Magadban vívódsz,látom rajtad!
Mi kell hát? Bánat,vagy öröm?
Nem szólsz,mcsak nézel rám némán,
s én könnyeimmel küszködöm.

Magadban vívódsz! Mért nem érzed?
Én több vagyok mint gondolod!
Mit ér a forró ölelésed,
ha pillantásodtól megfagyok ?

Magadban vívódsz !Döntsd el végre
akarsz e engem teljesen?
ha akarsz ,neked kell jönnöd,
tedd félre büszkeségedet!

Vagy engedj szabadon! Kérlek!
Messze ,hol vár a végtelen!
Inkább eltűnök mint a szélvész,
de játékod akkor sem leszek!

Egyszer szeretsz,aztán eltaszítasz,
hogy tudjak hinni így neked ?
Ma mindent akarsz ,égő szenvedéllyel,
s holnap tán észre sem veszel .

Ha nem szólok az is fáj néked ,
ha aggódom ,az is baj neked !
Ha akarsz szeress ,vagy gyűlölj,
de ne űzz ily játékot velem!

Vagy engedj elmenni végleg ,
vagy engedj magadhoz közel,
Most !Amíg szeretlek én is!
Mert holnap már késő lesz neked !

Két tűzben edzett szív,
Egy füstbe burkolt szerelem.
Titkos lelkem e románc,
Mégis kell, kell nekem!

Vágyom rá, csak fájjon,
Fájjon, úgy szeresselek!
Nem tudhatod meg soha:
Én mindig Téged kerestelek.

Édes párom ne félj!
Nekem a fájdalom is gyönyör.
Csak maradj velem mindig,
Maradj meg hű és örök.

Váltsd meg magad énvelem,
Tisztán, szívvel-lélekkel
Lánc nélküli hűséggel,
Őszintén, szerelmesen.

És legyen ez az őrület
Háború vagy szerelem
Titkos lelkem e románc,
Mégis kell, kell nekem!

Megcsaltalak téged, kedves Magyarország!
Már távol élek tőled, mardos a honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt nekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Még büszkén gondolok hőseinkre, tettükre,
Miként reményvesztett harcban is áldozták vérüket...
Hallhatatlanságuk immár örök és igaz,
Sarjuknak a büszke múlt ad egyetlen vigaszt.

Elhagytalak téged, drága Magyarország!
Jobb élet reményében kerestem új hazát.
Szerencsét próbálni akartam, és mentem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Szívembe zártam az Alföldet, a hegyeket,
Patakok vizét és egy őszi levelet...
Az ősz után várva várt a gyönyörű tél,
Álmaimban, messze tőled még ugyanúgy él.

Eldobtalak téged, szeretett Ország!
Még kínoz engem érte a kegyetlen honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt énnekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Fényév távolság ami köztünk tátong,
sohasem tudlak megérinteni,
fényév távolságból nem tudlak elérni,
de mégis próbállak megérteni.

Fényév távolság, mely távol tart tőled
eltakarva tőlem a nap sugarát,
hiába szeretlek, oly messze vagy tőlem
bármit mondanék is, úgysem hallanád.

Fényév távolság ,de mégis tőled vártam
a tavaszi égbolt szelíd sóhaját,
s most is, ,mint mindig ,magam előtt látom
arcodnak édes ,szelíd mosolyát.