Lebontott kontyotok emlékzuhatagába temetkezni
karotok biztonságát
és a csodákat nem feledve
s az alázat mélységeibe hullva
vergődni didergőn,
felsebezve
kikötözve
májusi füvekre, fákra
szeles,
szerelmes
dalokra várva
szótlan siratni titeket
kik fölittátok a szívemet,
s véremben szüntelen dobogva
kísértek majd a sirató
dombra
Ti juj-hangúak , párás-szeműek !
s megszelídültek
akiknek hajában
megőszültek az ujjak elmaradt érintései
és a bánat
Ti, Félelmeimben megváltók s menedékek
ha kivetettek mind a házak
Őrzőim
ha nem vigyázz senki
hogyha össze kell már esni
a kéregetők görnyedt énekével kellene értetek
énekelni !
hogy visszatérjetek !
mert fölittátok a szívemet!
Ti anyáim ! szeretőim ! testvéreim !
örömben , szenvedésben
csupasz kő-vidék
a táj nélkületek
fekete-virágos reménnyel
és nincs senki a kapuk előtt !
s a kerítéseken sem szól ki senki !
az éjszakák bénán függnek a tájon
s perceit az idő csak eldübörgi
tehetetlen
nélkületek csillagom riadtan
verdes tenyeremben
s felnőtt dolgaim között
kirepedezik a fájdalom
Ím így vagyok
kitárt karotok
ölelésére várva
nézzetek !
marad mi volt: a gyermeksírás
s fölötte a halál öntörvényei
keringenek.

baljóslat

Partra vetett halak vergődtek egymásra,
ezüstről ezüst pergett le, és beszáradt
opállá az alkonyattól vert homokon;
a pikkelyeken üveges szemek mása:
tekintetük öntött ólom a dokkokon.
A belőlük kiolvasható baljóslat
láttat bennünket kígyót faló kígyónak.

**
vadászat

Előtted, mögötted eldurvult a látkép,
véres darabokra szakadt szét a háttér.
Az elvörösödött hold a túlpartra folyt.
A fasorokra rávetődött az árnyék.
Halászó aggokra vadásznak kamaszok.
Haldoklástól hangos a halszagú tájék.
Jobb ha félre álltok vén marhák, vén szarok!

***
halászat

Földalatti járatokban, mint a vakond
fehér bot nélkül is kutatod otthonod.
Ellehetsz apró férges gondolatokon;
vakon, avagy félvakon is, az vagy aki:
meg nem fejthető rébuszokban bujkáló
ködszurkáló; soha senkinek valaki.
És ha bármikor is felhúzod a hálód,
benne aranyhal helyett magad találod.

Csodás kertem közepébe`,
Mit gondoltok, mi nőtt benne?
Gyomláláskor nézegettem,
Mily` növény ez itt, előttem.

Kezem megállt, nem bántottam,
Kíváncsian várakoztam,
Mivé lesz majd pártfogoltom,
Idetévedt kis magoncom.

Terebélyes lett a lelkem,
Helyet hagytam neki bőven.
Bimbójait, óh... meglátva,
Ráismertem virágomra.

Nem volt ő más, mint kis pipacs,
Bimbójai, mint kis gubacs.
Előjöttek emlékeim,
Jaj, de sokat bontottunk ki,

Nem várva a sziromnyílást,
Kíváncsian találgatánk,
Milyen szín is bukkan elő,
Emlékeim oly jóleső.

Nem bántom most, dédelgetem,
Ki is nyílt ő, szemem könnyes.
Piroslik most kert közepe,
Mintha szívem nyílna benne.

Csodás kertem közepébe`,
Mit gondoltok, mi nőtt benne?
Gyomláláskor nézegettem,
Mily` növény ez itt, előttem.

Kezem megállt, nem bántottam,
Kíváncsian várakoztam,
Mivé lesz majd pártfogoltom,
Idetévedt kis magoncom.

Terebélyes lett a lelkem,
Helyet hagytam neki bőven.
Bimbójait, óh... meglátva,
Ráismertem virágomra.

Nem volt ő más, mint kis pipacs,
Bimbójai, mint kis gubacs.
Előjöttek emlékeim,
Jaj, de sokat bontottunk ki,

Nem várva a sziromnyílást,
Kíváncsian találgatánk,
Milyen szín is bukkan elő,
Emlékeim oly jóleső.

Nem bántom most, dédelgetem,
Ki is nyílt ő, szemem könnyes.
Piroslik most kert közepe,
Mintha szívem nyílna benne.

A bűnöm vagy
Dugdoslak magam elől is
Szűkölve takarlak
De lidérc vagy
Tört rácsaim mögül kilépsz
És újra akarlak
Tiltás, menekvés meg nem állít
Virrasztva érted dideregnek
Holdfény - karcolta éjszakáim
És kicserepesedett számon lüktet a láz
a hiányod
Szégyenemben
már felkiáltok
S percről percre
Magamat verve , sírva , siratva
és kéregetve várok
Kínlódva hívlak, kutatlak
A vágyam vagy,
Jaj eleven lidércem
Hiába űzlek, hiába takarlak.