(HIQ szellem, csokorban)
Magyarnak
Lenni… születtem!
Honfiság.

Anyanyelv
Mit kaptam… legszebb.
Hazafi!

Magyar nyelv
Zengeti lelkem…
Hazámért.

Magyarság
Áldott állapot.
Haza fő!

Anyanyelv
Ismertető jel.
Jó helyzet!

Büszkeség
A magyar létem.
Honfiú.
*
(tíz szavas)
Ha beszélek, zengő a magyar hangzás…
Ez mienk, nincs más…

Magyar nyelven mesélek el viccet,
És még ehhez, csak írástöredéket!

Kisfiúként, mindenhol nagyon magyarul tanítottak,
Jól tették, épülésemre, sikeresek voltak.

Szívemben lelkesen gyakorolom a magyart,
Lelkemben lelkesen gyakorolom a magyart!

A világban sok élő író volt,
Véleményük, fölöttébb ismeretes volt.

Örömöm, hogy a Kárpát-medencében élhetek,
És hogy nektek nagyban művészkedhetek…
*
(Bokorrímes)
Tudatos, kell, igen nagy ügyességi
Anyanyelvemen szép verset írni.

Én azonban igyekszek, ehhez felnőni,
Magyarságom igy is igyekszik feltörni.

Értem én, hogy ez magyarság kifejeződése,
Igyekszem is sikerüljön a felfejlődése…
Vecsés, 2022. október 17. – Kustra Ferenc József- írtam: a ’HAZA’ jegyében.

(Bokorrímes)
Magaddal hoztad a hideg iránti érdektelenséget,
Tömegkívánsággal kapcsolatosan... nemtörődömséget,
Meg a vizet nagyon keményre fagyasztó lelketlenséget?

(3 soros-zárttükrös)
Ó, te tél, előre törsz a téli hideg hídján,
Kíméleted nincs? Ennek Te rendesen vagy híján…
Ó, te tél, előre törsz a téli hideg hídján.
*
(Senrjon csokor)
Repülő lett az idő,
Nem számít kit akarunk, ő jő!
Ilyen ez a tél…

Már évek óta telet
Még csak nem is láttunk, most vajh’ lesz?
Ilyen ez a tél…

Azt a kacifántosát,
Mikor meg a naptárba megjött…
Ilyen ez a tél?
*
(senrjú csokor)
Csípős szellő itt
Játszik velünk, hideg hol?
Ilyen ez a tél…

Nem voltam senki,
Nem is lettem én senki…
Ködben, köd nélkül!

Mi sem szikrázik,
Ha nem párja a hideg…
Ha nincs, minek köd?
*
(haiku csokor)
November útja
Már beleér a jégbe.
Hószállingózás.

Rögök sötétbe
Burkolództak, megfagytak.
Erdő hóban áll.

Erdő, vastag hó
Alatt, mint ami kihalt.
Téli álomban…

Vecsés, 2020. március 5. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában!

Bodzák tenyerén
E tájba kapaszkodom akácgyökérrel:
mézajkú virágai illatává bódulok
termő humuszába hullatom magam
lombot bontok csemetéiben
és a suhanó évtizedek alatt
diófává terebélyesedem…
Itt lobogtatom pislogó lánghitem
jövőt látó gyermekszemekben
Akácgyökérrel kapaszkodom e tájba
míg döfnek gledíciatüske – szavakkal
küzdök fenyőtörzs – akarattal
mert szívemre boltozódott már
a Nyírség éneklő ege
Ha lélekeső zápora áztatja arcom
megtartó kézfogások simítják tenyerem
s felemelik fejem a jegenyék
Bár kifordulnak rezgőnyár – levelek
ezüst fonákot mutogatva
e változást lebbentő szélben
és sündörögnek napraforgó - fejjel…
ide kapaszkodom akácgyökérrel
Vágtató emlékek istrángjait tartva
nyerít vissza lovam a Szamos partra
mint hazatért fecske
felcsippentem a szamosszegi sarat
s fészkemhez ragasztom
a bánatporos ereszemen
hogy el ne szakadjak soha tőle
hozzátapaszt fűszál-szeretetem
Fejfa – láncok kötözik hűségem
Szalka porához is
s egy kézen-fogott nemzedék
marasztaló tekintete
Mosolyok kötözik meg
az új ajtókért kinyúló kezem
s a botladozó lábam elé
térdelő kérdésekre
nincs feleletem
Maradok hát, begyökereztem
Itt csorduljon le ajkamról
az utolsó ének-zeném
itt ringatózzak örök álomba
az integető bodzák
kitárt tenyerén

Kopottas okker
November divat színe...
Gyorsan változó.

Szürke ködköpeny
Libeg a folyó felett...
Kettős állapot.

Padnak magánya
Ködbe rejti bánatát...
Álma párolog.

Árny és fény játék
Tócsának vizében ring;
Nyirkos szél pancsol.

Ősznek derekán
Szomorodott hangulat...
Elrozsdásodott.

Nyelvünk
Nyelvünk – ez ősnyelv! –
éltető reménység,
várfalunk, pajzsunk,
tápláló vérünk,
édes örökségünk,
megtartó gyökerünk…
Oly ősi az, hogy érte
vissza kell botorkálni
az örök Isten zsámolyáig!
Mert az ős-sziklák is
ezt visszhangozzák
a Kárpát-haza földjén
mindig, és mindenütt,
s szerte a félvilágban.
Apáink elporladt sírja fölött
e nyelven szállt magasba
a temetési zsoltár.
Anyáink imáját magyarul
hordja süvítve a fejfákba
kapaszkodó szél.
És Neked is lelkedbe van vésve
- ha magyar vagy! –
örök időkre, mint jelek a kőbe.
Mert nyelvünk a végtelen kozmikus ERŐ!
Szavaink elől még a Sátán is menekül!
Ha magyarul formálja ajkad
lelked őserejével
a drága szavakat,
s vésed utódaid szívébe,
nemzet-megtartó
Nyelvünk TE magad is vagy!