Versben és senrjúban…

Űr és sivárság!
Lélekben üresség él.
Közöny omlása…
*
Hervadó virág,
Emlékeztet a létre.
Utódok jönnek…
*
Égnek a gyertyák,
Lángolnak… emlék múltból.
Magány kilátás.
*
Monoton élet,
Lélek, meg csak sorvadó!
Gyötrő, vak remény.
*
Ma odamegyek hozzátok, már elindultam,
Gránit sírotokhoz egyenest vezet utam.
Utamon, oly' vastag avarban jár a lábam…
*
Remény érzése
Fényt és meleget nem ad…
Hamu is kihűl.
*
Emlékvarázslat.
Gyertyafény árnyjátékok.
Szép lángpillangók!
*
Emlék nem halott,
Élőnek lelkét vájja.
Múlt, már rég elmúlt.
*
Temetőben a szent zaj, a levél zizegtető csend!
A gyertyák vinklibe állnak a sírodon… oszloprend.
Hideg szél csak fúj, miért kesereg?
Megjött az ősz, már mindent belepett.

Vecsés, 2014. október 10. - Kustra Ferenc József

Versben és senrjúban…

Elveszett élet,
Élőt, magányra ítélt.
Új jövőkép kell!
*
Tűzből parázs lett,
Parázs meg, hűl hamuvá.
Fahasáb szikra?
*
Felszabadító
Had nincs, ima sem segít.
Elmúlás véges…
*
Ne szégyelld, ha fáj,
Könnyek kikéredzkednek…
Ne kerüld magad!
*
Por-hamu lélek,
Saját betonkriptában…
Csendesült vágyak.
*
Élet, monoton,
Rohanvást elsorvadás.
Tüzek, már kinek?
*
Élet keserű,
Még a jók is elmennek.
Társas magányok.
*
Ég mécsese, bíborral áraszd fényed a földre,
Halottak napja az emlékezésnek ideje…
Terítsd be fényeddel az összes sírhantot,
Nézd a fájdalomtól könnyező sok arcot.
*
Pergő gondolat!
Márványról jön a visszhang…
Válasz már nincsen.
*
Zokogó bús szív,
Kőkemény kilátások…
Jó, már sohse lesz.
*
Remény érzése
Fényt és meleget nem ad…
Hamu is kihűl.
*
Nagyon nagy volt szegénykémben az élni- akarás-szenvedély,
Letaglózta, elvitte a halál… mélye, mélységesen mély.
Mi maradtunk, de élet, nekünk is, nagyon csúszós meredély…
*
Lépteknek nyoma
Van avarban. Szétfújva.
Gyertyafény ragyog.
*
Ünnep, jövőre,
Hogy ismét ideülünk.
Ha még lesz élet!

Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József

Versben és senrjúba…

Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója,
Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója…
*
Halál kapuja,
Márvány síremlék maga.
Örökre készült.
*
Mécsesek lángja óv-védelmez,
Lángjuk a szellőben lengedez.
Más világítás nincsen, de minek,
Sirokon mécses van mindenkinek.
*
Néma tájon, csend…
Emlékek kertje fájó!
Zokog oly’ bús szív.
*
Zavaros világ,
Melyben jók, korán halnak.
Múltnak zenéje…
*
Lecsap a vihar!
Sast is lelövik ágról…
Élet és múlás…
*
Halál dallama az égbe köszön, lángoló az este.
Láthatár is bíbor, ez az ég alja... örök mécsese.
*
Élet-sínek már
Törtek… élet kisiklott!
Változás nem lesz.
*
Gyertyafény pislog,
Sírokat így világit!
Ördög árnyai?
*
Test porrá mállott.
Lélekben elmélkedés.
Márvány fájdalom…
*
Porhüvely vétkes.
Igazság… más oldalon.
Faragott márvány.
*
Elmúlt az élet, kifakultak a dicső fények,
Ti elmentetek, vissza ide, már, sohsem tértek.
Sírodra, emlékedre könnyem csak hull-hull,
De ígérem, lelkemben semmit sem fakul.

Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József

A nagyszülők álma
Mikor betoppan az unoka
A szempár ragyogása
Mint világítótorony
A háborgó tengerparton
Vagy telihold varázsa
Egy behavazott hegycsúcson
Szikra melyből izzó láng lobban
S a fagyos szív szelídebben dobban
Örömmosoly mely ragályos
Hogy ne legyen az öreg magányos

Lepkepár szállt magasan a légben
nászukat járták éppen
és a fülledt nyári éjben
az utcai lámpafényben
szárnyukon villogva csillogott
az ösztönös szerelem.