Várni, reménykedni,
Sorban állni, várni, reménykedni.
Marhaszállító vagonokban szoroskodni,
Lágerek, haláltáborok, gázkamrák előtt
Sorban állni, szív-dobogva reménykedni.

Holt lelkek lebegnek fehér füstszárnyakon,
Auschwitz, Sobibor, Dachau, Birkenau lágerekben.
Csontsoványan remegve várni, reménykedni.
Don-kanyarban, jeges szélben fázva hazavágyni.
Várni... várni, reménykedni.

A hadifoglyok szemébe belefagy a magyarok könnye,
Várni, reménykedni.
Hazavágyni, szótlan, néma csendben megpihenni,
Jeltelen sírokban, hazánktól messze távol, a lélek hazavágy
Várva, reménykedve.

Emléket állítva a Holokauszt áldozatoknak, a Don-kanyarban elesett magyaroknak, kik soha nem tértek haza

Felsóhajt a szív,
Szerelmünk az égre száll.
Trónusán a fellegeknek
megpihen a végtelen idők nyomán.
Szívverésem meg nem áll!
Kómás hangszerén játszik a szív.
Felcsendül egy régi dal,
Ámor nyila eltalált!
Nem múl el a pillanat soha már!
Megpendül a vén gitárom,
Játssza a dalt végtelen időkön át.
Átölel a csend homálya,
Őszülő fejemre bánat száll.
Hol van már a régi nyár?
Hol van az a régi lány.
Átölel a csend homálya,
Felsóhajt a szív varázsa,
Elárvult világ, bezárult világ.

Heves megye, Tarnazsadány, 2018. január 10.

Madárrá vált a nagymamám,
könnyű szárnyán messze szállt.
Átrepült rónát, erdőt, hegyet
az én nagymamám.

Csicsergő hangját hallom ma is,
ülj az ölembe, kis unokám.
Boltból hozta a cukrot, csokit
az én nagymamám.

Madárrá vált a nagymamám,
elrepült tőlünk egy délután.
Azóta sírok szüntelen,
nélküle üres az életem.

Emlékszem, akkor tavasz volt,
1976 márciusa, nem ma volt.
Emléke mostanában visszajár,
madárrá vált a nagymamám.

A nagymamám 1896-ban született és 80 évesen elment örökre. - Cigány népmonda, mese.

Milyen csend van ma...
Tűz ég a pusztában,
Bográcsoznak a cigányok.
Szorosan nyomában a hideg télnek,
Érezni a hidegét az őszi szélnek.
Melegedni vágyna már az ember.
Kerestem én a csendet.
De ki is zavarna minket?
Hiszen a cigány is ember.

Csend van,
Nem röppen fel madár,
A sivárság szegényen ül a tájra.
A közeli múlt véres emlékei.
Kihamvadt, ártatlan lelkek
Táncukat járják a tűz felett.
Az arcokon gond és mély félelem.
Fájó éjek átkai a múltnak
Visszhangzik a bánatos éjben.
Porba hullt múltunk gyásza,
Itt lebeg a putrik felett végleg.

2017. szeptember 2.

Egy lefagyott szív
mit mesélhet néked?
Egy elárvult lélek többé nem mesél.
A szív húrja nem pendül meg többé!
Nem lobban a láng, eltiportad rég.
Az önbizalom szétmarcangolt álom.
Sóhajom üres légbe száll.
Szabadságom megkötözted az égig,
Megváltozott minden, ami régi!
Csendes pokol már az életem.
A jobb élet már illúzió, s kétlem,
Hogy visszatér a boldog, ifjú nyár.