Immáron
Negyven éve
Te vagy
Életem része
A megértés
Közöttünk
Hol kicsi hol nagy
De az összetartozás
Soha nem hagy
Cserben

Része vagy
A lelkemnek
A jobbik
Felemnek
Veled ébredek fel
És kétségtelen
Szerető szívedben
A helyem

Nem szükséges
Téged keresnem
Mindenütt megtalállak
Itt vagy velem
És amikor gondolataim
Között elveszek
Lámpásom vagy
Aki az útra rávezet

És ha olykor
Nagyokat közösen
Hallgatunk
Zenét is a csendben
A magány
Nem sorvaszt el
Mert ameddig vagyunk
Egymásért akarunk
......Életre-ítélve.

Merengek, sodródom az Időben.
Hirtelen úgy tűnik -
A fogalomnak hitt
Folyam maga az Isten.

Vagy talán egy angyal
Kit megbízott e feladattal
Láthatatlan jelen legyen,
Hogy láthatatva legyen Jelen.

A jelenben, ahogy van a Most
Csupán egy villanás - szertefoszlott,
És a múltból hozott életet
Elrejti - mint időképeket.

Ő az élet , a végtelen őrzője
Mert neki van csak elég ideje
Hogy teret , anyagot tartson
Össze. Övé az erő a hatalom

És a dicsőség is, mert nélküle
Nincs tér, és anyag vetülete.
Ő maga az űrnek lelke
Ki a Mindent teremtette.

A felfoghatatlan erő
Maga a lét-idő;
Rendszert alkot a végtelenben-
Ott lakozik az Istenben.

Ha az idő nem lenne,
A világ is eltűnne.

(3 soros-zárttükrös)
Ücsörgők már vaksötétben a teraszomon,
Az éjszakai felhőtlen eget bámulom…
Ücsörgők már vaksötétben a teraszomon.
*

(Leoninus csokor)
Sötét égbolton bogozom kifelé a csillagképeket, Igy keresem a lényeget.
A Hold olyan, mintha egy fotós tette volna föl és ma nagyon szépen tündököl.
Csak nézek a sötétben és elemzem, hogy a jövőben, várhatóan mi lesz velem…
A rongy életemben bízhatok... hogy változik? Vagy lesz mellé egy jobb, második?
Hmm… nem is hiszek, hogy más lesz, minthogy az sem, télen majd köd lesz?
Várom is, hogy sötét égbolton jelenjen meg fény, mint bizalom-szerű tünemény.
*

(Senrjon trió)
Azonban az a helyzet
Ez a vágy csak mesék részese.
Lassan fáradok…
*
Az én szerepem folyvást
Ugyanaz és éltem romhalmaz!
Lassan fáradok…
*
Álmaimban minden szép,
De ez az élethez nem elég…
Belefáradok…
*

(Leoninus csokor)
Az élet bizony nem csak egy tollvonás, de nem is egy szó aláhúzás.
Ráadásul nem én irányítom, mert nekem, a sorsom az örök gardedámom.
Egyet tehetek, holnap folytatom a poéta életet, abban látok életet…

Vecsés, 2015. július 26. –Kustra Ferenc József- Csak úgy meditáltam… magamról, magamban írtam: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában!

A szilaj lovakat
Vadul ostrozza a hajtó.
Hiába mereszted szemedet
A páros nem látható,
De figyelheted a szekeret
Ahogy kerekéről
A rozsdás idő lepereg,
És csak tekereg
Az évszakokkal
Évezredeken át.
Pihenőre
Nem áll meg sohase,
Nem hajt bele
Semmilyen gödörbe.
Egyenletesen halad
Körbe-körbe.

A tajtékzó lovak
Patái alatt
Olykor dübörög az ég.
Szikrát,
Csillagot szórnak szerteszét,
És a hajtó tekintete
Akkor is,
Csak a kör közepére
Öszpontosul meredten,
Mert mindig ott van
Az az Egy feledhetetlen
Aki sosem
Mozdul , és téved el.
......
És mutatja az irányt
Merre indulj el,
Ha a világban
Valamikor elveszel.

/Utóirat/
Csak figyeld a hátsó kereket
S a szekér fedelet.
Lelkedben emeld ötször magasba
És megláthatod hol világít
A Mindenség ablaka.

Igen fáj sikertelenségem,
De tudom, rossz korban születtem.
Bízok, majd lesz valahogy.

Születhettem volna ez előtt,
Pont száz évvel… sokkal ez előtt.
Bízok, majd lesz valahogy.

Úri világ volt... és kellemes,
Magamfajta benne sikeres.
Bízok, majd lesz valahogy.

Ott számított ész, úri modor,
Ki lehetett ugrani sorból.
Bízok, majd lesz valahogy.

Ma társadalom csak széthullik,
Emberi érték végleg kopik.
Bízok, majd lesz valahogy.

Eldurvult, gépies lett élet,
Megszűnt minden, mi meghitt szeglet.
Bízok, majd lesz valahogy.

Mi tartja össze embereket?
Nem értékeli értékeket!
Bízok, majd lesz valahogy.

Életem igen sikertelen,
PLB, de folyvást rágódók életen.
Bízok, majd lesz valahogy.

Budapest, 1997. november 29. – Kustra Ferenc József