Egy cseppben kis lét szökken,
Lassan cseperedetten.

Életet ringató víz,
Magzatot tápláló csíz.

Istentől megjövendölt,
Betölt emberi szerepkört.

Hitetlen utakon vájt
Forráskút, golgotát járt.

Kereszt-fán szeretet,
Menti meg az életet.

Dunatőkés, 2024.március 3. -Ostrozánsky Gellért - íródott: rímes hétszótagos kétsorosokban.

Ma van a hatodik szökőévnek napja,
Harmadik évezred szépen köszönt rája.
Virít már az ágakon bársonyos barka,
A zöldellő mezőt százszorszép takarja.

Csallóközi vidékünk napfényben fürdik,
Határban a földet serényen művelik.
Sok traktor boronál, a magot is vetik,
Dús legelőkön a jószágot etetik.

A város is pezseg, tavaszt várja éppen,
Méltóképp tiszteleg, kulrúr-rendezvényen.
Falvak népe szorgos, munka van a kézben,
Hogy szép legyen e táj mindenki szemében.

Európa legnagyobb folyami szigete,
Világunknak fontos természeti kincse.
Sok fajnak otthona, élet környezete,
Utókornak óvni....jelen szükséglete!

Dunatőkés, 2024.február 29. -Ostrozánsky Gellért- íródott: 12 szótagos bokorrím csokorban.

Sorsom, mint kiszáradt folyó medre,
Száraz, köves, és a por tengere.
Szomjan veszett, elhullottak csontja
Övezi partot, mint keblek halma.

A sivárság olyan szembetűnő,
Hogy ettől már majd’ megolvad a kő.
Éltet adó folyadék itt nincsen,
Hogy lesz-e, arra kilátás sincsen.

Szárnyalni kellene, mint Ikarosz,
Mit számítana, hogy az lenne rossz.
Félnem nem kell, hogy majd megolvadok,
Mert kilátás sincsen, hogy szárnyalok.

Vecsés, 2000. július 17. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.

Ázok és fázok és megállok,
Lecsurgó vízre rácsodálok.
Fénynyalábok a vízcseppekben,
Tükröződnek a tág szememben.

Ázok és fázok és didergek,
Annyira lenyűgöznek fények.
Arcomba ver, puha vízeső,
Érzet és látvány; meseillő.

Már csak fázok, lassan száradok,
Eltűnnek a szép fénynyalábok.
Átélt élménytől megújhodom
És indulok, mennem kell, tudom.

Vecsés, 1999. január 23. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia… avagy a versírás lélektana.

(Bokorrímes duó)
Hiába ír szűzi kéz, hiába lágy a gondolat-melódia,
Sunyin oson, lopakodva tép, minden átrág… idő paródia…
Remény sokszor olyasmi, hogy bizony, csak kétesen csillan,
Forrását ennek kitapasztalni? Akkor honnan villan?

Lágynak tűnő melódiák, üresen konganak,
Vadóc futamok, szerencsétlenül csak bénáznak…
Ha olvasás közben veszel egy mély levegőt,
Közben érzed, ártatlan a lelked, meggyötört.
*

(Leoninus trió)
Persze lopakodva is lehetne verset írni, de minek? Egy torzszüleményt, pl. kinek?
Éreztél Te írás közben lelki fájdalmat? Kaptál-e Te mocskolódó rágalmat?
Kívánkoztál-e te már messzi fölre? Volt e benned érzés, hogy ezt akkor örökre?
Mikor egy újabb sort leírtál, mert alkotsz… éreztél olyt’: nem jó, mert ezzel hivalkodsz?

Poéta sorokat írjon és ne rágódjon!
Poéta verseljen és szavakkal csencseljen.
Poéta vezesd népet, utat mutass, szépet.

Állítják a nem javítható ’hívők’, nem gonosz a világ, csak most teret nyert a másság.
Én meg üzenem az ’hívőknek’: káosz a világ, és pusztítja emberiséget, kórság…
Az emberi társadalmaknak megvan a rendje. Így nem elintézhető: egye-fene!
*

(senrjon trió)
Bármily’ a helyzet nekem
Írnom kell! Folyvást és állandón!
Lélekfenntartó!

Lopakodva irhatok,
De azért írok, megjelenjen!
Lélekfenntartó!

Kevés a jó világban…
Alkalmazkodva jeleskedek…
Lélekfenntartó!

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József- írtam; avagy részletek a versírás lélektanából…