Hétköznapi pszichológia…

A féltékenyekkel az a baj, hogy a hipotézist, tézissé emelik!
Nagy a baj, ha a hipotézis, már eredendően pletyka...
Mert aztán, a féltékenyben az adrenalin megnő, és nem mérséklődik,
De
Nő, a ,,gyilkosan" fékezhetetlen, magabiztos haragja...

Ez átcsaphat,"Kretschmer-féle katatímiába". Végleg tönkre tevődik...

Esőcseppek hullnak… Edit vagy?
Mennék esőben is, de hol vagy?
Lenne kapcsolatunk,
Életbe indulunk…
Ó, ha mondhatnám, barátném vagy…
*

Kopog az eső, magam vagyok,
Edit kedves, én csak rád vágyok.
Jó lennél páromnak,
Lennék én… párodnak.
Gyere, ismerkedj, bárhol vagyok!
*

Vágyamban nem andalít eső,
Editke gyere, légy itt első.
Énekel nekem nő,
Ez bizony nagymenő.
Hol vagy Edit? Majdnem barátnő?

Vecsés, 2019. augusztus 9. – Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor

Egyensúly

Sose az alapján bíráld magad,
Hogy ki mit gondol, vagy mond Rólad.
Te egy fény vagy, de sok ember szemében
Akármit is teszel, csak egy árnyék maradsz.

Ajtók becsukódnak, újak kinyílnak,
Ami elmúlik mindig okkal van!
Aki megbántott, rá szánalommal nevess,
Hisz végén úgyis Lelkét szétmarja a gyűlölet,
Szeretetre nem lesz képes,
Rajta már nincs ki segítsen,
Már az is kín neki, ha látja nevetsz.

Rossz embereknél jusson eszedbe, milyen jó a Te Lelked, ezt ők nehezen viselik el,
Ezért kárt tesznek benned.
Ne hibáztasd magad, a sugárzó fényed
Megvakítja sötét beteg lelküket, ezért jön létre bennük gyűlölet.

Ki bánt, ő maga boldogtalan,
A jóindulat szikráját is elfújta,
Láncban tartja Lelkét a borús kétség,
Bízni nem tud, hinni fél, élete az irigység.

Ok nélkül ostoroz,
De egy idő után megveti őt a sors.
Így lesz az élete pokol,
S legkönnyebb neki ha másokat okol.

Jó-Rossz nincs egymás nélkül,
Ezért van, hogy életedbe 1-nél több csalódas ér.
Így van egyensúly amíg élünk.
A harag mérgét tovább ne igyad,
Helyette szippants be kedves szavakat.

Emlékezz, higyj remélj, s a gonosztól, ki az ördög szolgája, távol tartsd magad, tanuld meg olyan sose légy, ne hagyd magad, jó ellen a rossz nem győzhet soha!

Jutalmad lesz az út végén, ezt mindig reméld,
Ha itt e Földön nem is,
Hidd el, van 1 hely ahol valaki szemében Te vagy az örök ragyogó Kincs, ki mindenből a legjobbat érdemli.

Hideg van, röpködnek a mínuszok,
Már süt a nap, mindent szépnek látok.
Egy csapásra még nincs vége a télnek,
Napsugarak boldogságról regélnek.

Hosszú alagútnak értem végére,
Kimegyek a napsütésbe, a fényre.
Teleszívom magam friss levegővel,
És feltöltődők új életerővel.

Hiába van mínusz hat fok Celsius,
Nap melegen süt, rám mosolyog Zeusz.
Ez az, erre vártam, ez kell már nekem,
Beértem! Istenek kegyeltje lettem.

Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc

Hajnalban még derengett, de hozta dühöngő süket csendet…
Az öreg bálnavadász, "kis lukas" ladikkal halászni ment…
Lassan a hajnali napfény rávetődik a tóra,
Új napot nyit ez a kora hajnali, álmos óra…

Fiatalon tengeren élt, bálnára vadászott,
Még most az éjjel is csak a tengerről álmodott.
Hiába, megöregedett, csalódott, érzi hiányt,
Ő már vénember, nem ölelgethet fiatal leányt.

Az éjszakai szél reggelre csendesedett,
Pedig még nemrég nagy hullámokat kergetett.
Éjjel nem volt kapás, nem fogott halakat,
Pedig csalikat bedobott, még oly sokat.

Szemét csak mereszti vízfelszínre és a botjára,
Jók a csalijai, ámde még sincsen… nincs kapása.
Öreg, már egyedül él, kunyhójában senki már nem várja,
Egyedül lesz akkor, amikor eljön érte a halála.

Próbálkozik más csalival, az is eredménytelen,
A vízfelszín is, mint a szeme, bánattól fénytelen.
Ideges már és rángatja a botot, hátha rákap
A hal. Majd, ha vége lesz, őhozzá nem jön el a pap.

Később mikor a nap már oly magasan jár,
Látta vízben, egy méretes hal arra jár,
Nem volt éhes, meg még talán élni akart...
Az öreg meg nem vette észre zivatart.

A nagyon nagy szélrohammal nagy vihar érkezett,
Az öreg ladik nem bírta, jó nagyot vétkezett
És az alján a kis lyuk kitágult, nagyobb méretet vett fel.
Vihar elsüllyesztette az öreg ladikot, őrjöngéssel.

Vihar után a szomszédok mind a parton voltak,
Nézelődve várták öreget, drukkoltak… holtnak.
Ő már elment… többet nem jött haza…
Árva maradt... szegényes kunyhója.

Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc