Egy esős vasárnap estén
De máskor is
Amikor
Nyomaszt légszomjasan
Kesernyés hangulatban
Az egyedüllét
Magányomban
Mosolyoddal takarództam.

Mosolyoddal takarództam
Amíg vacogtam
Elaludtam
És szemedből a tiszta fénnyel
Másnap reggel
Ahogy a dalban is van
Vidáman ébredek fel.

Amikor csak akarom
Magányomban
A szemem behunyom
És a tiszta fényű
Mosolyoddal takaródzom
Lelkem így melegen tartom.

Gyökereket tépő vihar
Fújtatva prüszköli szerte szét
A fagyos esőcseppeket
És a duzzadó patak lihegve rohan
Lefelé a folyóba.

Elszántan küzd
Bókolva hajlong az erdő
A felkorbácsolt szél dühében
Haragos szilaj erő
Tiszteletet parancsol.

Mintha sínek mellett mennék
Száguldó szerelvények tonnái
zakatolva dübörögnek mellettem
Rángatva vissza húz
Szinte beleremegtem.

A süvöltő légáramlat makacsul
Kabátom markolja
És bőröm alá hideget kapar
Jeges vicsorgással
Harap a csontomba
Lépteimmel dacolva.

Dermesztő gőggel
Lélegzetem
Számtalanszor vissza nyomja
A levegőt előlem ellopva
Fölényesen vigyorgott rajtam
Miként kapkodom
Pár lopott lélegzetért.
Egy nyomorult kis életért.

Az úton
Miként küzködöm magam haza
Idővel bőszült haragja
A nap sugarainak hatása
Alatt megenyhül
S mint durcás gyerek
Ki tudja rosszat cselekedett
Lecsillapodva elszendereg.

Elázott a mai napom
Meg a kabátom
És ahogy megvillan a fény
Ismerős ablakokból
A tócsákban láthatom
Utamon
Lépteim megszaporázom.

Az otthon melege
Békét önt a szívemre.

Nézgelődők őszileg…

Itt van nekünk a faluhatár béli kispatakunk, nem messze, ahol lakunk!
A folyóparton mindkét oldalon, van egy ritkás fasor, olyan, mint alagsor.
A híd magasabban ível, a bokroknál bizony magasabb egy kicsivel.
A kis patakunk csak lassan folydogál, és láthatom benne sok levél mál.
Elég sok a fűzünk lefelé is, meg fölfelé is, de mind kellőn szépség is!

A bokrok már az ősz tiszteletére színes ruhát vettek, szépek vagytok gyerekek.
A füzeknek nem sürgős itt semmi sem, ők még várnak, hogy lesz-e mi sem, vagy mire sem?

Így késő délután, a nap süt, élvezetesen, de lassan indul is véglegesen.
Akkor aztán világítani fog, ugyanúgy, mint nyáron, mi meg örülünk nyár várón.
A mi kis patakunk szépen folydogál, parti köveket mossa… semmiér’ meg nem áll.

Vecsés, 2023. október 7. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninusban. (Ez egy ókori versforma. Itt a rím, soron belül van a sor közepe táján és a végén…)

Mintha csak rámfújnád
Lágyan a levegőd
Hagyom
Hogy a szél
Bőrömön simogasson

A fuvallat csak játszik
Tovább
Érzem hajad illatát
S ahogy világom kitárom
A Most-ot
Magamat
Álmaid közt találom

Átsiklik a pillanat varázsa
Akár csak valóság volna
Ölelkezik sok gondolat
Lopott idő az öröklétben
És nem kellett hogy felébredjem.

A lassan eltűnő napfény, mint a fonnyadó vörös rózsa,
Mállik a nappal, mint korhadt fahídban a hasadt tartófa…
Vöröslő alkonyi ég, óh, mondj, ha akarsz, most mondj még mesét,
Támad a sötétség, én már látom éj fekete setétjét.

A lanyhuló napért, kegyelemnek kérése meddő,
A múló napfény helyett a sötétség bizton eljő!
A lemenő Napnak fénye most még… ah, már csak halványan ragyog,
Az est, settenkedve, lopakodva, csendben, de előandalog.

Még halványuló alkonyi bíborban csendesül az este
De már jő az éj, és teríti... lám, matt fekete a leple.
De nem leszek ám én egyedül, csak magammal,
Majd velem leszek, tudattalan önmagammal.

Messzire nézek, távolban a hegygerinc, egyre eltűnőbb,
Már most azt várom, hogy láthassam őt ismét, reggel mielőbb.
Eljő’ a reggel is, Te elköszönsz nappalra, búcsúzol…
Találkoztunk majd veled, de még előtte... napfényt hozol.

Gondolkozok, loholnom kellene még a napfény után,
De rájöttem még a bandukolás is, sok lenne talán…
Mára már nincsen tovább… ilyen a sors,
Reggel lesz virradat, várom... szélvész-gyors.

Vecsés, 2013. március 14. - Kustra Ferenc József