Idő 
Értékelés 
Értékelés Nemes viharok söprik az ősi birtokot,
jön felénk a rézkrajcáros nyár.
Az éhínségtől fetreng a népem!
Száz halállal borul ránk az éj.
Szótlan makacssággal elered az eső,
sötét fellegektől szenvedünk az idők magányában,
ekhós szekereink tépve és elázva!
Baktatnak búsan lovaink a mulandóság felé.
Harcokat vívunk viharral, széllel,
majd ránk ront a fekete sereg!
Halálmadár rebben az égre,
sörétes lelkünk fájón lebeg az éjben.
Végtelen idő... rohanó élet,
miért nem tudunk élni egymás mellett szépen.
S miért nem fogjuk meg egymás kezét!
Az életünk kegyetlenül nehéz.
Kibérelt viharok pusztítanak a tájban,
vándorbotján megfáradtan jön az ősz.
Nyomorúságos idő ül a tájra,
jobban kéne vigyáznunk egymásra.
jön felénk a rézkrajcáros nyár.
Az éhínségtől fetreng a népem!
Száz halállal borul ránk az éj.
Szótlan makacssággal elered az eső,
sötét fellegektől szenvedünk az idők magányában,
ekhós szekereink tépve és elázva!
Baktatnak búsan lovaink a mulandóság felé.
Harcokat vívunk viharral, széllel,
majd ránk ront a fekete sereg!
Halálmadár rebben az égre,
sörétes lelkünk fájón lebeg az éjben.
Végtelen idő... rohanó élet,
miért nem tudunk élni egymás mellett szépen.
S miért nem fogjuk meg egymás kezét!
Az életünk kegyetlenül nehéz.
Kibérelt viharok pusztítanak a tájban,
vándorbotján megfáradtan jön az ősz.
Nyomorúságos idő ül a tájra,
jobban kéne vigyáznunk egymásra.
Tűzcsóvák szállnak a magas égen,
s én egyedül sétálok a sötét éjben.
A tavasz jöttét várom,
s közben szememre rászáll az álom.
Álmomban démonokkal küzdök, hadba kelek.
Tettek helyett sértő szavakkal bántanak,
durván lelkemet tiporják.
Szívemből a jóságot kifosztják.
Csillogó szemeimben szeretet tüzei ragyognak,
szívemben a béke vágyai kigyúlnak.
Érzem, hogy fel kéne ébrednem,
de a gonosznak szava erősen él bennem.
Próbálom szemeimet kinyitni,
s a démoni erőket kiűzni.
Felébredek, mert szememre süt már a nap fénye,
de a rossz álom szívemben nyomot hagy örökre.
s én egyedül sétálok a sötét éjben.
A tavasz jöttét várom,
s közben szememre rászáll az álom.
Álmomban démonokkal küzdök, hadba kelek.
Tettek helyett sértő szavakkal bántanak,
durván lelkemet tiporják.
Szívemből a jóságot kifosztják.
Csillogó szemeimben szeretet tüzei ragyognak,
szívemben a béke vágyai kigyúlnak.
Érzem, hogy fel kéne ébrednem,
de a gonosznak szava erősen él bennem.
Próbálom szemeimet kinyitni,
s a démoni erőket kiűzni.
Felébredek, mert szememre süt már a nap fénye,
de a rossz álom szívemben nyomot hagy örökre.
A létfantázia kérdéseiről versben és HIAQ –ban írt a szerzőpáros
Jó lenne kislánynak lenni,
És mindent elfelejteni,
Gond nélkül élni, nevetni,
Boldogan felhőt kergetni.
Indul reggel, múló
Szeszéllyel, kedvünk még alszik.
Napfény-sugár ébreszt.
*
Tavaszi szellővel futni,
Minden kis virágot tudni,
Ahol szép, oda eljutni,
A sok rosszat átaludni.
Fonok vágyaimból,
Napfény tűzén át, koszorút.
Derűsít, árnyjáték.
*
Porba szíveket rajzolni,
Nyári záporban táncolni,
Égre szivárványt mázolni,
Szeretetet varázsolni.
Hitünk, örökké áll,
Ő vakolat, élet-vártán.
Szárnyát bontja jövő!
