Nekem olyan kedvesem szeme,
mint szomjazónak patak vize.
A menyországban érzem magam,
ha reám veti a napsugaram.

Nekem olyan édes mosolya,
mint fáradt vándornak nyoszolya.
Elvarázsol, mikor csak látom
nem lehetne ennél szebb álmom.

Nekem olyan az ölelése,
mint elveszett lélek reménye.
A boldogság hát itt van velem,
az ő szerelme ilyen nekem.

Te lettél édes, lelkemnek ébredése,
szívben parázsló tűznek éledése.
Lánggá szítottad hamuvá vált parázst,
örömtánccá változtattad a magányt.

Hiszem, lelkünk örökké összeforrott,
együtt viselünk örömöt és gondot.
Meglepetés volt nekem e varázslat,
szerelmed idézett hátamra szárnyat.

Kisalföld gyönyörű tája
mosolyog Öreg-Dunára.
Tavaszi virágillatok.
Örülök, hogy magyar vagyok!

Balaton nyári díszben
hajók ringanak a vízen.
Minket várnak itt a habok.
Örülök, hogy magyar vagyok!

Bakony ősi erdeiben
a lelkem kissé megpihen.
Ősz színeiről dalolok.
Örülök, hogy magyar vagyok!

Szőke Tisza befagyott már,
hólepelben alföldi táj.
Ragyognak rám a csillagok.
Büszkén mondom, magyar vagyok!

Nem is oly rég néked szedtem
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.

Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.

Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.

Árpád és Kurszán vezetésével,
Eddig nomád és vad törzsekkel,
Hazátlan és vágtázó Magyarok,
Immár a hont foglalt Magyarok!

Voltak már téli- nyári szállásaik,
Lovaiknak, állatoknak istállóik.
Itt talált gyér lakóssággal keveredve,
Lassan egyesültek egy nemzetbe.

Letelepedtek, de még kalandoztak,
Évszázadokon át, hadjáratoztak.
Atlanti óceánt is meglátták,
Ki szembe szegült, azt lenyilazták.

Svájcot, Bajorországot feldúlták,
Észak Itáliát kifosztották.
Ezek úgymond rabló hadjáratok,
De igazán csak kalandozások.

Szolgálták szomszéd felderítését,
Megismerését, megfélemlítését.
Kialakult a jó viszony hamar,
Rövid időkre a bajorokkal.

Arnoulf a bajorok hercege,
Évekig fejedelmünk vendége.
Országhatár, Bécsen túl húzódott,
Bécs falu, az országhoz tartozott.

Magyarország keleti fejedelme,
Kapcsolatot Bizánccal felvette.
Kereszténységi kapcsolat Bizánchoz,
Idejött püspökük, Hierotheosz.

Kilencszázötvenötben a fordulat,
Sajna, tönkreverték a magyarokat.
Legyőzői Róma keresztényei,
Ottó, a német császár, seregei.

Vesztes csata helye, Augsburg,
A bosszú helye, Regensburg.
Bulcsú vezért és a társakat,
Hurkos kötéllel fellógattak.

Túléltük ezt a katasztrófát,
Nézzük ennek a jó oldalát.
Elindított új külpolitikát,
Újszerű, békésebb irányzatát.

A kereszténység felvétele,
Jórészt Géza cselekedete.
Ebben is társa és segítette,
Gyula lánya Sarolt, a felesége.

Kemény, kegyetlen volt övéivel,
Könyörületes idegenekkel.
Hozták Krisztust, a világosságot,
A sötétség megvilágosodott.

Kereszténységet felvettek,
Államot alapítottak, letelepültek.
Alakult új feudális ország,
Megalakult Magyarország.

Budapest, 1997. március 18. – Kustra Ferenc József