Amikor azt hiszed rosszabb nem lehet,
amikor már a sors az arcodba sem nevet
amikor az asszonyod nem szeret,
akkor dobj a koldusnak kenyeret!

Amikor azt hiszed, hited elhagyott
amikor szíved már végleg megfagyott!
Amikor lelked már teljesen megszakad
akkor takarítsd le szemedről a sarat!

Amikor már magadon sem nevetsz,
amikor akár halott is lehetsz
amikor nem kívánsz nem szeretsz!
Akkor tényleg világgá mehetsz!

Amikor vége lesz ide lenn!
Amikor a kaszás kaszát fen,
amikor már nem számít semmi sem!
Akkor ments meg magamtól istenem!

Sok minden kavarog a fejemben,
Legtöbbször az életem.
Hogyan élek?
Vagy talán,hogyan kellene?
Legyek magabiztos és szabad?
Vagy zárkozzak be s hallgassak?

Annyi ember van a világon,
Bár többségük rossz.Sajnálom.
Bárcsak mindenki jó lenne,
Boldog és nem színlelne.
Mert életük csak megjátszás,
Hamis lelkizés és hazudozás.

Visszatérve az életemre,
Tettek mezeje leple.
Boldog vagyok és szomorú,
Bezárkozott és szabadvágyú.
Hogy miért? Nem tudom..
Zűrzavar szelében fuldoklom.

S nem látom a kiutat,
Innen nem szabadúlhat.
Senki.Senkisem.
Még én magamsem.
Belátom itt nem én irányítok,
Sakktáblán én csak egy bábú vagyok.

Indulnék... megállok...
indulnék... megállok...
torlódás
műszaki hiba
kamionmentés
lezárt az út
keskeny a sáv
útlezárás
...teli az árok
indulnék... megállok!

- mi jut az eszembe?
hogy lassan haladunk...
sietek... elkések...
elmélkedek...
ilyen az életem!
- mit tehetek?
dühössé tegyenek...?

az élet kulcsa az
életben található.
a kijutás kulcsa...
a kitörés... :
a kitartás a neve!
- hogyha megvolt
előbbre jutottam.
s az igyekezetemmel?
várni is tudni kellet vele!

- és hogyan jutottam ide
most ahol vagyok?
- magam sem értem -
mert elvarázsolt
a torlódott
és a banális
mérgelődésekkel teli
\\'történelmi\\' állapotom!
de mégis előbbre jutottam!
- vagy mégsem?!

Csak egyetlen szó elég lett volna,
csak egyszer mondtad volna hogy szeretsz,
s én megtettem volna mindent érted
hisz elraboltad a szívemet.

Csak egyetlen egyszer hallottad volna
szívemnek csendes sóhaját,
hiszen hozzád szólt oly halkan, szelíden
amilyen halkan suttognak a fák.

Csak egyetlen percet vártál még volna,
amíg letépem kínzó láncomat,
hogy ne legyen semmi, mi gátat szab nékem
s tomboló viharként átadom magam.

Csak egyetlen perc, mit nem tudtál kivárni!
s egyetlen perc alatt minden elveszett!
Csak egyetlen könnycsepp mit hullajtok érted,
azután végleg messzire megyek.

Ölelj át kérlek! Szeress engem!
Oly nagy szükségem van reád!
Ne kérdezz semmit csak szoríts magadhoz!
Ne kérdezd tőlem hogy mi bánt!

Nem kell hogy megérts most engem,
csak ölelj át! Vigyázz reám!
Úgy, ahogy először tetted
azon a forró éjszakán.