*
Mindenben szépet keresni,
Boldogság titkát ellesni,
A szívet hagyni, repesni,
Rögös úton nem elesni.
Sorsunk, lohol velünk,
Fogja kezünk és vezetget.
Sőt, terel, mint gulyás...
*
Álomszép jövőt tervezni,
Az élet csábját élvezni,
A kedvesnek csak kedvezni,
A jót nem hagyni, elveszni.
Hálát pillanatnak!
Azért, mert segített, óvott.
Pillanat… légy magad.
*
Csak még egyszer ezt átélni,
Öregséggel megbékélni,
Ha a végén le kell lépni,
A haláltól sem kell félni.
Ravatali csendben,
Koszorúk is elhervadnak.
Majd, minden elmúlik.
Szabadka, 2017. július 19. - Vecsés, 2017. augusztus 13. - –Jurisin (Szőke) Margit - a vers, az én írásom! A HIAQ -kat a versszakok alá, szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc írta.
Jó lenne kislánynak lenni,
És mindent elfelejteni,
Gond nélkül élni, nevetni,
Boldogan felhőt kergetni.
Indul reggel, múló
Szeszéllyel, kedvünk még alszik.
Napfény-sugár ébreszt.
*
Tavaszi szellővel futni,
Minden kis virágot tudni,
Ahol szép, oda eljutni,
A sok rosszat átaludni.
Fonok vágyaimból,
Napfény tűzén át, koszorút.
Derűsít, árnyjáték.
*
Porba szíveket rajzolni,
Nyári záporban táncolni,
Égre szivárványt mázolni,
Szeretetet varázsolni.
Hitünk, örökké áll,
Ő vakolat, élet-vártán.
Szárnyát bontja jövő!
*
Mindenben szépet keresni,
Boldogság titkát ellesni,
A szívet hagyni, repesni,
Rögös úton nem elesni.
Sorsunk, lohol velünk,
Fogja kezünk és vezetget.
Sőt, terel, mint gulyás...
*
Álomszép jövőt tervezni,
Az élet csábját élvezni,
A kedvesnek csak kedvezni,
A jót nem hagyni, elveszni.
Hálát pillanatnak!
Azért, mert segített, óvott.
Pillanat… légy magad.
*
Csak még egyszer ezt átélni,
Öregséggel megbékélni,
Ha a végén le kell lépni,
A haláltól sem kell félni.
Ravatali csendben,
Koszorúk is elhervadnak.
Majd, minden elmúlik.
Szabadka, 2017. július 19. - Vecsés, 2017. augusztus 13. - –Jurisin (Szőke) Margit - a vers, az én írásom! A HIAQ -kat a versszakok alá, szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc írta.
Az elmúlást versben és 10 szavasokban írta a szerzőpáros
A múlt, mint nagy sziklafal, a tényeket őrzi rég,
Meg a régmúlt történéseit nagyon védi még…
A múlt orma csak, fel, olyan nagyon magasba tőr,
Kutakodás közben a saját magányom gyötör….
Már nem táplál életet,
Nincs ereje. Odalett minden, jéggé dermedt.
*
Ismerem az ördögöt, biztosan elviszi a múltamat,
Megkaptam én már erről, jó régen a valós jóslatokat.
Múltam pillérét hordom, mint vitéz, a már rozsdás kardokat!
Az ősz színei odavesztek,
A hajnali derek mindent fehérre színeztek.
*
A halotti torom képei már itt lebegnek előttem…
Mögöttem, még integet a letöltött, semmise életem.
Körbenézek, észlelem, hogy nincs is már mám… semmi ilyenem.
Semmi sem mozdul, téli álomba vonul
Vagy válik fagyhalál áldozatául.
Vecsés, – Szabadka, 2017. augusztus 4. –Kustra Ferenc – A három versszakot én írtam, alájuk a 10 szavasokat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.
A 10 szavasok címe:”Hajnali derek…”.
A múlt, mint nagy sziklafal, a tényeket őrzi rég,
Meg a régmúlt történéseit nagyon védi még…
A múlt orma csak, fel, olyan nagyon magasba tőr,
Kutakodás közben a saját magányom gyötör….
Már nem táplál életet,
Nincs ereje. Odalett minden, jéggé dermedt.
