Türelmetlenség…

Számolt napokban
Telik a sok perc fürtje.
Türelmetlenség.
*
Várt nap lassan jön,
Fürtős mosolyod várom.
Türelmetlenség.
*
Ahogy ideérsz,
Mosolyokat látsz fürtben.
Türelmetlenség.
***

Bőregerek…

Az őserdőben
Bőregér, fürtökben lóg!
Így természetes.
*
A bőregerek
Fejjel lefelé, fürtökben
Sem szédülnek el.
*
Fürtök látványa,
Bőregerek ottléte.
Társas életű.
*
Padlás sarkában
Lógnak, bőregér fürtök.
Jóllakottság… csend.
***

Varjak, télen…

A kopár fákat
Feketíti varjúhad.
Fürtök! Hófoltok...
*
Varjúcsapat a
Szántásban, fürtben nézgél.
Kóbor magszemek...
*
Éhes varjúhad
Fürtben keres. Remélt mag...
Szántás, lefagyott.

Vecsés, 2018. február 7. – Kustra Ferenc – 3 db. senrjú csokor. Pályázatra készült!
Így egyben, -a kiírás szerint- egy műnek számítanak!

Ködfolt van előttem,
Ködfoltra ráléptem.
Köd, mind körülöttem,
Ködfoltokat nézem…
*

(3 soros-zárttükrös)
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem,
De bízok benne, hogy nem okozza vesztem…
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem,
Az én ködöm senkit nem melegít, így még engemet sem…
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem.
*

(Senrjú csokor félhaiku láncban)
Zizzen már az ősz,
Sok levél vitorlázó.
Indul a múlás…
*
Fák töve avar,
Szél meg csak danolászik.
Indul a múlás…
*
Vasfogú idő,
Kiköpte tejfogait.
Indul a múlás…
*

(Senrjon)
Szőlő sincs a leszedett,
Leszüretelt tőke-sorokban.
Múlás ilyenkor…
*

(10 szavas duó)
A Nap is rőt lenne?
Őzeknek, vaddisznóknak átmeneti kabát kellene.

A Nap rőtsége végleg maradandó,
Semmit nekik… ha jő Micimackó?
*

(15 szavas-6 sorban)
Mért akar?
Mindent
Tőlünk akar?
Őzek bundát növesszenek,
Vaddisznók meleg sárfürdőt vegyenek,
Vagy hívom… vadászt!
*
(Haiku csokor)
Mint homályfüggöny
Terjed a köd, csak körben.
Vaksi vaddisznók…
*
Őz ködtengerben
Úszva sem tudja hol van.
Nem látja hovát…
*
Kék égboltrészek.
Magas köd mezőbe tűnt.
Torlódó a köd.
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nincs tovább, mert a köd az úr,
Nyálkás ködbilincs nem lazul…
Nincs tovább, mert a köd az úr.

Vecsés, 2020. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Meditálás a napok semmi kuszaságain…

Megbolondult lét!
Végtelen nagy küzdések.
Csukott szem mit lát?

Lét,
Milyen
Küzdések
Áldozata?
Bolond a világ…
*

Lét a semmiben?
Minden, semmivel telve.
Semmi meg üres.

Lét,
Semmi?
Megtöltött?
Semmivel telt?
Üresen telt lét…
*

Karnyújtásnyira
Mi még, nem következett…
Semmire várás.

Lét
Várás
Semmiből…
Semmi-várás…
Karnyújtásnyira!
*

Áthaladt határ,
A széttépett ködfoltok…
Gyors ölelkezés?

Lét
Ködben
Lépdelő…
Ködfolt-határ?
Köd a léthatár?
*

Álmok lopottak,
De, az is a semmiből…
Hulló bilincsek?

Lét,
Álmok
Gyűjtője.
Lét valami?
Bilincscsörgések?
*

Tobzódó mi is?
Megvan! Álmon lovaglás.
Feleslegesség…

Vecsés, 2017. december 29. – Kustra Ferenc József– Készült: haikuban és apevában.

Versben és HIAQ – ban…

A búsuló este vállrojtokként lóg már a vállamon,
Látom, legott beborítja a virágdíszes udvarom.
A napfénypászták már csak olyan bénán botladoznak,
Mennek aludni, de majd reggel életrevalóak.
*
Fény, maga az élet,
De vajon a sötét is fény?
Első a napsugár.
*
Déli nap aztán, süt biza hét ágra,
Akkor van nagy szükségünk az árnyékra.
Fényre, melegre, és a választékra...

Télen is kell a meleg, kell az a nulla fok,
Jó, ha kint fagyoskodva, mínusz tízben álltok?
És nem utolsók a napsugárról szőtt álmok.

Ősszel még be kell zsebelni, kevéske, utolsó napfény pásztákat,
Tedd ki az arcodat és gyűjtsd be az utolsó napfénysugarakat…
*
Hol csökken éltető
Nap, hol meg megjön a tavasz!
Szedd össze, mit elérsz.
*
Tavasszal már oly' nagy a hiány a napfénypásztában…
Ülj ki, hallgasd a madarakat és napozz a tájban.

Estére, ha kezdenek lelógni a sötétes vállrojtok,
Ne búslakodj, reggelente mindig jönnek új, napos napok…

Vecsés, 2016. április 2. - Kustra Ferenc József

A poéta siráma…

Bánattal telítve írnám a szomorú versemet,
De nincsen elég gondolatom, keresek eleget…
Bánatom víz alá nyom, érzem, az élet nem szeret.

Bármerre nézek, vastag falak vesznek körül… ott állnak!
Nézem őket értetlen, miért várják, hogy én átmásszak?
A boldogságért –keleti módon- csak kell, hogy kiáltsak?

Látom már, az jellemző rám, hogy pacát ejtek,
Tollszáramból leesnek a tinta könnycseppek…
Én meg gyorsan, kis itatóspapírt tépkedek…

Nem most van, hogy átélem a boldogság pillanatát,
De naponta érzem magamon az élet mivoltát…
Leírnám, de hogyan, hogy értsék tollam kiáltását?

Neki is veselkedtem, de tollhegy beakadt... papírba,
Tenta fröccsent, cseppecske meg repült… bele a panírba!
Éhes vagyok, és csak boldogtalan… ez lesz a fasírtba…

Imára kulcsolnám én a kezeimet, de akkor hogy írok,
A lelkem meg, ha elmegy egy teljesen más vágányon… sírok.
Segítségért kiáltok... egy ilyen életet nehezen bírok.

Karcolom a papírt, leírom, hogy ne fájjon a szívem,
Soraim gyarapodnak, hogy alakul az életívem…
Kilesek az ablakon… nekem a hold-ezüst a színem.

Most ismerem fel! Írok, gondolatokat ontok a papírra,
Lelkem legmélyét keresem én fel, fütyülők minden manírra…
Boldogan verselek, csodálattal nézek az aszott fakírra.

Vecsés, 2015. december 30. – Kustra Ferenc József