A nyelv egy hű szerető,
És remek a szolgálata,
Hát jól vigyázzunk rá,
Mert az emberiség diadala.

A költő ajkán édesítve
Messze hangzik zenéje,
Tisztelettel bánjál vele
Hogy minden ember megértse.

Bárhova magaddal viheted,
Mert a szép szó igaz szeretet.
Bája nélkül mit is tennénk?
Mint majmok az ágak kőzt lézengnénk.

Vidd a csókom
hosszú útra,
őrizd is meg
míg látlak újra

Vidd magaddal
mint a reményt,
sose feledd
csókunk hevét.

Ha rám gondolsz
idegenben,
őrizzél meg
szerelemben.

Visszatérted
úgy epedem,
nem múlhat el
e szerelem.

Nem is oly rég néked szedtem
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.

Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.

Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.

Ma a padláson fent jártam,
egy köpönyeget találtam.
Padláson azért hempereg,
mert ez egy varázsköpönyeg.

Felveszed a köpönyeget
eltakarja a lényeget.
Most már bátran ehetsz sokat,
elrejti a pocakodat.

Hogyha leeszed a ruhád
nem fog megszidni a mamád,
mert észre sem fogja venni.
Bátran lehet csúnyán enni.

Egy hibája mégis csak van.
Megegyezhetünk mi abban,
hogyha leveszed magadról
lepel lehull a titkokról.

(vers)
Vérfagyasztóan különös ez a zajos csend!
Lelkem nem találja helyét, békéért esend…
Mond, szeretett csend, hol hagytad el a fegyelmed?

(apeva)
Úgy
Tűnik
Csend honol,
Oly zajtalan,
Ám csak külsőleg.
*

(haiku)
Idegen, rideg
Oly’ élettelen minden.
Belsőm gyötrelmes.

A
Lélek
Vergődik,
Bizonytalan,
Nincs már nyugalom.
*

(Vers)
Fekete felhő a csillagok csendes takarója,
Ezzel a vidám gyönyört, bánat porig, lesújtotta!
Lelkem már a menekülési távot lefutotta!

Fényt
Takar
Sötétség,
Mindent bénít.
Megszűnt fegyelem.
*

(HIAQ)
Megszűnt a fegyelem,
Ezt a fénytelenek látják.
Vég van előtérben…

Nincs
Hová
Rohannod,
Rettegsz belül,
Sorsod utol ér.

(vers)
Szép, ahogy mosolyogva elnézi Hold a tavat,
Felhők félrehúzódnak, hogy lássa hullámokat.
Szélcsendben nincs is hullám, csak lát sok holdsugarat…

Már
Álmod
Sem tiéd,
A rettegés
Nem kíméletes.

(10 szavas)
Lelki nappalok fényét vesztem...
Meg nem élhetem!
Irgalom vagy kegyelem?
*

Az
Igaz
Szót valljad!
Békére lelsz,
És bátor leszel.

(vers)
Lelkemmel a megértést és a békét keresem,
De nincs is ilyen, én a jövőt, szívvel rettegem…
Bízok, szeretek és akkor én is átélhetem?

Nézz
Szembe
Magaddal,
Ha nem teszed
Később megbánod.
*

(3 soros-zárttükrös)
Nagyon bágyadtan, fénytelenül pislognak a csillagok,
Nézik vaksin, a bátorság fut, én utána rohanok.
Nagyon bágyadtan, fénytelenül pislognak a csillagok.

Légy
Bátor!
Félelem
Elvész nyomban.
A teremtő vár.

(vers)
A félelem, akaratom ellenére uralja a gondolatomat,
Amíg rettegve félek, a kiutat keresve sem találok nyugalmat!
Az örök gondviselés, soha el nem enged, rám erőlteti… uralmat.

Vecsés, 2018, március 10. – Szabadka, 2018. március 17. – A vegyes formákat én írtam, az apevákat, szerző és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Tordai Mihályné azonos c. verse átirata, az engedélyével.