*
Ismerem az ördögöt, biztosan elviszi a múltamat,
Megkaptam én már erről, jó régen a valós jóslatokat.
Múltam pillérét hordom, mint vitéz, a már rozsdás kardokat!
Az ősz színei odavesztek,
A hajnali derek mindent fehérre színeztek.
*
A halotti torom képei már itt lebegnek előttem…
Mögöttem, még integet a letöltött, semmise életem.
Körbenézek, észlelem, hogy nincs is már mám… semmi ilyenem.
Semmi sem mozdul, téli álomba vonul
Vagy válik fagyhalál áldozatául.
Vecsés, – Szabadka, 2017. augusztus 4. –Kustra Ferenc – A három versszakot én írtam, alájuk a 10 szavasokat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.
A 10 szavasok címe:”Hajnali derek…”.
Apevában és versben írt a szerzőpáros…
Nyár,
Forró
Éjszaka.
Kandikáló
Hold, csillagos ég.
A nap, a tüzét kihányja, mint fölrobbant ördög-katlan,
Mióta reggel fölkelt, csak melegít, de folytonosan.
**
Oly
Nyugodt
A tenger.
Hullámot csak
Kezünk korbácsol…
Napok óta csinálja, már szik sem bírja, annyira pusztít.
Úgy tűnik, ahhoz, hogy visszafogja magát, kicsit sem konyít.
**
Te
És én,
Egymáshoz
Közeledünk.
Kar, karba olvad.
Föld bágyadtan de, nagyon reméli már, a jó, frissítő esőt,
De a tücsök csak hegedül, őt ne kezeljék úgy, mint, henyélőt.
**
Mily
Csodás
Éjszaka!
Ölelkezni
Tengervizében.
Ebbe a sivatagi hőségben, fákról száradtan hull a levél,
És a forró földön, a sok levél egymásnak, nagy esőről mesél.
**
Fogd
Kezem,
Majd engedd,
Had lebegjek
Tengervíz szintjén.
A délidőben levegő, forró, sőt, fölöttébb tüzes,
A vízelvezető árok, poros, csont szárazon üres.
**
Csak
Vigyázz!
Hullámok
Közt ne vesszek,
Ha értem jönnek...
Sehol egy felhő, nem jár erre árnyék, ez egy ritka nyár!
A nap kazánját meg csak rakják! Ő egymaga: hőséggyár.
Szabadka, 2017. május 31. –Jurisin (Szőke) Margit- Vecsés, 2017. június 10. - Kustra Ferenc – Az apevákat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Sivatagi hőség!”
Nyár,
Forró
Éjszaka.
Kandikáló
Hold, csillagos ég.
A nap, a tüzét kihányja, mint fölrobbant ördög-katlan,
Mióta reggel fölkelt, csak melegít, de folytonosan.
**
Oly
Nyugodt
A tenger.
Hullámot csak
Kezünk korbácsol…
Napok óta csinálja, már szik sem bírja, annyira pusztít.
Úgy tűnik, ahhoz, hogy visszafogja magát, kicsit sem konyít.
**
Te
És én,
Egymáshoz
Közeledünk.
Kar, karba olvad.
Föld bágyadtan de, nagyon reméli már, a jó, frissítő esőt,
De a tücsök csak hegedül, őt ne kezeljék úgy, mint, henyélőt.
**
Mily
Csodás
Éjszaka!
Ölelkezni
Tengervizében.
Ebbe a sivatagi hőségben, fákról száradtan hull a levél,
És a forró földön, a sok levél egymásnak, nagy esőről mesél.
**
Fogd
Kezem,
Majd engedd,
Had lebegjek
Tengervíz szintjén.
A délidőben levegő, forró, sőt, fölöttébb tüzes,
A vízelvezető árok, poros, csont szárazon üres.
**
Csak
Vigyázz!
Hullámok
Közt ne vesszek,
Ha értem jönnek...
Sehol egy felhő, nem jár erre árnyék, ez egy ritka nyár!
A nap kazánját meg csak rakják! Ő egymaga: hőséggyár.
Szabadka, 2017. május 31. –Jurisin (Szőke) Margit- Vecsés, 2017. június 10. - Kustra Ferenc – Az apevákat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Sivatagi hőség!”
