Hull a hó
Hidegben odakint fázik a hóember.
Látszik a könnyes piros orcája
Hogy szenved magában,
A mennyekben nevetnek a kis angyalok.
Havazik mintha pihék szállnának,
Elötünnek a havas emlékek.
Tedd ki a cipöd az ablak mögé.
A hóban közeledik a kedves télapó.
S biztosan rátalál majd.

Megint eltelt egy év és ünnepelünk,
Várakoztunk hosszan és öregedtünk,
Megint eltelt egy év és ünnepelünk.

Advent van először, gyertyák a szimbólumok,
Meggyújtjuk őket vasárnap... meg imádkozok,
Advent van először, gyertyák a szimbólumok.

Ma, várom magam,
Hogy este hazaérjek.
Advent elsőre...
Gyújtjuk az első gyertyát,
Kitárjuk szív-kapuját.

Első gyertyaláng kigyúl,
Szívünkben szeretet gyúl.
*

Az idő halad,
És ma, haza kell érnem!
Advent, második...
Most már két gyertyát gyújtunk,
Asztalnál imát mondunk.

Gyertyák fénye világít,
Lelkünk nyugalmat áhít.
*

Tél közeledik,
Este lesz, forralt bor is!
Advent harmadik...
Három gyertya lángja ég,
Szeretettel telik lég.

Meghittség a lelkünkben,
Hit, remény a szívünkben.
*

Megint elvoltam,
Hó esik. Úton voltam.
Advent negyedik.
Ég mind a négy gyertyaszál,
A Földre majd angyal száll.

Fényt áraszt négy gyertyaláng,
Megváltót küldi Atyánk.
*

Az
első
gyertyát ma
gyújtjuk, békét
sugall lelkünkbe
a
fénye,
második
ékes lángja
hitet szívünkbe
hint,
míg a
harmadik
ragyogása
reménnyel halmoz
el,
advent
utolsó
fénye, jelzi
a szent karácsonyt.

Vecsés, 2018. január 9. ? Szabadka, 2018. január 22. ? A 3 soros-zárttükrös versszakokat és a haiku csokrot én írtam. A tanka csokor verseit, és alulra a lánc-apeva csokrot, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:?A mi adventunk?

Minden változik... adventi hetek...
attól igazik, hogy voltam gyerek,
s a jelent lélekből díszítgetem.
Átélt és örökölt töredékek.
Emlék-tarka csokrom
ilyenkor kibontom
lassan és türelmesen.

Nem tudom, mi volt az ajándék,
már csak az örömre emlékszem...
csillogó szemekre,
s itt szívem táján a melegre,
ami túláradó, de békés.

Míg idézem, átsimogatom...
meg is érintem a jelenben,
hiszen van egymásra figyelés,
itt visszhangra lel szívverésem.ű

Szeretetem koszorú,
örökzöld ölelés,
mely boldog és szomorú,
mint maga a létezés...
eredőn emberi...

(Septolet)
Csönd pelerinemben ücsörgélve
Bámulok? nézgélve.

Fejem üres,
Vadkutyám rühes.
Létem színpadán,
Lét-létrám fokán,
Örökbe-maradván?
*

(Senrjú)
Tán? gondolkodnék,
De fejem üres, kutyám?
Színpadon vagyok.
*

(3 soros-zárttükrös)
Lét létrám alsó fokán, vagy? elkárhozva,
Innen már rég? menekülnék rohamozva?
Lét létrám alsó fokán, vagy? elkárhozva.
*
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
Ugyan kire gondolhatnék, amikor nincsen is kire?
Mi a fenére gondolhatnék, amikor nincsen mire!
*

(Halmazrímes)
Üres az életem, mint egy nagy lyukas kas,
Nekem reggel nem kukorékol a kakas.
Életemet megmászni? Hogy, amikor magas?
Életfámon följebb mászni? Hogy, ha az odvas?

(3 soros-zárttükrös)
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra,
Ezt hányingerben letölteti élet hullámzása?
Biztos, hogy nekem már csak nem sok, de kicsi van hátra.

Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
Most biztos fölvenném, de nincs meg, sosem-volt ködmönöm?
Minek is örüljek, amikor nekem nyűg az öröm,
*

(Sedoka)
Életbánatom
Mint zászló lebeg fentebb.
Kit érdekel? elegem?

Életbánatom
Folyvást csak körbeölel.
Ez mért nincs észlelettel?

Vecsés, 2020. február 2. ? Kustra Ferenc

Csendes őszi erdőt járjuk, én és a párom,
kéz a kézben, avar közt boldogan sétálok,
szeretetét érzem, kezének szorításán,
szempilláim lehunyom, szívemben boldogság.

Bárányfelhő vándorol, kopasz ágak körül,
nagy utat megtéve, a magasban elterül,
felvillan fényesség a bárányfelhős égen,
nap, bágyadt sugarait, szórja szerte széjjel.

Láng színű, száraz levelek, hullnak elibénk,
keringőzve hozzák nekünk, ősz üzenetét,
rozsdás, sav nem járta szív alakú levelét,
mint áradat, a fa alatt lágyan terül szét.

Csodás fényesség ragyog páromnak szemében,
mint a villám, láng lobban szerető szívemben,
felnézünk a sötét égre, sok csillag ragyog,
mintha búcsúznának, a zsongásukat hallom.

Kéz a kézben indulunk avar lepte úton,
elkísér a halk nesz, lábunk alatt morgón,
mintha macskaalom terítené csodás utunk,
ezen jót derülve, otthonunkba jutunk.