Az éj kárpát-táncából kikandikál sok-sok fényes csillag-gyerek,
De a tömegükkel nem háborúznak, fények… nem lézer fegyverek.
Nézik egész éjjel, Kárpát-medencében mit csinálnak emberek?

Hová sietsz idő? Pergeted a percet, rohanva hozod előre holnapot?
Holnap is, úgyis felkel! Én majd akkor nagyokat ásítva köszöntőm a Napot.
Csillagok, várjatok, fogjátok vissza időt, lassan engedjétek a tegnapot…

Gondolataimat, nem visszahangozza csillagos ég is…
A csend sem örül helyettem semminek recsegve, és mégis
Egyedül, kisemmizve jut eszembe használható tézis…

Ahogy írtam, közben a falon táncot járt a kezem árnya,
Ölelgette lúdtoll árnyát, tangóst járt vele… ó, a fránya…
Oly’ halvány volt a mécsfény, mindezt a szemem már alig látta.

Mikor eszembe jut következő gondolat, akkor az nekem, a zene!
Hogyha nap, mint nap írok újabbakat, teljesen tele, megtelek vele.
Írom is gyorsan, mert már alig látok… holnap, Ti tán’ megbirkóztok vele.

Vecsés, 2015. július 19. - Kustra Ferenc József

Bármit is teszel,
A célhoz előbb nem érsz.
Te bármit is kérsz.
*

Bármit is akarsz,
Ha sosem élsz, küzdhetsz, így
Hiába remélsz.
*

Bármit is hiszel,
Ha állsz, meredten nézel.
Több sebből vérzel.
*

Bármit is megtudsz,
Sohase mond, hogy hallgass,
Emlék? Ne altasd!
*

Bármit is gondolsz,
Magadról és hiszel is.
Terhed, nyomasztó.
*

Bárhogy is remegsz,
Lelked, eszed nagyon fél.
Csak magadban ülsz…

Vecsés, 2012. október 28. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, Senrjú csokorban
Gravest; Rosemary azonos c. verse alapján a szerző engedélyével.

(Bapeva)
Lanyha
Telünk van,
Hó meg semmi!
Árva felhőcske
Sem kóvályog erre.
Elindultam orvoshoz,
Mínusz négy fok… gyalogosan.
Az úton fáztam, átkozódtam,
Télikabátom volt, sál, kesztyű nem!
Csak ücsörögtem maszkban, előtérben…

(Apeva)
Én
Lüke,
Nem vagyok
Már legényke…
Hacukákat föl!

(Senrjú)
Mit gondoltam én?
Körbevesznek, lehelnek?
Jól összefagytam.

(3 soros-zárttükrös)
Anyu! Nem kell ruha, majd futok, kimelegszek.
Nos, ez már csak emlék. Értelmetlen emlékek…
Anyu! Nem kell ruha, majd futok, kimelegszek.

(Septolet)
Szikrázó napfény,
Hideg nagy-legény,
Kemény-legény.

Orvosnál vacogtam,
Amit kaptam…
Hazafelé futottam,
Meg is izzadtam!

Vecsés, 2021. január 9. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában.

Uram térdre borult a világ,
Hallod, az összetört ember sikolyát?
Ne hagyj magunkra Istenünk,
Csak te vagy reménységünk!
Uram látod, szenved a néped,összetört egy nemzet!
Uram látod gyermeked,
Ki a porban rekedt?
Ne hagyd el Uram kérünk téged.
A föld megremeg,
eltünnek az épületek,
ezernyi szív dobban a romokban!
Uram mi jöhet még?
Háborúk és földcsuszamlások.
Mindent elsöprő áradások....
Uram kérlek, halld meg fohászuk,
Hozzád szól keserves hangjuk.
Uram látod,... térdre borult a világ,
egy emberként kérnek téged.
Segítsd meg Uram kérlek,
Az ártatlan emberiséget!

TÉLI ERDŐ

Eljött a tél vizitelni,
fehér fátylát szétterítni.
Hókristályon táncol a fény,
szemet vakít e tünemény.

Hallgat a csend a hó alatt,
kis pocok fur alagutat.
Bagoly néz rá méla lesben,
álmos szeme néha rebben.

Fenyő ágak hajladoznak
fehér ruhát próbálgatnak.
Nászra kelnek gondolatban,
sudár fenyő hódolatban.

Őz pár baktat a fák alatt,
halkan kaparják a friss havat.
Ellentétben vadkanokkal,
kik átcsörtetnek dirrel-durral.

Fakopács ad le sorozatot,
szút keresve kopogtat ott.
Visszhangzik az erdő tőle,
csendet törve kis időre.

Nagy pelyhekben esik a hó,
megvastagszik a takaró.
Megvédi az erdő alját,
talajlakók téli álmát.

Budapest, 2023.02.04.