Dicső múltnak gyökeréből
Sarjadnak még cserjék
Ó-anyának hűs árnyékát
El nem felejtették.

Sejtek szintjén szeretete
A génekbe lett táplálva
Mindegy neki milyen földből
Jön elő a hajtása.

Virágzik még sok-sok réten
Szép nyelvének zamata
A magyarrá lett hű szíveket
Ősi forrás táplálja.

Hazafiak vére gyógyír
Hősök lelke manna
A nemzetnek igaz sarja
Nyelvét el nem hagyja.

A magas tikk
És a mély takk
Közé
Beszorult az idő
Töredéke.

Összegereblyézni!
Mint az ősz s a tél hulladékát
Tavaszt várva-
A megstrapált személyiséget
És gondolatot egyaránt.

Átfésülni!
Utat engedve a sarjadónak.
Az érdemeset összeszedni
A felesleget
A rothadót eltemetni.
A megtisztulás műveletét
Elvégezni
Önmagunkkal is!

Szükséges a megújhódás-
Az újra-éledőt
Felcímkézve dobozolni
Csoportosítva a konzekvenciákat
Ezáltal csökkentve a hibalehetőségek
Ismétlődő periódusát.

Szétszórtságunk kevésbé feltünő
Amennyiben rendezett
A belőlünk eredő
Káosz!

Begyűjteni a szeretet által
minden gondolatot
Aztán átadni bizonyosságként
Kételymentes burokban
Az igazszó erejét
Csokor gyanánt
Időnként-
Megtisztultan könnyebb lehet
A naponta ránk várt Menet.

Leestem a családfámról,
nagyon messze gurultam.
Idegen és messzi földön
mindenfélét tanultam.

Mint senki-földi kóborló,
kinek mit is tartozok?
Hű maradtam önmagamhoz,
s azt teszek mit akarok.

Egy villódzó nyári napon
Keblére ölelt a Balaton.
Magyar földnek tengerszeme;
Örömöknek szép kedvese.

Lágyan duzzadt a vitorla,
Siklott hajónk partot hagyva.
Üde szellő beszélt hozzánk -
Húzzuk fel az orrvitorlánk.

Egy-két fufu meglendített,
Vizet pancsolt, felfrissített.
Lelkem duzzadt,mint vitorla
Ölelt a fény, s a táj mámora.

Élvezettel ringatóztunk,
De parancsokat betartottunk,
Mert komoly dolog matrózkodni,
Cikk-cakkozva vissza jutni
A kikötőbe.