A hadvezér elaludt,
Csatatérre nem jutott

A Csend nem szereti,
hogy megint megtöri
Dobozából kihajoló
Falon Kukukk rugó
A mindig kiáltozó
Elnehezülne inkább,
Ha hagyná már
A tiszteletlen madár

Porosodó Makett Hajó
Árboc alól Szakács dalol
Kockás aljon Figurák
Megunták, hogy úgy hagyták
Sakk vagy matt? Morogják

Szekrény alatt Bohóc hever
A fal felé hangtalan nevet
Forgó kulccsal hátában,
Körvigyorral szájában

Hiú Csillár az ábrándos,
Ha ablakot nyitnátok
Csilingelne, hogy halljátok,
Miközben őt látjátok
Csodálva tapsoljátok

Öreg Tükörrel mind vigyáz,
Meg ne lássa benne magát
Gyertyával mint két boszorka,
A túlvilág és szellemek tudósa,
Láng és viasz nem örök, de a
Tükörrel szövetséget kötött
Együtt varázsolnak,
ha akarnak, bájolognak

Okuláré hírt vár,
Pislákol a kíváncsiság:
Hol késik a mai újság?
Hintaszéken pokróc fekszik,
Macska csendben rátelepszik
A Hadvezér úgyis alszik?

Kávéfőző reggelt sürget,
Kakukk kiált jó reggelt-et
Kancsóban a Mámor táncol,
Részegíti a valóságot
Gramofon nosztalgiázik,
Régi nótákon mélázik

Az Aroma óhaja:
Malac sültek illata
Szobákba úgy lopakodna,
Rések alól lágyan átbújna
Ezüst tálca szolgálója
A settenkedés kínálója
Mi lesz már, huncutság?

Mennyezet várja a felszálló Álmokat,
Színeseket, nagyokat, irreálisakat
A Padló földhöz ragadt,
Nem voltak jóban soha,
Ő ösztönvilági maradt
A hadvezér köztük alszik,
Mennyezet, Padló egynek látszik

Fehér Papír és a Tinta,
Igazságot elmondana,
Hírmondóknak tanúskodna,
Hogy régi jó Királyukat ne
Keressék itt már soha

Öreg Komondor alszik az udvaron
Eső kopog a bíbor avaron,
Örök Égi barátságot fogadott
Kettőjüket őrzik az angyalok

Langyos este borult csendben a tóparti tájra,
a Nap is elköltözött már egy nyugodt világra.
Álomvilág elragadta, meleg ágyba bújik,
sötétségtől takarót kér, azzal takarózik.

A fénye már nem törik meg a tónak hűs vizén,
ketten maradtunk a parton, a Hold fénye, meg én.
Ébrednek a csillagok is, fényük erősödik,
csillagszóró ruhájukat most magukra öltik.

Varázslatos látvány mindez, a szemem káprázik,
a sötétbe borult tájra Holdfényeső hullik.
Az arcomat halkan, csendben, feléje fordítom,
Holdfényeső mossa könnyem, magamat kisírom.

Tisztára mosott könnyeim lassan leperegnek,
lelkem fehérbe öltözik, tiszta ruhát veszek.
Holdfényeső alá bújok, Vele megtisztulok,
s angyalszárnnyal repülnek a megtisztult mosolyok.

A Hála a Szeretet egy olyan formája,
mely szíveket lángra gyújt, s nincsen Neki párja.
Meleg vizű forrás, ez a Szeretet kútja,
hálával telt szíveknek szomjúságát oltja.

Hála a lelkeket is magával ragadja,
nektár édes gyümölcsét önzetlenül adja.
Érzésétől kivirul, kinyílik a szíved,
mint egy ki rózsabimbó, szirmát bontva ébred.

Kinyílt szívedben az öröm fénye világít,
új szíveket talál, testet, lelket melegít.
A Hála erejétől a szív könnye kicsordul,
tárd ki szíved a világnak, s minden jobbra fordul.

Ó mennyi helyen jártam én
szép magyar hazám,
hol láttam minden földi jót,
hol nyomort és bukást.

Ó!Mennyi kincset rejt e föld
szép magyar hazám!
És mégis fázik,éhezik
rengeteg család.

Van ki éhbérért dolgozik
sínylődik bután
és mégis tűri szótlanul
a ráterhelt igát.

Más felhalmoz minden földi jót
kincset ,palotát
s földbe tiporja nemzetünk
ősi szent jogát.

Mit érsz az elhabzsolt javakkal
ha átok száll reá?
Eltiprod,porba sújtod
szép magyar hazánk.

s ha eljön az utolsó óra
hiába vagy király,
te sem viszel majd magaddal
csak egyetlen ruhát!

Előkerül néha pár gyerekkori képem,
összeszorul szívem,könnyes szemmel nézem!
Tudom,hogy hibáztam és okoztam sok gondot,
olyan ember nincs,ki semmit el nem rontott!

Végtelen űr tátong múltam s jövőm között,
úrrá lenni nem tudok,bús jelenem fölött!
Örök vihar tombol lelkem tüzes egén,
egy ismeretlen világ nyújtja kezét felém!

Arra vágyom mindíg,hogy újra boldog legyek,
ne állják el utamat sziklák,vízek,hegyek!
Repülni a magasban jobb életet várva,
távolodik múltam,de nem nézek már hátra!