A szerzőpáros tankában filozofált?

Hold, lassan szővi
Az álmok nagy hálóját.
Csillag van benne.
Rég kihunyt, de fénye él,
Dicső múltunkról zenél.
*
Völgybe beszorult
Meleget enyhít eső.
Gaz is felüdül.
Búzaszem között konkoly,
Meg-megbújik és rombol.
*
Alkony szétterül,
Bíborpalástja bársony.
Sötét színre vált.
Holló szárnya verdesi
Ablakod. Csendet lesi.
*
Csendes fuvallat
A meleg hozó szellő,
Napsugárpaplan.
Virgonckodó remények,
Az égről el nem érnek.
*
Őrjöngő vihar,
Cikázva sújtó villám?
Halk dörgés nincsen.
Néma sikoly éri szád,
Fátyol fedi nyíló mád.
*
Nemsokára már,
Zúg a kalász! Aratás.
Széncinke dal száll.
Dalol, mint égi küldönc,
Angyalon szakadó gönc.
*
Lankás szél játszik
Végtelen róna fölött.
Kóborló őzek.
Lelkek suhannak fel s le,
Elveszett a menny elve.
*
Réteken pajkos
Szellő fickándoz. Boldog.
Szabadságérzés.
Furcsán szóló szentbeszéd,
Ki volt az, ki erre kért?
*
Ároknak partján
Áll, árva szárként? kóró!
A magány szobra.
Társ nélkül fáj vágyni is,
A világ infantilis.

Vecsés, 2017. július 28. ? Mórahalom, 2017. augusztus 4. - Kustra Ferenc ? A haikut én írtam, alá a verset, szerző és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: ?Reménytelen?.

Hajnal, hűs illat
Terjesztő. Virágillat.
Méhrajok jönnek.
Hamvas éjnek évadján,
Rám talált a bús magány,
*
Égben vadgalamb,
Alatta pacsirta had.
Felhőtlen-kék? ég.
Otthonomig elkísért,
Már nyúlt volna kilincsért.
*
Virágillattól
Bódult a rét és mező.
Vaddisznó legel.
Fejbe vágtam ernyőmmel,
Ellöktem nyers erővel.
*
Pillangó repdes,
Szárnycsapása, csend hangja.
Napfény, vakító.
Sírt, összetöpörödött,
Míg bőrbe gömbölyödött.
*
Estébe hajló
Délután. Elmúlt homály.
Tyúkok elülnek.
Kotródott szomorúan,
Komótosan, komoran.
*
Pergő, halk neszek,
Őzike, álmában rúg.
Meleg éjszaka.
Keress máshol, van talány,
Magamra hagy a magány.

Vecsés- Győr, 2016. július 1. ? Kustra Ferenc József - íródott: tanka csokorban. A senrjú -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: ?Kéretlen társ?.

Kora előtt járt,
Zseniális alkotó.
Sípok mestere!
Kegyeiért versengtek,
Magasságos egyének.

Istenadta szép
Bach orgona-játéka.
Mennyei zene!
Gyógyít emberi lelket,
Elűz sötét felleget.

Isten házában,
Égieknek szánt szózat.
Dicső alázat !
Angyaloknak tetsző mű,
Sokaknak egyértelmű.

Mórahalom, 2024. május 10.

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

(Bokorrímes)
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

(Bokorrímes)
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

(Önrímes)
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József

Reggel a hold bánatosan eltűnik a napfelkeltében,
Reggeli fények meg nyaldossák arcomat, csak úgy mentében.
Tavasz halkan suhanó szellője elűzte a jeges telet.
Már sokféle madárcsicsergés szakítja meg ezt a halk csendet.
*
Holdat sajnálom,
Mert őt nagyon szeretem.
Várom estére.
*
Felpillantanék én az éjjel is azúrkék mennyboltra,
Le a lábom alatti, éppen sarjadó zöld pázsitra.
Ezt az éjsötét nekem nem engedi,
De már jő a hajnal, ő majd megteszi.

Egyszer dalolunk igazán, mint a tövismadár,
Eljő az életünk legvége…. Vita nincsen már!
Jól rám telepedik... irritáló ismeretlen,
és vadul támad, bizony, nem rímekbe szedetten.
*
Korhatag éjjel,
Este roskatag nappal.
Élet körforgás.
*
Hatékonytalan
Várni gyors napfelkeltét.
Menetrend szerint…
*
Ha már hajnalban úton vagy az életösvényednél,
Kísérőd, segítőd lesz a napfény-arany színű szél…

Megmásztam én bizony a saját, igen magas hegyem, meredek csúcsát.
Senki nem segített, csak mellettem élte mindenki a saját sorsát.
Hívtak engemet, hogy a hegycsúcsomról rohanjak le gyorsan,
Én balga… azt hittem, hogy jó lesz… az óta élek balsorsban
*
Életösvényen napfelkelte?
Ez mi a fene?
Csak nem emelkedett elme?
*
Az este szinte egy pillanat, a napfény éjjé feketül.
Aztán reggelig várjuk, hogy sötét hajnalpírrá csendesül.
Ha innen nézem… úgy nagyon értelmetlen minden…
Életből lehet kimenekülni? Kiút… nincsen.
*
Holdsugár adja
Életnek reménységet…
Napfelkelte jön!

Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban.