Estefelé…

Lelkem már lassult,
Lehet, hogy hunyni vágyik…
Álom, jótékony.
*
Érdekes… nap is!
Ő is alvóra fogja?
Álom jótékony…
*
Fuvarosló is
Alig emeli lábát.
Álom jótékony.
*
Madárzaj halkul,
Énekcsicsergés… lanyhul.
Álom jótékony.
*
Kutyaólból meg
hallom, a kutya horkol.
Álom jótékony.
*
Otthon a család,
Jó délutánit alszik.
Álom jótékony.

Vecsés, 2023. január 29. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban, fél-haiku láncban.

Az élet, maga egy nagy vasúti állomás,
Innen megy és jön vissza a vonat-utazás.
Van itt mellékvágány, meg váltó és indóház,
Az életben, hogy van meleg váróterem… máz?
Van resti, meg szerszám-takarítószer raktár
És van vonatunk, ami nem is állt meg ma már.

Szokott lenni télen hófúvás és ebből jeges hóakadály,
Mikor is a vonatunk elakad, így marad a ködös homály…
Van itt még, jó nagy, nyitott, töredezett és szeles peron,
Ott kell várni, felszállni és már fent vagyunk vonatunkon.
De van ám itt peronlakó, aki kiszorult a meleg váróból,
Ő olyan, mint bepiszkított macska, amit jól kivágtak a házból…

Peronlakó ül és alszik, ha tud, sínközeli rozzant padon,
Zacskóban tartja lopott kenyerét, pad alatt, lent a betonon.
Olyan szegény ő, hogy ez a lelkiségét, az eszét befedi,
Keskeny perontető alá, a vihar az esőt is beveri.

Télen van, hogy a szél a perontető alá is behordja a havat,
Peronlakó az összes göncét fölveszi, sírósan várja a nyarat…
Inni sem tud, erre sincsen pénze, ivóvíz meg csak a vécében van.
Nem tud ő sokat, de a túléléshez irtózatos szerencséje van…

Én is csak egy peronlakó vagyok, sokszor nem is férek el a padon…
Nos, ilyenkor fúj vagy esik, nincsen más helyem, mint pad mellett a beton…
Az életútam soha nem volt hozzám kegyes, életem nem kellemes.
Életútam, hozzám nem volt kegyelmes… mindig én voltam: a névleges.

Vecsés, 2022. október 30. – Kustra Ferenc József – Íródott; önéletrajzi írásként.

A költő is meghal, ha időn túlhalad,
A sok léleksimogató műve: marad…
A költő, életében ír, költ, papírra ró és híven.
Isten talán megadja… majd ha elmegy, nyugodtan pihen.

Elfelejtik-e? Írásaiban oly' sok mindent rögzít,
Olvasók meg olvassák, még örömében... ló is nyerít!
Föntről figyeli, ha beszélgetnek műveiről és róla,
Már sokat írt a mának, sok műve meg is maradt, mint stóla…

Vecsés, 2015. január 31. – Kustra Ferenc József

Az öreg kínai törökülésben és hajlott
háttal ül az alacsony asztalnál.
Az üres papírt, tintatartót és ecsetet
bámulja, de aztán kiegyenesíti
a gerincét és lehunyja a szemét.

Légzése emelkedik és süllyed és
Szemhéja mögött szaporodnak a képek.
Suttog neki a szelllő amint enyhe
Lehelettel a lombok közt fecseg,
És a bivaly prüszköl amint

Felrántja fejét a mocsárból
A veszélynek gyanújára.
A nyári égbolt színekben beszél:
Havas fehérben és búskomor kékben.
A hegyek viszont makacsul hallgatnak.

Az öreg kinyitja a szemét,
az asztal felé hajol és bemártja
az ecset a szénfekete tintába.
A nedves ecset hegye űgesen
Halad a papíron, amint árad a szó.

Soha országban van egy kiszáradt folyó
Melyet csak száraz szemek látnak
Kihalt, kopár táján búsuló lelkek állnak.
Itt bármi könnyezés be van tiltva,
De mégis a s?rás napjára várnak.

Egy anya gyermekét szorongatja
Kit halálosan emészt a láz.
Gyógyulás már nincs kilátásban
S gyászos hangulatban borul a ház.
A síráson kívül nincs más fohász!

Az eltört játék, vérző orr,
Hát ilyen lett e ifjúkor?
E iskola év egy borzalom.
Ha panaszkodok megbánom?
Nem! Erre sírás napja alkalom!

Miféle gonosz előírás
Hogy férfi ki sír az hibáz?
Amikor Akhilleusz Parokloszt elvesztette
Bátran s nyíltan megkönnyezte.
A hősnek sírás napja megengedte!

Sírás Napja keringet bennünket,
Szóval adjunk neki jogos nevet.
Nem számít, hogy ki és mi vagy,
De Sírás Napján le ne maradj,
S engedd meg hogy sírva fakadj!