erre ébred...
Magadhoz térsz, feleszmélsz, elment a Kedvesed.
Engedd el, ha elment, biztos nem volt jó veled…
*
Még
Néha
Könnyezel.
Faképp hagyott.
Haggyad! Ha, elment.

Haggyad! Ha, elment.
Faképp hagyott.
Könnyezel
Néha
Még.
*
Csak
Haggyad.
Engedd el!
Elment csak úgy…
Mért hull még könnyed?

Mért hull még könnyed?
Elment csak úgy…
Engedd el!
Haggyad
Csak.
*
Neked ő tán' fontos volt, de szeretted, ahogy kell?
Ő ez ügyben, nem állt elő némi igényekkel?
Ne légy öntelt, lehet, töltetlen volt… szeretettel.
*
Fontos volt neked?
Adtad szíved?
Önzetlen
Voltál
Tán’?

Tán’
Voltál
Önzetlen?
Adtad szíved?
Fontos volt neked?
*
Sosem tudhatod...
Megtettél-e
Ő érte
Mindent?
Vajh’!

Vajh’!
Mindent
Ő érte
Megtettél-e?
Sosem tudhatod...
*
Lelki bánatod, már lett a saját múltad,
Innentől, megint más irányt vesz az utad…
Ne sírj, emlékezz szépen, ez... fel nem gyullad!

Vecsés, 2015. január 9. – Szabadka, 2017. november 17. - Kustra Ferenc- a verset én írtam a tükör apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. Az apevák összefoglaló címe: „Mért hull még könnyed?”
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1146
Mikor megszülettem, nagy vár állott,
Megöregedtem, már majd' elmállott.
Nincsen már belőle, csak kőhalom,
Ahogy nincs menedék… csak fájdalom.

Komor, háborús éveket éltem meg,
Nem volt benne mese, csak élet… beteg.
Pedig váram oltalmat adhatott volna,
Ha hagyják, hogy éljek, mint a magam ura!

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
Nem lázadtam, azt hittem, ez így van jól,
Már tudom, együttműködtem, de nem jól.

Együttműködésből alávetettségem lett
És ez a mocskos élet nyakig eltemetett.
Így mindig alulról szemléltem a világot,
De ott lenn bizony nem osszák a boldogságot.

Korlátlanul együttműködni dőreség, hiba.
Más igazának alá vetni magad, balgaság.
Egyensúlyt keresni tudni kell, hogy kalyiba
Ne dőljön össze, ne legyen ez a csalfaság.

Még élek? Főm felett, ah, a sírhantom tornyosul?
Élet kérdésein merengek, filozofálok.
Élet zaját még hallom, ez látomásomul
Szolgál, ihlet, hogy még élek, s valaki vagyok?

Lelkemnek égő éhe kerget a térre,
Hogy ott tán’ hátha, friss levegőt kaphatok,
De sohasem… ott sem nézhetek az égre,
Mert így vagyok, levegőt sem igen kapok.

Kiégett lelkem, majd összerogy és vége,
De sorsom még van, életben, a mában tart.
Nekem a saját rom életem a kolonca, része,
Élettől jussot nem is kapok, csak folytonos vihart.

Még a téren sem nézhetek fel az égre
Én balga, itt sem nézek mélyen másoknak
Mert így alakult az én sorsom… a szemébe!
Nincs holnapom… megfelelek elvárásoknak.

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
De sorsom még van, életben a mában tart.
Bár jussot nem kapok, csak folytonos vihart.

Lelkemnek égő éhe kerget a térre…
Még a téren sem nézhetek fel az égre…

Vecsés, 2011. október 17. - Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 489
A nyelv egy hű szerető,
És remek a szolgálata,
Hát jól vigyázzunk rá,
Mert az emberiség diadala.

A költő ajkán édesítve
Messze hangzik zenéje,
Tisztelettel bánjál vele
Hogy minden ember megértse.

Bárhova magaddal viheted,
Mert a szép szó igaz szeretet.
Bája nélkül mit is tennénk?
Mint majmok az ágak kőzt lézengnénk.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 526
Vidd a csókom
hosszú útra,
őrizd is meg
míg látlak újra

Vidd magaddal
mint a reményt,
sose feledd
csókunk hevét.

Ha rám gondolsz
idegenben,
őrizzél meg
szerelemben.

Visszatérted
úgy epedem,
nem múlhat el
e szerelem.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 722
Nem is oly rég néked szedtem
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.

Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.

Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 482