Tudnál e szeretni engem
amikor senki sem szeret?
Tudnál e őrizni engem
akár egy apró gyöngyszemet?

Tudnál e szeretni engem,
ha már az arcom megfakult,
tudnál e szeretni úgy is
ha hajamra hó és dér lapul?

Tudnál e szeretni engem
ha neked adnám a szívemet?
Borongós,hűvös téli estén
melengetve a lelkemet?

Ha csönd kell, én leszek a csönded!
Ha magány,én magányod leszek,
csak messziről szeretlek némán,
de ha kell, melletted leszek!

Egy fénykép, miről tekintesz vissza rám.
Egy ütött, kopott, sárga papír,
mit az emlékezés elém dobott.
Egy régi titok fiókom alján,
óvlak, mint anya gyermekét a karján.

Egy mosoly, egy kávéfolt,
egy folt mely szomjúságot olt.
Épp szád alsó peremén,
nem itattuk fel még frissen, az elején!

Egy ócska lap vagy csupán,
meredsz rám pajkosan, bután.
Szemed fényárban úszik,
s egy ujj nyomata karodra kúszik.

Csak egy pillanat, katt,
mégis örökre megmaradt.

Ne bánts már MÚLT, maradj veszteg,
elkövettem sok-sok hibát,
ne büntess, hisz lelkem retteg,
unom már a sok kritikát.

Ne bánts már MÚLT, engedj végre,
nem vádollak, veled éltem,
megtanultam nézni égre,
imádságra hajlik térdem.

Ne bánts már MÚLT, elengedlek,
érted mit sem tehetek már,
helye nincs a kételyeknek,
üres már a méregpohár.

Ne bánts már MÚLT, emlékezzél,
voltál igaz, jó barátom,
fogadd el, hogy ködbe vesztél,
nem lehetsz már a világom.

Ne bánts már MÚLT, én sem bántlak,
hisz voltál igaz oktatóm,
harag nélkül elbocsátlak,
Isten veled hű tanítóm.

Ma minden sötét és homályos,
nem tudod lesz e még remény,
szívedbe orvul belegázolt
tébolyult,csalóka remény.

Ma még mindenki földbe gázol
arcodba port is hint a szél,
süvítő hideggel hozva
csikorgó téli hóesést.

De holnapra enyhül a tél is,
Erős vagy,bátor,talpra állsz!
Bármi lesz,nem törnek össze!
Csak te számítasz,semmi más!

Ne hagyd hogy csalfa vak reménnyel
ámítva földre rántsanak,
ne hagyd hogy kóbor délibábbal
elvakítsák az arcodat!

Ne kímélj,ne szánj meg senkit!
Téged sem sajnál senki sem!
Légy erős!Ne hagyd hogy győzzön!
Nem érdemli meg senki sem!

Te sem vagy rossz,csak porba zúztak!
Ne hagyd hogy ott is hagyjanak!
Mit kifőztek,rájuk öntsd vissza!
Ne légy helyettük áldozat!

Mikor kis száját formálgatva
először mondja ki:mama,
arcod ujjával megsimítva
az lesz a legnagyobb csoda.

Mikor arcodon végigszántva
apró kis puszit hintve szét,
csöpp kis szájával megérintve
lelkedbe vigaszt szórva szét.

Nem bánod mi volt már tegnap,
új erőt csöpögtet beléd,
csöppnyi lényével azt sugallva
Ne add fel!Mindig van remény!