Kopottas okker
November divat színe...
Gyorsan változó.

Szürke ködköpeny
Libeg a folyó felett...
Kettős állapot.

Padnak magánya
Ködbe rejti bánatát...
Álma párolog.

Árny és fény játék
Tócsának vizében ring;
Nyirkos szél pancsol.

Ősznek derekán
Szomorodott hangulat...
Elrozsdásodott.

Nyelvünk
Nyelvünk – ez ősnyelv! –
éltető reménység,
várfalunk, pajzsunk,
tápláló vérünk,
édes örökségünk,
megtartó gyökerünk…
Oly ősi az, hogy érte
vissza kell botorkálni
az örök Isten zsámolyáig!
Mert az ős-sziklák is
ezt visszhangozzák
a Kárpát-haza földjén
mindig, és mindenütt,
s szerte a félvilágban.
Apáink elporladt sírja fölött
e nyelven szállt magasba
a temetési zsoltár.
Anyáink imáját magyarul
hordja süvítve a fejfákba
kapaszkodó szél.
És Neked is lelkedbe van vésve
- ha magyar vagy! –
örök időkre, mint jelek a kőbe.
Mert nyelvünk a végtelen kozmikus ERŐ!
Szavaink elől még a Sátán is menekül!
Ha magyarul formálja ajkad
lelked őserejével
a drága szavakat,
s vésed utódaid szívébe,
nemzet-megtartó
Nyelvünk TE magad is vagy!

(3 soros-zárttükrös)
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat,
Én máris ugrok és megyek, közben előveszem az árny-emlék arcodat?
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat.

Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt,
Fényedben sütkéreztem és rád gondolva vágytalak mindenekelőtt?
Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt.

(Septolet csokor)
Arcoddal feküdtem,
Keltem,
Ettől ébredtem?

Az egyetlen ölelésünk
Akkor még békességünk?
Elromlott életünk,
Szerelmünk?

(anaforás, 10 szavas duó, mondat önrímes)
Látom, Te már nem kerülsz közelebb hozzám,
Elfelejtettél, Te hozzám?

Látom, Te már soha nem fogsz tartozni hozzám,
Elfelejtettél hozzám?

(Bokorrímes)
Sors ellen úgy sem lehet erőlködni?
Neked mondjam, hogy sors könyve csak közli?
Érzelem nem számít, mit lehet tenni?

(dupla anaforás Senrjon csokor)
Sorsban, egyéni érdek
Bizony, nem is befolyásoló!
Éli, mi rárótt!
*
Sorsban szerelem,
Írva, vagy íratlanul nincs is.
Éli, ha van ily'.
*
Sorsban kapcsolat
Nem játszik, sors vak-érdektelen.
Éli kiróttat.
*

(bokorrímes)
De tudd Babám, hogy én - hiányban - azért sem feledlek,
Még az emlékemben is szívvel-lélekkel szeretlek.
Hiányod folyvást fönnáll, így aztán el nem feledlek,
Hiányomban állandóan eszembe vagy, kereslek...

Vecsés, 2021. október 1. ? Kustra Ferenc József ? íródott: romantikus, alloiostrofikus versformában.

Lehetetlen. Suttogtam magamban,
hogy veled lehessek, hisz tudom:
a távolság, amely megbújik köztünk,
éket ver közénk, jól tudom.

Mint egy ajtó, mely bezárul olykor,
s olyan vészesen nyikorog,
mintha kérlelne: nyiss már ki végre!
S lépj át a küszöbön. Itt vagyok.

Én is úgy érzem magamat olykor,
amikor hozzád indulok,
szívem a torkomban dobog mindig,
míg a kilincset megfogom.

Ezernyi féltés, kétely van bennem,
pedig szeretlek és tudom,
te is éppen úgy szeretsz engem,
érzem a simításodon.

Mégis: annyira félszeg vagy néha.
Faggatnálak, de nem tudom,
hogy romboljam le azt a gátat,
mely elválaszt tőled, hisz tudom.

Benned is épp úgy ott van a tüske,
mely belülről szúr, és fáj nagyon,
amit másoktól kaptál egykor,
s nem tudsz már bízni, jól tudom.

Pedig amikor lázasan csókolsz,
érzem, mennyire akarod,
hogy melletted legyek minden éjjel,
s megadnál mindent, jól tudom.

Akárcsak én. Hisz úgy szeretlek!
s ha átölelsz, minden bánatom
messzire tűnik az esti széllel,
s rám száll a végtelen nyugalom.

A poéta vére sötét, mint a tinta
És az örökölt kalamárisban tartja…
Ezt nem a szív, lélek pumpálja papírra.

Életbohóc vagyok én, de nem boldog,
Lelkem sem és szemem sem igen ragyog.
Bohócsipkám lecsúszott a szememre,
Így aztán vaksizhatok méltón… kedvemre.

Kalamárisban a tenta a lúdtollam vére,
Azzal fest a papírra, mi a múltnak emléke…
Az éjszakák nehezek, az íráshoz gyertya kell,
De meggyújtom én, hadd írjon a toll szeretettel…

Mindenki vágyva bár... kutakodik,
Mindenki kutakodva álmodik,
Mindenki elképzeli magának a napi jót…
Mindenki értékeli a mindennapi valót?

Nekem a gyertyafény, imbolyogva jelzi az utamat,
Jövőt nem ismerem, kiírom magamból a múltamat!
Viszont a jövőben folytatni kell a saját harcomat!

Az utamon, nem kevés vérszilánkok, de tintapacák vannak,
Az utamon szél is fúj, nem kedvez a fejemen a kalapnak…
Ha megszüntetem szobámban a huzatot, az jó lesz alapnak.

A kész versem nem síremlékem, de fejfámra bárcsak fölteszik…
Örülök, hogy ha szép szavaitok, mint koszorúk, körbeveszik…

Vecsés, 2016. június 16. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.